No Other Choice – Mesterségem címere (Kritika)

Vissza a ranglétra aljára

Ismerjük azt a mondatot, hogy „túl szép, hogy igaz legyen”? Valószínűleg Man-su (Lee Byung-hun) amikor az idilli boldog jólétből, egyik napról a másikra kiesik. Ugyanis történetünk ott veszi fel a fonalat, hogy Man-su egy veterán, díjnyertes papírgyárban dolgozó ember volt. Igen, csak volt, mivel a korai céget megvette valami amerikai cég és főszereplőnk a leépítés áldozatává vált. Totálisan tönkremegy Man-su, mert állítása szerint: a kirúgás egyenlő a lefejezéssel. Man-su viszont nem adja fel és megígéri feleségének, Mirinek (Son Ye-jin), hogy három hónap múlva lesz új állása.

De nem lett. Pedig baráti beutalást is kapott egy másik cégnél. Ennek következménye lett egyfajta lassú leépülés indul el a család életében. Mivel Man-su nem akarja elengedni mindazt, amit felépített például a családi házat, ami az ő gyerekkori háza volt. Viszont valamikből engedni kell, különben sehogy nem jönnek a hó végén. Ilyen lett az autó, Miri teniszedzése, a lányuk, Ri-one (So Yul Choi) zeneóráit stb. például. Idővel annyira már nem volt pénz, hogy Mirinek is be kellett állnia dolgozni fogászati asszisztensként. Ironikus módon Man-su foga ekkor kezd el fájni.

A családfő tesz egy próbát a legnagyobb papírgyárnál, a Moon Papernél. Ennek az interjúnak csúfos vége lett, és még Sun-chul (Park Hee-soon) meg is alázza. Ezek után Man-su fejében elpattan valami és elhatározza, hogy neki kell Sun-chul állása. Kezdésnek meg akarta ölni egy virágcserép rádobásával, de erről hamar letett. Mivel (rájött), hogy nem csak ő lehet egyedül, aki olyan helyzetben van, mint ő. Így egy kamu cég által állást hirdetett, hogy megnézze, kik lehetnek versenytársai az állásért. Kettő emberben látta ezt a veszélyt, Bummo (Lee Sung-min) és Sijo (Cha Seung-won). Így elhatározza Man-su, hogy előbb ezzel a két illetővel fog végezni és csak utána Sun-chullal. Azzal a céllal, hogy megszerezze az állást a Moon Papernél és visszakapja a régi életét, státuszát.

Ofszet Pergamen

Innentől kezdve a film lényegében felosztható három külön epizódra. Vagyis fel lehetne, ha az első gyilkosság és az egész bevezető nem folyna egybe, így kb. a film feléig olyan érzés mintha egy nagyon hosszú felvezetőt néznék végig. Ami iszonyat vonatott érzésű az egész. Fekete humorral és abszurd komikus szituációkkal próbálja oldani a film ezt az elhúzódó felvezetőt. Aminek egy része ül, egy másik része inkább kínos és érthetetlen, ha a film mélységét és azt a tényt nézzük, hogy milyen sötét és kilátástalan a főszereplő helyzete. A történet előrehaladtával, megismerjük a többi karakter hátterét, legyen az a többi családtag vagy Man-su célpontjai. És ez is kicsit súlytalan volt számomra, mivel az első célponttal iszonyat sok időt töltünk, az ő hátterével, életével, mint a többi célponttal. Később szó esik a család különböző tagjainak a saját drámáiról, de ezek se mélyülnek el teljesen, hanem csak csordogál, mint az eddigi felvezető.

Ezt a felvezető, lassú érzést a film megtöri egy ponton. Ami teljesen megváltoztatja a film ritmusát. Sokkal feszesebb és feszültebb lesz. Amire tökéletesen rásegít a különböző átmenetek vágásai és a zenéje. Ez a szekvencia teljes tükörképe az előző részhez, ami számomra egy frissítő ébresztő pofonként hatott, minden pozitív jelzőjével. A film egyre jobban izgalmasabb lett és fokozottan vártam, hogy hová fog kifutni ez az egész.

Nincs más választás

Ez a fejezet olyan összeesküvés-elméleteket tartalmaz, amik masszívan SPOILERESEK. Így, ha még nem láttad a filmet és nem szeretnéd magadnak/másnak elrontani a film élményét, akkor menj tovább az Összefoglalóra.

Most, hogy beszéltünk a film főbb cselekményéről és negatív részéről, térjünk át a pozitív részére. Mivel a film témája és gondolatai a legnagyobb pozitívuma ennek a filmnek. Így kezdenék egy kérdéssel, mit tennél meg a munkádért, a hivatásodért? Ha lenne a hivatásod, amit szeretsz (és ez lehet bármi) és ezen túl nem végezhetnéd, mit csinálnál? Vissza küzdenéd magad bármi áron vagy tovább lépnél? Mivel a fő gondolatmenet eköré épül. Man-su egy elismert vezető volt, akit ki is tűntettek a munkahelyén, 15+ évet lehúzott a szakmájában. Ami most egyik napról a másikra semmisé vált. Véleményem szerint, ha egy ember megtalálja a megfelelő szakmát, amit szeret az a identitás részévé válik. Mert képzeljük el, ha színésznek (teszem azt Leonardo DiCaprio) és azt mondod neki, hogy mostantól nem színészkedhetsz. Szerintem ez az ember vagy kínjában kinevet, vagy lesokkolódik, hogy innentől kezdve méhészkedjen. Számomra ez egy hatalmas kérdést dobott fel, hogy ha nem ezt csinálnám, amit most (filmekkel való foglalkozás), akkor még is mi francot csinálnék? Mert úgy érzem nem értek máshoz. De a film itt nem áll meg ebben a kérdésben.

Ugyanis a film végén van egy csavar. Man-su eléri a célját, kiiktatja a versenytársait és még a börtönt is megússza. Ez által felveszik a Moon Paperhez. Ami viszont megváltozik a gyárban, hogy az egyetlen ember, minden más gép. Ezáltal teljesen átalakult az ő munkája, személytelenebb lett és alantasabb. Mivel nem emberekért felel, nem betanít/vezet másokat, nem, mint egy apai szerepben lévő ember mutatja a helyes irányt a többieknek. Hanem csak egy ellenőr lett, aki nézi, hogy az adott robot jól működik-e vagy sem. Lényegében a vezetői szerep teljes egészét kiherélték. Ennek ellenére Man-su viszont elégedett, mivel azt a munkát végezheti, amire úgy érzi született, egy papírgyár dolgozója lehet.

És itt jön egy záró gondolat, a különböző foglalkozási területek iparosodása okán egyre gépiesebbé válnak ezek. A modern világ okán pedig már a mesterséges intelligencia, mint olyan is bele tud szólni. Ez által különböző munkaterületek és munkavégzési folyamatok átalakulnak, legyen szó egy futószalagi munkáról vagy akár egy kreatív alkotói munkáról. Nos, ha ez a helyzet és ez által akár lassabb, akár drasztikus változás által munkahelyek szűnek meg, miért nem váltasz? Man-su is válthatott volna szakmát, az egész családja mondta neki, nem gond, ha mást dolgozik, mást végez, ez nem szégyen. Miért nem szeretünk váltani? Úgy érezzük, hogy a 10-15+ év munka és tanulás a kukában végzi? Miért? Hisz minden, amit tapasztalunk, tanulunk az hasznosítható máshol is, nem? Vagy arról van szó, hogy valamit megszoktunk és félünk a változástól? Esetleg arról, hogy ha megszűnik a területünk nem érezzük magunkat a társadalom hasznos tagjának? Ehhez hasonló gondolatok törtek fel bennem a záróképsorok által, hogy minek is csinálom azt, amit és egyáltalán minek is írom ezt a kritikát, ha lényegében egy gombnyomással le lehetne generálni egy szakmai véleményt, ami megerősítené az ember gondolatait? A magam álmegoldását most megtartanám magamnak, viszont az olvasó számára egy kérdéssel zárnám.

Ha dolgozol valamiben 10-15+ éve vagy szimplán megtaláltad azt, amivel foglalkozni szeretnél a jövőben, meg tudnád válaszolni nekem, hogy miért? Miért szeretnéd ezt csinálni? Azért, mert ezt tanultad anno, úgy érzed csak ez maradt neked, anno megtetszett? Vagy teljesen más, valami mélyebb, valami egyszerűbb az oka? Szóval, Miért csinálod még mindig azt, amit?

Összefoglaló

Park Chan-wook által írt és rendezett No Other Choice egy felemás film. Mivel a narratív vezetése főleg a film első felében nem a legtökéletesebb és a humora is inkább csak rányomja a bélyeget erre a megfáradt szekvenciára. Viszont a film a vágása zenéje és kameramozgásai izgalmas képekkel ellensúlyozza ezt az egészet. Emellett És ami fixen a nézővel marad a film után, (akár egész életéig végig) az a film mély gondolatai, amit felvett.