A Diablo 4 egy komor történetbe vonja be a játékosokat, és megadja nekik azt a szabadság érzetet, hogy felfedezzék és egyengessék saját útjukat Sanctuary világának legnagyobb és legintenzívebb víziójában - egy sivár és széttört, reménytől megfosztott, démonoktól sújtott pokoltérben.
A Diablo talán a StarCraft és Warcraft után egy olyan singleplayer alapú franchise, amely a legtöbb órát emésztette fel minden játékos életében. Rengeteg játékidőt fektettünk bele, és az eladási adatok is magasak lettek a Diablo 4 esetében, olyan annyira, hogy a Blizzard minden idők legkellendőbb játéka lett. A Diablo 2 és 3 is meglehetősen addiktív lett, de azóta eltelt 10 év és jó ideje már, hogy a gonosz nem ütötte fel a fejét Sanctuary világában. Kellett bizony, a folytatás. A Diablo 4-nek nem volt könnyű dolga, és szerencsére a fejlesztőcsapatnak sikerült, ami talán másoknak nem annyira. A Diablo 4-et leginkább úgy lehet leírni, hogy "még több Diablo", de néha egy játéknak csak ennyire van szüksége.
A Diablo 4 egy ismerős történetet mesél el. Négy haramia véletlen véráldozatukkal egy veszélyes és ősi dungeonban egy szörnyű démont idéztek meg Sanctuary világába. Lilith, a világ egyik eredeti teremtője, akit újra kiengedtek, miután a fény erői száműzték. A korrekt karakteger generálás után, te pedig egy "Vándor" nevű harcos szerepében játszol, aki belekeveredik a jó és a gonosz közötti növekvő konfliktusába. Röviden, ez egy Diablo történet. A célod Inarius arkangyallal az oldalunkon megsemmisíteni Lilithet és szövetségeseit. Gyakorlatilag ugyanazt kapod, amit a legutóbbi öt alkalommal is, csak tovább fokozva mindent. A démonok gonoszak, és elkövették azt a tragikus hibát, hogy tele vannak értékes zsákmánnyal, ezek a lootok fogják megkönnyíteni az életedet a hosszú és tartalmas kalandjaid során.
Az RPG játék remekül visszaadja azt a komor hangulatot (és időnként még sötét humort is), amiről a franchise ismert. A történetet sosem éreztem a franchise különösen erős aspektusának, és ezen a Diablo 4 sem változtat, bár azt meg kell jegyeznem, soha eddig nem volt ennyire emberibb egy rész sem, különösképpen a mellékküldetések részletes kidolgozásaiban rejlik fel ez az "emberi" jellem. Az átvezetők mesteriek, mint mindig, és van néhány klassz világ Sanctuary-ban, de a világ különböző hősei és gonosztevői alapvetően azért léteznek, hogy éppen elég kontextust adjanak ahhoz, hogy miért kattintgatol dolgokra, amíg meg nem halnak. Nem tolakodók és időnként szórakoztatóak, és ez minden, amire szükség van. Nem azért vagyunk itt, hogy az időt fecséreljük el; hanem azért, hogy halálos varázslatokat eresszünk a szörnyű lényekre, amíg egy igazán átkozottúl legendás tárgy elő nem bukkan a holttestek alól.
Ebből a szempontból a Diablo 4 nem sokat változott. A végjátékban egy kombinált dungeon-crawler/mob combat játékként definiálható a legjobban, ahol a hangsúly a karaktered minél hatékonyabb felépítésén, a buildeken alapszik, hogy a különböző menő képességeiddel át tudj teperni az ellenség hordáin. Egyesek elutasítóan "kattintgatós" játékként emlegetik a játékot, de ez nem negatívum. Egyszerű, tagadhatatlan és teljes szívből jövő elégedettséggel tölti el a mágusodat vagy haramiádat, hogy minden képességeddel többféle poklot szabadíthatsz el.
A játék öt különböző játszható osztályt kínál: Barbár, Druida, Nekromanta, Rogue és Varázsló. A Diablo 4 azonban rendkívül jó abban, hogy nem kényszerít az osztályod egy adott szerepkörbe. Ehelyett minden osztálynak van egy robusztus képességfája, amelyet könnyen beállíthatsz, így te határozhatod meg, hogy milyen szerepet szeretnél játszani. Kísérletezhetsz különböző buildekkel, hogy könnyebben megtaláld azt, ami igazán bejön neked.
A barbár testre szabható, hogy gyakorlatilag egy két lábon járó pokoli torony legyen a Thorns-szal kiegészítve, aki sebzi a támadó ellenséget, és arra összpontosít, hogy életben tartsa magát. Lehet "pörögni a győzelemért", és létrehozhatsz egy forgószeles varázslatot, amely mindent átvág, ami az utadba kerül. Egy druida válhat egy közelharci vérfarkasra. medvére (most ez a meta), vagy megidézheti a föld természeti erejét, hogy masszívan látványos varázsló legyen. A nekromanták a sebzésre, a debuffokra vagy a tankolásra koncentrálhatnak. Egyes buildek kicsit gyengének érződnek (és az írás pillanatában a fejlesztők egy elég nagy nerf hullámot csináltak, ami hatással lehet a dolgokra), de ha találsz valamit, ami működik neked, az általában csodálatos érzés.
Nem tudom ezt a változást sem negatívnak, sem pozitívnak nevezni. Ad néhány új szempontot a Diablo új mmo-s átértékeléséhez, ami sosem volt az erőssége, de még mindig nem változtat sokat. A dungeonok sokkal gyakoribbak, de alapvetőbbnek érződnek. A játékosok összehozását célzó küldetések léteznek, de az emberek pontosan ugyanúgy fogják játszani a többjátékos Diablót, mint eddig: vagy egyedül vagy a barátokkal kalandozva instant dungeonokban. Szerencsére ez nem árt a játékmenetnek, és az MMORPG-vé válással kapcsolatos aggodalmak nagyrészt alaptalannak tűnnek.
A játék kétség kívül addiktív. Alapvetően ez az egyetlen dolog, amire a Diablónak valóban szüksége van ahhoz, hogy jól teljesítsen. Szórakoztató a "dolgokra és tárgyakra" kattintani, hogy zsákmányt kapjunk, hogy nagyobb dolgokra kattintsunk, hogy még nagyobb zsákmányt lootoljunk.
A Diablo 4 egymásba fonódó mechanikák, képességek, zsákmány és egyéb dolgok gyűjteménye szinte tökéletesen összeáll. Időbe telik, mire jól beindul, de ha egyszer beindul, hihetetlenül könnyű látni, hogy az emberek több ezer órát veszítenek el vele, főleg miután Level 50 után megnyílik a Paragon tábla, amin további képességipontokat költhetünk el a passzív tulajdonságainkra. A vizuális és játékmenetbeli visszajelzések mesteri kombinációja, ami az alapvető ismétlődő jelleg ellenére is órákon át szórakoztatóvá teszi a szörnyek lerohanását.
Ebben az értelemben a Diablo 4 nem próbálja újra feltalálni a kereket. Minden ragyogó koncepciója és ötlete ellenére a szíve mélyén még mindig ugyanaz a Diablo, és ugyanolyan érzéssel tölt el minden alkalommal, amikor találsz egy új itemet, amely előnyös a felépítésednek, vagy amikor lezúzol egy különösen szívós ellenséget. Tükörsimafényűre csiszolták, és egyértelműen a fejlesztők több ezer órájának eredménye, amit annak szenteltek, hogy kitalálják a sorozatot, ami arra késztet, hogy órákat áldozz Lilith sötét oltárán az életedből.
A Diablo 4 valószínűleg a legjobban kinéző aRPG játék, amivel valaha játszottam. A Sanctuary egy sötét, olykor már gótikus hangulatú, komor vidék. A harci animációk menők, de a beszélgetési animációk hiányosak lehetnek. Ismétlem, azért játszom Diablóval, hogy dolgokra kattintsak, nem pedig azért, hogy hallgassam az emberek beszédét! Szerencsére a szinkronhangok elképesztően jók. Az egésznek van egy kissé komikus hangulata, ami jól illik a játékhoz, és illik az istenek és démonok közötti harchoz.
A Diablo 4 egy rendkívül jó Diablo-játék, és ez minden, amire szüksége van. Nem változtat sokat, és arra koncentrál, hogy csiszolja azt, amit a franchise már eddig is jól csinált. Mindig nehéz megmondani, hogyan fejlődnek az ilyen játékok; a Diablo 3 az életciklusa végére szinte felismerhetetlen volt az induláskori állapotához képest. Néhány szörnyű félrecsúszástól eltekintve a Diablo 4-nek megvan mindene ahhoz, hogy a gonosz a karmaival megragadja a lelkedet, és több 100 órákat emésszen el az életedből. Az újonnan érkezők vagy a régóta rajongók egyaránt könnyen kezükbe vehetik és játszhatják a Diablo 4-et. Az év játéka eddig, RPG műfajban pedig vitathatlanul különösen.
Streamingstar: 9 star
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése