A szürealizmus filmes avagy David Lynch élete és hagyatéka

    Most azaz 2025 decemberében minden filmes cikk Rob Reinerről szól, mivel meghalt. Ezen tény miatt kezdtem gondolkodni azon, hogy egy rendező mit hagy hátra az embereknek, örökségként. Ahogy ezeken még jobban elkezdtem gondolkodni, a fejembe ötlött/eszembe jutott, hogy miért ne lehetne írni erről! Szóval most egy sorozatba vágok bele, ahol már nem élő rendezőknek az életét + örökségét, majd utána a filmjeiről (külön kritikák formájában) fogok írni. Az első rendező, akit választok, pedig (aki szintén idén hunyt el) David Lynch.

Festészettől az első filmig


    David Keith Lynch született 1946 január 20-án, a Missoulában ami Montanában található. apja, Donald Lynch a USDA-nál (Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma) dolgozott; anyja, Edwina Lynch pedig angoltanár és magántanárként kereste a betevőt. Apja munkája okán sokat kellett költözniük egyik államból a másikba. Mire a tinédzseréveinek közepén járt Montanán kívül már megjárt négy államot is. Alapvetően ilyen tipikus gyerekkora volt, cserkészetbe járt és mellette lázadó is volt. 1964-ben befejezte a középiskolát. Utána a George Washington Universityn kezdte meg tanulmányait, de hamar váltott és a Tufts University-n folytatta, de ott se maradt egy évnél tovább. 

    1967-ben beiratkozott a Pennsylvania Academy of the Fine Artsra. Ezt az időszakot úgy tartja számon, hogy a legnagyobb hatással volt rá és a művészetére. 2014-ben a következőt nyilatkozta a pennsylvaniai időszakáról: „Van valami a hangulatban [Philadelphiában]. A félelem, az őrület, a korrupció, a mocsok, a kétségbeesés, az erőszak a levegőben annyira gyönyörű volt számomra... minden épület fekete volt, korom borította. És minden épületnek volt egy hangulata, és ez még a graffiti előtti időkben volt, tehát nagyon tiszta, nagyon mocskos volt, de gyönyörű hangulata volt.” (Pennsylvania Academy of the Fine Arts (PAFA), Youtube, 2014). Ez alatt az idő alatt készítette el első filmjét, ami egy animációs rövidfilm volt. Ez volt a Six Men Getting Sick (1967). Első rövidfilmje után nem sokkal 1970-ben már az American Film Institute’s Center for Advanced Film Studies (később AFI [Amerikai Filmintézet]) tagja lett. Itt kezdett el dolgozni az első nagyjátékfilmjén, az Eraserheaden. 1977-ben meg is jelent. A film zavarba ejtő volt és taszító a nézők számára. A kritikusoknak se volt egy leányálom ez a film. Viszont idővel klasszikussá vált az éjszakai moziknak köszönhetően. Emellett egy dolgot nem tudtak letagadni az emberek, hogy a művészeti ereje (legyen bármennyire is elborult vagy abszurd) iszonyatosan erős volt mind történetében, mind vizualitásban. Ennek is köszönhető, hogy Lynch előtt megnyíltak az ajtók és ez indította el azon a bizonyos úton.


Szürreális csillogás


    Említettem, hogy az Eraserhead újabb ajtókat nyitott Lynch előtt. Az egyik ilyen volt a Joseph Merrick életét feldolgozó film is, azaz az Elephant Man (1980). A film, mind kritikai, és közönségsiker is lett. Ezt tökéletesen alátámasztja, hogy a film 5 millió dollárból (+ marketing: kb. 5 millió dollár) készült és 26 millió dollárt hozott vissza. Emellett több díjat is kapott a film pl. a BAFTA-n három kategóriát (legjobb főszereplő/látvány/film) is megnyert. Az Oscart is megjárta a film és nyolc jelölést is kapott (köztük a legjobb rendező/adaptált forgatókönyv/film), de egyet se tudott díjra váltani. Lynch viszont egy újabb lehetőséget kapott ennek a filmnek köszönhetően. Mint például a kor egyik legnagyobb sztárja, Lucas megkereste. Igen maga George Lucas a Star Wars atyja megkereste Lynchet, hogy a trilógiájának utolsó részét (Return of the Jedi) rendezze meg. De Lynch elutasította a kérést, mivel semmi érdekeset nem látott a Star Warsban (hudsonunionsociety, Youtube, 2010). Ez viszont nem jelentette azt, hogy nem lett volna valaki, aki ne keltette volna fel a szürrealista rendezőnk figyelmét.

    De ehhez ismerjünk meg előbb egy olasz producert, Dino De Laurentiis. Neki olyan filmeket köszönhetünk, mint a King Kong (1976), Flash Gordon (1980), Conan the Barbarian (1982) és folytatása Conan the Destroyer (1984). Szóval Laurentiis megkereste Lynchet, hogy rendezze meg neki Frank Herbert sci-fi eposzát, a Dune-t. Lynch elfogadta az ajánlatot, így szerződést kötött Laurentiis cégével, a DEG-gel (De Laurentiis Entertainment Group) és elkezdődtek a film munkálatai. Lynch a forgatókönyvön kezdett dolgozni többedmagával, utána pedig a díszleteket kezdte megtervezni. Itt ismerte meg Kyle MacLachlant, aki Lynchnek a legnagyobb visszatérő színésze lesz a jövőben. A mostani projektben pedig magát a főszereplő Paul Atredies bőrébe bújt. Laurentiis nagyon hinni akart a Dune-ben, azt remélte olyan klasszikus lesz majd, mint a Star Wars. Ezzel ellentétben a film megbukott és a kritikai fogadtatása se volt valami fényes. Ennek ellenére Laurentiis meg akarta alkotni a Dune második részét a Dune Messiah-t, de bukás miatt nem jutott tovább a forgatókönyv megírásán.




    De ez nem jelenti azt, hogy Lynch nem csinált volna még filmet a DEG égisze alatt. Ugyanis egy 1973 óta dédelgetett filmötlete itt kapott teret. Ez volt a Blue Velvet (1986). Laurentiis ezt a filmet is imádta és mindenben támogatta Lynchet a film elkészítésében. És ez már a közönségnek is jobban tetszett, a kritikusok meg imádták. Lynch itt vált populistává (Nem populárissá????), úgy, hogy egy réteg műfajban mozgott, ami a szürrealizmus volt. Ezen túl ennek a filmnek köszönhetően kapta meg második Oscar-jelölését Lynch, mint rendező, ami a karrier szempontjából hatalmas lökés volt. A Blue Velvet amiatt is egy fontos film, mivel itt látszanak azok az elemek, amik majd később visszaköszönnek Lynch életművében, a Twin Peaksben. Kezdve MacLachlannal, mint protagonista, egészen a nyomozós misztikus történetmesélésig.
    Viszont történtek váratlan események is. Az egyik ilyen az volt, hogy 1989-ben a DEG csődbe ment. Így Lynchnek új vizekre kellett térnie és ezek az új vizek a televízió lett.




DAMN fine cup of coffee.


        Lynch következő pártfogoltja Mark Frost, akivel közösen kezdtek dolgozni egy Marilyn Monroe életrajzi filmen. Viszont hamar átformálták egy saját ötletre, ahol egy holttest volt a központban, ami egy tópartra sodródott. Ez volt a Northwest Passage, de hamar át lett nevezve Twin Peaksre. Így meg is volt a tökéletes recept krimi + szappanopera elemek és a város misztikuma. Az alaptörténet pedig egy egyszerű szituációból indul ki, meggyilkoltak egy lányt, Laura Palmert (Sheryl Lee) és a városba érkezik emiatt Dale Cooper (MacLachlan [ismét csak]) FBI különleges ügynök.
A sorozat pilotja a maga 2 órájával iszonyat siker volt a nézőknél és ez által hamar kult státuszba került a sorozat. Igaz a sorozat a második évadra nézettség csökkenés miatt levették a műsorról, ezzel egy hatalmas cliffhangerrel zárult a sorozat. Lynch elmondta, hogy ez nem a sorozat vége és ez hamarabb is beigazolódott, mint az emberek gondolták, mivel 1992-ben megjelent a Twin Peaks: Fire Walk with Me. Ezt a filmet már Frost nélkül készítette el és a film maga is egyfajta előzménye a sorozatbeli eseményeknek. A film nézői bukás lett, de kritikusok szerették. 




        Azért ebben az időszakban Lynch nem csak a Twin Peaksen dolgozott, hanem más-más filmeken is. Kezdve a Wild at Heart (1990) Nicolas Cage főszereplésével. Ez a film egy krimi + road movie keverék volt és pár elemet átvett a rendező a Blue Velvet filmjéből, mint pl. ártatlan karakterek belekerülnek egy vad világba. A film sikerét azt mutatja, hogy elnyerte az Arany Pálmát anno. Ezen túl a következő filmje ebből az érából a Lost Highway (1997), ami a pénztáraknál abszolút bukás lett és a kritikai fogadatása is vegyes lett. Az éra utolsó filmje a Straight Story (1999). Ez a film több ponton is furcsa volt az embereknek, kezdve azzal, hogy semmilyen káromkodást, drogot, szexet nem tartalmazott. Emiatt a besorolási bizottság G (azaz korhatár nélküli) besorolást adott Alvin Straightről (valódi eseményeken alapuló) szóló filmre. A másik érdekesség, hogy ez volt az egyetlen Lynch film, amit maga a Walt Disney Pictures adott ki. Mindennek a szokatlan dolognak ellenére ez is egy Lynch film maradt és az alkotás legnagyobb dicsősége, hogy New York Times az adott év legjobb filmjei közé sorolta.




LA és TW


        2000-es években kettő fontosabb műve van Lynchnek és lezárásként ezt a kettőt vesszük most elő.
       1999-et írunk és az ABC megkereste Lynchet, hogy csináljon nekik egy sorozatott. Lynch meg is kezdte a sorozat tervezését, ami a Mulholland Drive (2001) címet kapta. Viszont a pilot előkészítésnél a stúdió beállt Lynchbe a sorozat/pilot tartalma és hossza miatt (2 órás lett volna a pilot). Így hamar elváltak az útjaik, de szerencsére az ötlet nem halt el. Egy francia produkciós cégtől, StudioCanaltől kapott 7 millió dollárt Lynch, hogy filmként fejezze be a pilotját. Így született meg a tervezet sorozattal azonos című, ma ismert Mulholland Drive. A film Hollywood sötét oldalát mutatja be, egy nem lineáris szürrealista történetbe beleágyazva. A film sikeres lett, a közönség szerette. De, akik ennél is jobban szerették azok a szakmabeliek voltak. Lynch megnyerte evvel a filmmel Cannes-i filmfesztiválon; és a New Yorki Filmkritikusok Szövetségétől is meg kapta a Legjobb Rendező díját. Emellett ezzel a filmmel megkapta a harmadik Oscar jelölését mint rendező, de sajnos díjra ezt se tudta váltani. Ugorva az idő kerekén 2016-ban a BBC rendezett egy szavazást, ahol 177 filmkritikus vett részt (36 különböző országból) és ez által meg lett szavazva a 21. század legjobb filmjének a Mulholland Drive.




        2014-et írunk most már, 13 évvel a Mulholland Drive után és az egyik legizgalmasabb időszakban. Ekkor vezette be az eurót Lettország; ekkor kapta meg az Oscaron a 12 Year A Slave a legjobb filmnek járó díjat; ekkor adták át a 4-es Metrot Budapesten; ekkor szűnt meg a Windows XP támogatottsága és ekkor volt mikor David Lynch szeretett sorozata új lángot kapott. Igen most visszatérünk újra Twin Peaksbe.
Az egész ott kezdődött, hogy 2014 nyarán kiadtak egy filmet, ez volt a Twin Peaks: The Missing Pieces. Ez a film ahogy a címe is sugallja, hiányzó darabokból lett összerakva. Magyarul az 1992-ben kiadott Fire Walk With Me fel nem használt jelentéiből csináltak egy új teljes értékű filmet készítettek. Ez amiatt volt, mert anno Lynch egy öt órás anyagot forgatott a 92-es művéhez, amit a végén kétórás filmre vágatott. Ezt a döntését azzal magyarázta, hogy a Fire Walk With Me első sorban Laura Palmer története, így sok mellékszálat emiatt kellett kivágni. Emiatt is van az, hogy ez a film ezekkel a kivágott jelenetekkel és azok cselekményével foglalkozik. Kezdve akár olyan karakterekkel, akiket egy az egyben kivágtak és kaptak teret vagy olyanok, akiknek megrövidítetek a szereplésüket az előző filmbe. Ha ez nem lett volna elég a Twin Peaks rajongók számára, akkor elérkeztünk 2014 októberébe, ahol is Lynch maga erősítette meg a Twitteren, hogy 2015-ben Frosttal együtt elkezdődnek a Twin Peaks új évadjának munkálatai. Újra Twin Peaks lázban volt a világ. A terv az volt, hogy 9 rész jelenik meg és mindet Lynch fogja rendezni, amik majd a Skyshowtime-on fog megjelenni 2016-ban. Aztán Lynch Twittere közölte, hogy a projekt még él, de rendezni nem fog, mert alacsony a költségvetés ahhoz, amit csinálni szeretne. Ez volt 2015 áprilisa és egy hónappal később egy csoda folytán megoldott minden is. Lynch rendezheti az összes részt és a tervezet kilenc részt megemelték 18-ra. Hihetetlen hír volt ez, de igaz volt. Ennek hála 2017 májusában meg is jelent a Twin Peaks lezáró évada.




Az ecset letétele


        2019ben Lynch teljes életének munkája által, azáltal, hogy ahogy feszegette egyedülálló filmes víziójának törekvéseit, az Oscar akadémia Életmű Oscarral díjazta a szürrealista rendezőt. A díjat magát három személy konferálta fel, akik végig követték Lynch életét és munkásságát. Az első személy, Isabella Rossellini aki amellett, hogy két Lynch filmben is szerepelt (Blue Velvet, Wild at Heart), egy ideig Lynch házastársa is volt (1986-1991). A második személy, Laura Dern akit szintén e kettő filmből lehet ismerős. És a harmadik személy nem más aki már 1984-től együtt dolgozott Lynchhel és még a 2017-ben megjelent Twin Peaksben is szerepelt, aki nem volt más (bár szerintem mindenki tudja már kire gondolok), mint Kyle MacLachlan.
2020, Lynchnél tüdőtágulást diagnosztizáltak. Egészségügyi kockázat miatt otthon maradóvá vált és e miatt nem tudott belekezdeni új projektekbe. A Covid veszélye miatt egyáltalán nem hagyhatta el házát, és ha még rendezésbe is vágja a fejét csak is kizárólag távolról tudta volna csak végezni. Netflixszel elkezdett tárgyalni egy projektről, de nem lett belőle semmi idővel. 2022-ben két esemény is történt. Az első, hogy szerepelt Steven Spielberg életrajzi filmjében, a Fablemansben. Ahol a legendás John Fordot alakította. Spielberg erről úgy nyilatkozott, hogy két hőse volt egy filmben, ugyanis Forddal gyereként találkozott és számára ez egy meghatározó élmény volt, később pedig Lynch munkásságát és személyét ismerte meg. A másik esemény pedig az volt, hogy leszokott a dohányzásról. Ami azért is nagy szó, mert nyolcéves kora óta dohányzott. Csak a mostani állapotában minden cselekvéséhez nagy mennyiségű oxigén kell. Sajnos emiatt is nagyon megterhelő számára akár csak az, hogy egyik szobából a másikba menjen. 2025 januárjában Dél-Kaliforniában erdőtűz tört ki, és emiatt sok embernek el kellett hagynia a házát, köztük Lynchet is kitelepítették. Ez a történés elősegítette állapotának romlását.
        2025. 01. 15. David Keith Lynch elhunyt. Ezt a hírt a világ februárban tudta meg. A halotti könyv szerint szívmegállás volt a halál oka és mögöttes ok pedig Krónikus obstruktív légúti betegség volt. Eltávozott egy legendás rendező.



A fánkot tartsd szemmel, ne a lyukat.


        Nagy lyuk tátongott a világban a halála után, hiába a sok tisztelet és megemlékezés vagy Laurel-díj, amit posztumuszként kapott meg. David Lynchnek volt egy frappáns mondata, „A fánkot tartsd szemmel, ne a lyukat.” Én evvel a mondattal (ami a halála után hatványozódott a jelentése számomra) szeretnék megemlékezni Lynch örökségére. Ugyanis igen sok helyen visszaköszön a rendező munkásága. Ugyanis rengeteg más sorozatban és filmben utalnak a Twin Peaksre, mint a Simpsons (1989- napjainkig), Darkwing Duck (1991-1992), Soul Eater (2008-2009), Scooby-Doo! Mystery Incorporated (2010-2013) Gravity Falls (2012-2016) stb.
        Videójátékok terén talán, amit érdemes megemlíteni az a Remedy által fejlesztett Alan Wake széria (vagy most már inkább univerzum), ami nagyon erősen ontja magából a Twin Peaks szürrealista és misztikus hangulatát.
David Lynch a rendezés mellett amúgy színészként is szerepelt saját alkotásaiban, zenéket is szerzett és természetesen festett is. Egy sokoldalú szürrealista világgal rendelkező ember volt, akivel a világ csak gazdagabb lett.








                                        David Keith Lynch (1946-2025).


Írta: Split

0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

Összes oldalmegjelenítés