Miután Hádész és Persephoné szavai helyre rakták Árész belső világát, a Vasmező vasfűje mintha lágyabb lett volna lépteik alatt.
Persephoné közelebb lépett. Tavasz illata keveredett a vér szagával.
A Hadúr ott állt teljes díszben. Magas volt, válla széles, mint egy kapubálvány. Sötétbarna haja nedvesen tapadt halántékára a sisak alatt, szürkészöld szeme villant, mint penge eső után. Fejpáncélját félre tolta, így homloka szabadon maradt. Mellvértje szorosan simult mellkasára, minden izom rajzolata áttetszett a fénylő bronzon. Lábán harci saru, karján bőr szíjak. Olyan látvány volt, amilyet földi asszony álmában lát, és ébredés után is sóvárog.
Persephoné tudta, a gyász páncélként zárja Árészt. Azt is tudta, Hádésszal kitalált lélekoldás rövid ideig tart. Ezért kezdeményezett. Elsősorban azért, hogy a férfi szíve újra lazuljon, másodsorban mert a látványtól saját szíve gyorsabban vert.
Persephoné ujja végigsimított a mellvért élén, ott, ahol a bronz a kulcscsont felett izzott. Finoman, kíváncsian, mintha hőt keresne.
Persephoné: „Engedd, hogy a tavasz érjen hozzád is. Hádész birodalmában minden dermedt. Te égsz.”
Árész: „Úrnőm, tisztelem uradat. Tiszteletből állok itt, vágy helyett fegyelem tart.”
Persephoné: „Tudom. Épp ezért merem. Mert tudom, hol a határ. És tudom, hogy egyszer majd a szíved Aphroditéé lesz. Láttam minden jóslatot Delphoiban, és nemcsak a tiédet.”
Persephoné arca közel került Árész arcához. Lehelete gránátalma édes volt. Szeme végigjárta a férfi állát, ajkát, majd megállt a szemén.
Persephoné: „Mindig is vonzott a Háború. Most értem is, hogy miért. Mert benne élet lüktet, még ha vasba öltözik is.”
Elpirult, mint első rügy tavasszal. Tekintetét lesütötte, zavarában a saját bátorságától.
Persephoné: „Bocsáss meg... heves voltam.”
Árész: „Szavaid őszinte. Gyászom miatt jöttél közelebb, érzem és jól esik.”
Persephoné: „Igen. Láttam, hogy lelked újra zárul. Hádésszal adott oldás rövid. Szerettem volna, ha tartósabb meleget kapsz.”
Persephoné tenyere Árész arcára simult egy pillanatra. Hüvelykujja végigsimította az állkapocs élét. Árész lélegzete mélyült, de keze mozdulatlan maradt.
Árész tisztelte Hádészt, ezért úrnőjét is óvta. Mégis valami megmozdult benne, amit régóta eltemetett.
A két isten között tiltott vonzalom izzott, mint parázs hamu alatt. Maximális volt, tapintható, mégis távol tartotta magát a csók vonalától. Csak csodálták egymást, ő a tavasz istennőjét a vas közepén, ő a háború istenét a tavasz karjaiban.
Persephoné: „Árész, megváltoztál. Szemedben már haragon túl is ég valami.”
Persephoné: „Ezért kell vigyáznod. Morrigan mérgezi Zeusz elméjét, közben téged lelkileg szorongat, hogy meginogj.”
Árész: „Érzem szorítását.”
Persephoné lábujjhegyre emelkedett. Ajka finoman érintette Árész orcáját, ott, ahol a sisak pántja véget ért. Egy puszi csattant el közöttük. Nagyon gyors és tiltott volt.
A puszi után hátrébb lépett, mintha megégette volna a saját bátorsága.
Árész: „Úrnőm...”
Persephoné: „Maradjon ez a tavasz emléke. Hádész tudja, hol a szívem. De a tiédet is látni akartam szabadnak, egy pillanatra.”
Közben Persephoné dolgára ment. Léptei nyomán a Vasmező vasfűje egy pillanatra kivirágzott, aztán visszazárult, ahogy eltűnt a ködben.
Hádész megfogta Árész karját, és félrevonta a Dicséret Fala mögé, ahol a holt hadvezérek nevei nem hallgatóztak.
Hádész: „Unokaöcsém. Láttalak. Gyere csak egy szóra!”
Árész tudta, hogy itt és most nagy baj lehet, és nemcsak egy szó fog elhangzani. Majd felkészült a védekezésre, amit Athénétől tanult meg.
Árész: „Hallgatlak, nagybátyám. Minden rendben van?”
Hádész szeme megcsillant, és a Holtak Ura először nem ítélkezett, hanem viccelt.
Hádész: „Láttam a jelenetet. Bizony! Kettőtök közt. Az a kis puszi az orcádon még mindig ott piroslik, mint egy naplemente a bronzon.”
Árész megdermedt. Már készült a láncaival, de senki sem vette észre, még maga Hádész sem.
Hádész: „Nyugodj meg. Ha féltékeny természetű lennék, a Styx most forrna, Cerberus mindhárom feje vonyítana. De én csak nevetek.”
Árész: „Tiszteletből ki álltam. Kezem mozdulatlan maradt.”
Hádész: „Tudom. Épp ezért mosolygok. Más isten keze már rég eltévedt volna a tavasz illatában. Te álltál, mint a fal, amit mögöttünk látsz. És tudom azt is, miért tette úrnőm. Ezért nézek fel reád, kedves unokaöcsém, van benned tartásod és atyád által gerinc is.”
Árész: „Nos, akkor valójában mi is volt ez, amit a feleséged művelt?”
Hádész: „Azért tette mindezt, hogy lelked újra levegőhöz jusson. Hádész birodalmában ritka vendég a melegség. Persephoné tudja, a gyász bezár, a gyengédség kinyit. Az ő csókjai gyógyítanak, az enyémek temetnek. Jobban jártál vele, mint velem”
Hádész akkorát hahotázott a teremben, hogy ezt még Spárta falai is megérezték. Árész elmosolyodott a sötét humoron, válla egy pillanatra könnyebb lett. Láncait már rég visszatartotta, pajzsával sem játsszodazott tovább.
Aztán Hádész arca komolyra váltott.
Hádész: „Most térjünk a lényegre. Cerberusaim futva jöttek az Olümposz kapujából. Három fej, három hír, mind egy irányba mutat.”
Árész: „Mondd már...”
Hádész: „Zeusz elméje megbolygott. Morrigan már szívének mélyére jutott.”
Árész: „Hogy érted, hogy mélyére? Ennyire nagy a baj?”
Hádész: „Minden oszlopban őt látja. Minden pohár borban az arcát nézi. Minden villámban az ő hangját hallja. Azt suttogja a trónteremben, hogy te idegen vagy a vérében. Azt mondja a sasoknak, hogy Morrigan az egyetlen, aki igazán szereti őt, úgy, ahogy te még soha.”
Árész ökle összeszorult.
Hádész: „Azt hirdeti, te kóbor lovag lettél, és tékozló az istenek között, aki elhagyta a hegyet gyász miatt. Saját emlékeit írja át, miközben Morrigan a fülébe suttog.”
Árész: „ Dikére mondom! Az apám nem mondhatja ezt?”
Hádész: „Igen. És ezért jöttem. Mert a trónörökös sorsa mindig háborgó, és most vihar közeleg, amit nem karddal vívnak.”
Árész visszatért az Olümposzra.
Nem karddal a kezében jött, hanem lélekkel. Szembenézni készült atyjával, vér szerint és szív szerint is. A Villámok Atyjának szemében először akarta meglátni azt az árnyékot, amit Hádész emlegetett — Morrigan árnyékát.
A Csarnokhoz vezető Hosszú Út fogadta. Nevéhez hűen hosszú volt, pompásan széles, fehér kővel kirakott, mint egy égi Selyemút. Két oldalán vízesések zuhantak alá a semmibe, és aki kinézett a peremen, a Földet látta alatta, kéknek és távolinak. Morrigan illúziója már várta rajta.
Három próba állta útját. Veszélytelenek voltak, mégis isteniek. Mindháromnál Morrigan alakot váltott.
ELSŐ PRÓBA – HÉRA
Az első vízesésnél Héra királynő képe jelent meg, koronával, méltósággal.
Morrigan-Héra: „Fiam. Mi tartotta egyensúlyban az eget, míg én ültem a trónon?”
Árész emlékezett a csarnokok visszhangjára.
Árész: „A te méltóságod, anyám.”
Az illúzió szétfoszlott, az út megnyílt.
MÁSODIK PRÓBA – RHEA
A másodiknál Rhea állt, az istenek anyja, kezében meleg kenyér illata.
Morrigan-Rhea: „Mit tanítottam neked kis unokám, mikor járni tanultál?”
Árész: „Hogy a csata mögött lássam a törvényt, a vér mögött az igazságot.”
A kép mosolygott, majd köddé vált.
HARMADIK PRÓBA – ZEUSZ
A harmadiknál maga Zeusz állt, villámmal a vállán, de szemében idegen fény.
Morrigan-Zeusz: „Mondd meg, fiam. Kit tartok most igazi örökösömnek?”
Árész torka elszorult. A kérdés méreg volt. Tudta az igaz választ, de tudta azt is, mit akar hallani atyja Morrigan szája által. Mindkettő válasz helytelen lett volna. Habozott. A habozás elég volt, az út bezárult előtte.
Ekkor süvített egy ezüst nyíl.
A lövész láthatatlan maradt, csak a hangja hasította a levegőt. A nyíl eltalálta az illúzió-Zeuszt, aki szikrázva robbant szét.
Aztán a fényből bukfencet vetve érkezett meg Artemisz.
A látványtól a Hosszú Út is elhallgatott. Dús szőke haja lobogott, mint megolvadt napfény, vállára omlott, csípőjéig ért. Páncélja alig takart, mellkasán és csípőjén csak zöld levelekből font darabkák pihentek, szűzies vadásznőhöz méltón. Mellette egy nagy macskaféle lépdelt, földi nyelven pumának hívnák, szeme zöld, mint az erdő.
Artemisz: „Későn érkeztem volna, ha csak vadra vadászok.”
Árész: „Húgom!”
Artemisz: „A harmadik kérdés csapda volt. Morrigan atyánk hangján akarta, hogy saját szájaddal tagadd meg magad. Én átlőttem a hazugságot.”
Árész meghajolt.
Árész: Éppen időben érkeztél!
Artemisz: „Figyelj. Tovább lépni most egyedül tilos. Morrigan fátylat szőtt a csarnok elé. Emberi kéz nélkül az nem nyílik.”
Árész: „Akkor is megyek. Tarts velem kérlek!”
Ártemisz: Nem lehet, mert még dolgom van Morrigan érkezése miatt. Poszeidonnal van egy tervünk.
Artemisz félreállt. Árész átlépett a harmadik kapun.
A csarnok előterében már ott állt a megtört Athéné. Poros volt, sisakja félrecsúszva, lándzsája a földön. Morrigannal csatázott előbb, szóval és akarattal, vér nélkül. Vesztett.
Athéné: „Fivérem... csak ember nyithatja ki ezt a bejáratot. Morrigan láthatatlan falat emelt.”
Abban a pillanatban hollóraj csapott le a magasból. Morrigan intésére a madarak körbevették Athénét, és egy vágással elnémították. Athéné összerogyott.
Árész azt látta, amitől minden földi halandó retteg — szerette elvesztését. Morrigan fátyla ezt vetítette elé. Azt hitte, húga meghalt.
Árész életében ilyen erővel még soha nem ordított. Üvöltése végigzúgott egész Göröghonon.
Árész – Morrigannak: „Ezért megfizetsz, vissza küldelek oda, ahonnét jöttél.”
Morrigan ott állt Zeusz trónja mellett, keze a Villámok Atyja vállán.
Morrigan: „Próbálkozz csak. Sok szerencsét.”
A fátyol elsötétült.
Közben Athéné magához tért. Levegőért kapkodott, majd felnézett.
Athéné: „MIÉRT csinálod ezt.”
Morrigan: „Egyszerű. Akarom ezt a világot, teljesen. Ehhez pedig a trónörököst, Árészt kell kiiktassam lelkileg, de úgy, hogy bele fog halni.”
Athéné: „Tilos bántanod a bátyámat! Tudod jól, nem fogom hagyni”
Árész a porban térdelt, húga utolsónak hitt hangját hallva.. Hirtelenségében féltestvéreire gondolt — azokra, akik félig emberek, félig istenek.
Herkulesre. Perseusra. Theseusra. Akhilleuszra.
Tudta, mit kell tennie. Felpattant, füttyentett, és lova, a tűz sörényű harci mén, mellé termett. Látványosan elrugaszkodott az Olümposz pereméről, és zuhanva repült az emberek világa felé.
A narrátor szava így szólt, míg zuhant:
Míg a világba tartott, Árész ezeken a neveken gondolkodott. Csak egy embert hozhat fel az Olümposzra. Csak egy emberi kéz nyithatja ki azt a kaput. Az összes hőst magával vinni képtelen, mert Zeusz sorsa mellett az Olümposz léte is múlik ezen. Mindeközben Árész abban a hitben élt, hogy Athéné halott. Ám tévedett. Mint, ahogy azt az olvasók is előre tudják.
A kaland csak most kezdődik igazán. A történet nem ért véget — most érkezett el az igazi csatájához.
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése