Vannak filmek, melyeknek egyáltalán nem szükséges folytatást készíteni, hiszen önmagukban kiadnak egy kompakt, lezárt történetet. Ez persze nem szokta zavarni a hollywoodi stúdiókat és producereket, ha egy produkció kellő sikert arat a pénztáraknál, akkor borítékolható, hogy előbb vagy utóbb érkezik hozzá egy második rész.
De mi a helyzet akkor, ha egy igaz történetet feldolgozó alkotás olyan még élő-lélegző figurákat vonultat fel, akiknek a sorsa a való életben tovább szövődik? Ezt a kérdést veti fel Aaron Sorkin író-rendező legújabb munkája, a The Social Reckoning, ami a 2010-ben bemutatott, annak idején "Facebook-filmként" emlegetett The Social Network folytatása. Itt válik azonban kissé összetettebbé a dolog, mivel David Fincher mozija (melyet szintén Sorkin jegyzett forgatókönyvíróként) Mark Zuckerberg figuráján keresztül mesélte el a népszerű közösségi oldal születését.
Mindezt pedig kellően hideg, távolságtartó, de mégis, rendkívül szórakoztató stílusban tette. Ehhez képest a The Social Reckoning már teljesen más oldalról közelíti meg a témát, egyfajta oknyomozó-újságírós krimiként próbálja összefoglalni a facebook egyik legnagyobb botrányát, ami 2019-ben pattant ki.
Egy, a cégnél dolgozó elemző bukkant rá arra, hogy az oldal algoritmusával nem stimmel valami, majd ezt a felfedezését megmutatta egy újságírónak, innen pedig elindult egy egyre nagyobbá duzzadó lavina, melynek során elég sok csontváz borult ki a Facebook, mára már Meta szekrényéből.
Sorkin személye és a központi téma mellett az fűzhette volna igazán össze a két filmet, ha a 2010-es produkcióból visszatérnek a főbb szereplők, viszont erre nem került sor, így már most érdemes leszögezni, hogy a The Social Reckoning-ot érdemes önálló filmként kezelni, mintsem folytatásként. Ez már azért is fontos lehet, mert akik egy újabb fejezetet várnak Zuckerberg életéből, azok nagyot koppanhatnak, hiszen itt a tech-mogul a partvonalra szorul, a fókusz az elemző és az újságíró figuráján van és persze magán a felfedezésen, hogy milyen módon is működik az algoritmus.
Tehát ha sikerül elvonatkoztatnunk Fincher mozijától, akkor egy kellően érdekes és szórakoztató tech-krimit kapunk, aminek a legnagyobb hiányossága a rendezői munkában keresendő. Sorkin korunk egyik legjobb forgatókönyvírója, ehhez kétség sem férhet és ilyen téren itt sem vall kudarcot. A téma persze kissé száraznak tűnhet első olvasatra, de kellő dinamikával, frappáns humorral és kiváló párbeszédekkel tudja megfűszerezni, így egy pillanatra sem engedi el a nézők figyelmét.
Persze, ha valaki annak idején nagyítóval figyelte az ügyet, azok számára talán sok újdonsággal nem szolgál a történet, de a hozzám hasonló "laikusok" bőven találkozhatnak izgalmas, mi több, egyenesen felkavaró jelenetekkel.
Félreértés ne essék, azzal eddig is tisztában voltam, hogy a facebook és az ehhez hasonló óriáscégek vezetőségében nem szent emberek ülnek és a felhasználói érdekeket teljesen elhomályosítja számukra a profit hajhászása, de még ezt figyelembe véve is képes őket Sorkin még mélyebbre taszítani az erkölcsi mocsokban.
Tehát a sztori működik, a tálalással vannak problémák. Ez a forgatókönyv ordított egy Fincherhez vagy Danny Boyle-hoz (ő rendezte szintén Sorkin írásából a Steve Jobs-filmet) mérhető alkotóért, aki vizuálisan is képes izgalmasan tálalni a történéseket és sokkal magabiztosabban vezeti a színészeket. Sorkin azonban csak azt hozza, amit elvárhatunk egy közepes krimitől: szürke, nyomott képivilág, egyszerű beállítások és mindenfajta kreativitást nélkülöző vágások. Amíg a The Social Network stílusában is rendkívül izgalmas, addig ez a "folytatás" ilyen szempontból már egy lélektelen streaming-produkció szintjén mozog.
Fentebb már utaltam a színészekre, akik között igazi feltörekvő nagyágyúkat kapunk, de ők sem képesek igazán magas szintre emelni az összképet. Jeremy Allen White (The Bear) csuklóból lehozza az újságíró-figurát, ahogy Mikey Madison (Anora) is helyt áll belsős informátorként (igaz, az ő nőiességét sikerült helyenként már-már paródiába illően kihangsúlyozni) és Jeremy Strong (Succession)-nak is akadnak erősebb pillanatai, de igazi élettel egyik karaktert sem sikerült feltölteni. És ez nem a forgatókönyv hibája, mert a dialógusok erősek és a szereplők is ügyesen épülnek a cselekmény során, viszont a színészek mintha félgőzzel teljesítenének. Emiatt is elkélt volna ide egy tapasztaltabb, markánsabb rendező, hiszen ebből a gárdából sokkal maradandóbb teljesítményt is ki lehetett volna hozni.
Valószínűleg érezhető az, hogy mennyire megosztott engem a film. Egyrészt itt van egy jól felépített történet ami fontos témákat boncolgat, másrészt a megvalósítás egyszerűen képtelen felnőni az alapanyaghoz.
Ami miatt mégsem tudok igazán haragudni a The Social Reckoningra, az a tempója. A játékidőt sikerült beszorítani két óra alá, így a cselekmény végig feszes, nem fullad üresjáratokba és az információkat is jó ütemben adagolja. Sőt, hiába nem remekelnek a színészek, az újságíró és az informátora közötti kapcsolat még így is kimagaslik az összképből, hiszen az ő párbeszédjeikben jelenik meg legtöbbször a humor, ami jólesően oldja a sztoriban felgyülemlő feszültséget.
Felmerül a kérdés, ebben a formában érdemes volt tovább mesélni a Facebook (és mellékágon persze, Mark Zuckerberg) történetét?
A téma fontossága miatt a válasz abszolút igen és a végeredmény ebben a formában is bőven szórakoztató és izgalmas, de Sorkin mellé kellett volna egy erős kezű rendező is, hogy igazán emlékezetes gyomrosként hasson a The Social Reckoning.
(A The Social Reckoning- A hálózat ára október 15-től a hazai mozikban! )
Streamingstar: 7 stars




0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése