A The Last of Us második évada megosztotta a rajongókat, ez nem titok. Az én olvasatomban is érezhető egyfajta eltérés az első évad lendületéhez képest. A mindössze hét epizódra sűrített történetfolyam kapcsán sokakban felmerült a kérdés: vajon ez a formátum volt-e a legmegfelelőbb a kibontakozáshoz?
A pilot epizód kétségkívül erős alapot teremtett, megrázó eseményeivel azonnal beszippantotta a nézőt. Azonban a folytatásban, sokakhoz hasonlóan én is úgy éreztem, mintha a történet elvesztette volna a korábbi dinamikáját. Bizonyos események mintha önmagukért léteztek volna, nélkülözve azt a fajta sürgető cselekményt, ami az első évadot annyira lebilincselővé tette. Többször fogalmazódott meg bennem is a kérdés, hogy vajon miért éppen így bontották ki a szálakat.
Éppen ezért, a felvetés, miszerint ez a történetrész talán egy mozifilm formájában jobban működött volna, számomra is elgondolkodtató. Egy feszesebbre vágott, a jacksoni ostromra fókuszáló narratíva a vásznon talán elkerülhette volna azt az érzést, hogy a látottak kevésnek bizonyultak. Sok néző érezte úgy, hogy kínkeservesen jutott el az évad végére, sőt, akadtak olyanok is, akik már a harmadik epizódnál elvesztették a fonalat. Ez a reakció érthető.
Véleményem szerint a készítők egy merész irányt választottak, ami nem mindenki tetszését nyerte el. A kevesebb epizód és a lassabb tempó egyesek számára talán nem hozta azt a katarzist, amit az első évad nyújtott.
Ahogy egy régi filmes bölcsesség tartja: "A kevesebb néha több." Ebben az esetben talán valóban igaz lett volna, ha a The Last of Us második évadának bizonyos elemeit egy koncentráltabb, filmes formában tálalják.
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése