Mangold tisztázza, miről is szól valójában a Star Wars Jedi eredetfilmje

James Mangold elárulta, hogy miről fog szólni Dawn of the Jedi - A Jedi hajnala című filmje, ami teljesen megváltoztatja az új Star Wars-filmre vonatkozó kilátásokat. A londoni Star Wars Celebration-en bejelentett film állítólag 25 ezer évvel visszamegy a múltba, és egy új korszakot nyit meg ebben az eposzi kánonban. Bár a feltételezések szerint a film a Jedi Rend kezdeteit dokumentálja majd, lehetséges, hogy Mangold története még ezek előttire is vissza nyúlik


Mangold a Gizmodónak adott interjújában beszélt arról, hogy A Jedi hajnala filmet a biblikus Tízparancsolatra alapozza majd, és az Erő eredetét vizsgálja.

"Számomra ez arról szól, hogy szeretnék a saga része lenni, de nem akarok annyi történetet a levegőben tartani, hogy alig tudnék mesélni róla. És amit igazán szerettem volna, az az volt, hogy nem tudnánk egyfajta Tízparancsolatot alkotni az Erőről, tudod? Egyfajta eredettörténetet arról, hogyan vált az Erő ismertté, érthetővé, használhatóvá és hasznosíthatóvá."

Mangold már korábban is hivatkozott a bibliai értelemben vett Tízparancsolatra, mint a film inspirációjára, de az általános felfogás ezt a Jedik kontextusába helyezte. Ha A Jedi Hajnala film az Erő kezdeteibe és annak megismerésébe fog, akkor a történet minden bizonnyal több ezer évvel a Jedi Rend létezése előtt játszódhat.

Minden, amit eddig hittek A Jedi hajnala című filmmel kapcsolatban, elvethető, illetve nagy félreértés történt. Míg maga a korszakot,  a Jedi Hajnala néven ismert filmcímét hivatalosan sosem jelentették be. Ez a korszak sokkal messzebbre nyúlik vissza, mint a Jedik kezdete, akár még magának az Erőnek a felfedezéséig. Ha az Erő teremt minden élőlényt, akkor logikus lehet, hogy a film még a galaxis kezdetébe is belemerülhet? Meddig létezhetett az Erő anélkül, hogy felfedezték volna? El tudnánk képzelni, hogy James Mangold rögtön egy galaxis megalkotásáról fogja egyből elkezdeni a filmet, és rögtön bele csap a lényegbe, hogyan jött létre a galaxisok megteremtésével az Erő.

0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

Összes oldalmegjelenítés