Megérkezett a Fűrész X. magyar szinkronos előzetese

 A Fűrész szériát 2004-ben indította útjára James Wan rendező (Insidous 1.-2., Démonok között 1.-2.) és Leigh Whannel forgatókönyvíró. A rendkívül alacsony költségvetésű thriller/horror hatalmas sikert aratott a pénztáraknál, köszönhetően fordulatos történetének és helyenként meglehetősen brutális képsorainak. 




A Lionsgate stúdió a bevételek láttán nem is teketóriázott sokat, 2010-ig bezárólag hat darab folytatást szállítottak le, melyek minőségben ugyan elmaradtak az eredeti alkotástól, de pénzügyileg nagyon szépen teljesítettek.

Az első hét epizód nagyjából keretbe is zárta a Kirakós-gyilkos köré szőtt sztorit, amit 2017-ben a Fűrész-Újra játékban megpróbált tovább folyatni. A filmben ugyan felbukkant mindenki kedvenc gyilkosa (természetesen Tobin Bell alakításában), de a készítők terve elsősorban az volt, hogy új irányokba tereljék a szériát. Ez a próbálkozás végül nem igazán jött össze, hiszen a történet fontos részét képző halálos csapdák elég ötlettelenre sikeredtek, miközben az újonc szereplők se tudtak olyan emlékezeteset nyújtani, mint a korábban megismert figurák.

Arról már nem is beszélve, hogy a nagy fordulat is rendkívül kiszámíthatóra sikeredett. A vérfrissítés tehát elmaradt és végül hiába nem lett bukás a végeredmény, a Lionsgate vezetősége ezt a vonalat el is engedte.

Legalábbis a 2021-es epizódig, ami a Spirál címet kapta. A legutóbbi darab (azaz a 9. felvonás) már vállaltan egy Fűrész leágazásként kelt életre, mégpedig olyan nevekkel a fedélzeten, mint Chris Rock és Samuel L. Jackson.

Hiába a jól csengő főszereplők és a rutinos rendező (Darren Lynn Bousman visszatért a 2.,3. és a 4. rész után), a Spirál nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Egyrészt a Covid-helyzet is rontott az esélyein, de maga a film se lett több egy átlagos thrillernél, ami alig-alig kapcsolódott az előző Fűrész mozik sztorijához.


Idén október 5-én azonban Kirakós végre(?) visszatér!

A Fűrész 10. cselekménye az 1. és a 2. epizód között fog játszódni és a készítők elmondása alapján teljes egészében John Kramer karakterére lett ráépítve a sztori.

A súlyos rákbeteg Kirakós-gyilkos egy csúnya átverés áldozata lesz Mexikóban, így gyorsan összehoz egy halálos játékot az őt átejtő figuráknak. 

Az előzetes kellően véres és brutális csapdákat ígér, na, meg azt, hogy ez lesz John Kramer eddigi legszemélyesebb kalandja.
A készítők azt is kihangsúlyozták, hogy szeretnék visszanyerni az eredeti filmek (1-7 rész) rajongóit, ezért is helyezték a sztorit a múltba.

Reméljük, a kellemes múltidézés (és persze a kíméletlen darabolások) mellett a forgatókönyv fejlesztésére is kellő idő jutott.
Mindenesetre, Tobin Bell legendás sorozatgyilkosa mellett még Shawnne Smith is visszatér, mint Amanda Young.

A rendezői feladatokat Kevin Greutert vállalta el, akinek nem ismeretlen terep a Fűrész-széria, hiszen annak idején ő szállította le a 6. és 7. részt. A történetet viszont az a páros körmölte le, akik az Újra játékban és a Spirál forgatókönyvét is összehozták, de bízzunk benne, hogy a nyerő ötleteiket erre az epizódra tartogatták.

Októberben tehát új fejezettel bővül John Kramer legendája és legyen akármilyen a végeredmény, az előzetes azért kellően ütősre sikeredett.




0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

Összes oldalmegjelenítés