Sztárszületés vagy cinikus pénzgyár? Kettészakította a kritikusokat a The Hunger Games: Sunrise on the Reaping

Kevés franchise érkezik olyan nyomás alatt a mozikba, mint Az éhezők viadala legújabb fejezete, a The Hunger Games: Sunrise on the Reaping, és az első kritikák alapján a Lionsgate filmje pontosan azt a megosztottságot hozta, amitől a rajongók tartottak. A péntektől amerikai mozikban vetített előzménysztori a Rotten Tomatoes-on jelenleg 75 százalékon áll 84 kritika alapján, a Metacritic viszont mindössze 56 pontot mutat, vagyis a lelkes és a lesújtó vélemények szinte egyenlő súllyal csapnak össze.

A történet 24 évvel az első film előtt, a 2023-as The Ballad of Songbirds and Snakes eseményei után negyven évvel játszódik, az 50. viadal, a második Nagy Mészárlás idején, középpontjában pedig a 16 éves Haymitch Abernathy áll, akit felnőttként Woody Harrelson tett emlékezetessé. A szerepet most Joseph Zada kapta meg, a rendezői székben ismét Francis Lawrence ül, a mellékszereplők névsora pedig önmagában is figyelemre méltó: Ralph Fiennes Snow elnökként, Jesse Plemons Plutarch Heavensbee szerepében, mellettük Glenn Close, Kieran Culkin Caesar Flickermanként, Elle Fanning Effie Trinketként, valamint Mckenna Grace, Whitney Peak és Maya Hawke.

A rajongók szempontjából a legjobb hír Zada alakítása. A The Hollywood Reporter kritikusa egyenesen sztárszületésről írt, és úgy látja, a film a csalódást keltő Songbirds and Snakes után visszatalált az első részek szelleméhez, a TheWrap szerint pedig idővel akár ez lehet a sorozat legtartósabb darabja. A Time Out négy csillaggal jutalmazta, a Mashable pedig a franchise legdühösebb, legtragikusabb fejezetének nevezte, amely a hatalmi rendszereket működtető hétköznapi gépezetre irányítja a reflektort.

A másik tábor azonban kíméletlen. A The Guardian egycsillagos kritikája túlfeszítettnek és unalmasnak tartja, amelynek egyetlen valódi célja a rajongói bázis további fejése, az IndieWire hideg pénzszerzési manővert emleget, vizuálisan pedig zavarosnak és túlnyújtottnak látja a játékidőt, amely 2 óra 38 percre rúg. A The New York Times vánszorgó élményről ír, ahol hiányzik Jennifer Lawrence földelő jelenléte, és csak Plemons vagy Fiennes egy-egy pillanata emeli meg a filmet, az Empire háromcsillagos értékelése pedig ambiciózus lábjegyzetnek nevezi az egészet.

A megosztottság mögött a modern franchise-gyártás egyik nagy dilemmája rejlik: mennyit bír el egy olyan világ, amelynek fő kérdéseire a közönség már évekkel ezelőtt megkapta a választ? Haymitch sorsát a nézők pontosan ismerik, így a feszültségnek a jellemfejlődésből és a rendszerkritikából kell táplálkoznia, a kritikusok egy része pedig éppen ezt hiányolja, míg mások épp ebben látják a film legnagyobb erényét. A végső ítéletet úgyis a pénztáraknál hozzák meg, a hétvégi nyitány pedig megmutatja, hogy Panem még mindig képes-e tömegeket a vászon elé ültetni, vagy a sorozat lassan saját legendájának foglyává válik.

0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

Összes oldalmegjelenítés