Feláldozh4tók - Kritika


Jövőre 10 éve hogy a Feláldozhatók franchise-al utoljára találkozni lehetett mozivásznon. Azóta pletykák lendültek fel aktívan egy esetleges negyedik részről, de volt szó arról hogy számozott folytatás helyett Statham karaktere kap egy spinoffot. Végül egy köztes megoldás született ugyanis számozott negyedik etapot kaptunk, ami mégis leginkább Christmas spinoff-jának érződik. 


Egy terrorista csoport Iko Uwais vezetésével atomrakéták kulcsaira teszik a kezük ezért Barney egyik régi kormánybeli ismerőse összerendeli a Feláldozhatókat hogy megakadályozzák az esetleges harmadik világháborút. Az akció Barney-nak személyes ugyanis egy régi nemezise, akiről az eddigi filmekben persze nem hallottunk érintett lehet. 


Az a legnagyobb baj ezzel a filmmel hogy ebben a formájában nincs értelme. Az első két rész azzal a céllal jött létre hogy a 80-as 90-es évek legnagyobb akciósztárjai együtt keménykedhessenek egy rakás egysoros közepette. És amilyen egyszerű recept volt ez hibátlanul működött, az első rész mindmáig egy baromi szórakoztató és kellemesen nosztalgikus film, a második pedig tökéletesítette a receptet a harmadik megítélése vegyesebb, ugyan addigra a sorozat a fiatalabb karakterekkel és a visszafogottabb korhatár besorolással kicsit visszább lépett régi önmagától de ez még bőven belefért és a szerethetőségéből nem vett el. 


Erre itt van szegény negyedik rész és szellősebb a stáblista mint valaha, persze mivel eredetileg Jason Statham spinoff-jának készült érthető csak így viszont átverésnek érződik a cím meg a marketing. De akkor nézzük hogy aki végül bekerült milyen. Christmas és Barney együtt is és külön is működnek, a film és a sorozat lelke eddig is ők voltak ahogy most is. A régi tagok közül Randy Couture és Lundgrent pedig nagyon jó volt látni. Mindenki más már ezzel a filmmel debütált. És igazából nem rosszak feltétlen az új karakterek de a régieket helyettesíteni nem tudják így meg csak érezhetőbb a hiány. 

Uwais és Tony Jaa a legüdvözlendőbb friss belépők, mindketten a legjobb filmes harcművészek közé tartoznak, csak kár hogy nem használták ki őket eléggé, a jeleneteik alig vannak mutatósabban felvéve mint bárki más közelharci jelenetei. Ez pedig pláne tudva hogy egy Raid-ben vagy Ong-Bak-ban mire voltak képesek elég nagy pazarlás. 


Az akció jelenetek nagyrészt átlagosak, amikor az olcsónak ható CGI nem szól közbe teljesen vállalhatóak, néhány helyen megkockáztatom hogy még egy két egész kreatív húzás is van benne. 

A keménykedés meg az alkalmi humor még mindig inkább a film erősségei közé tartozik. Akiknek az előző három poénjai betaláltak az itt se lesz csalódott. Zenéről nem nagyon lehet beszélni, leginkább a háttérben húzódik meg. 


Mindezt összegezve a Feláldozhatók 4 határozottan csalódást fog kelteni azokban akik az előző három szintjét várják vagy ahhoz hasonló szórakozást, de ha egy Jason Statham spinoffként nézzük amiben azért feltűnnek páran a régi arcok közül úgy egy egész korrekt élményt nyújt a film. Plusz mivel szinte biztos hogy ez az utolsó Feláldozhatók film, Barney Ross-t és Christmas-t mégse volt olyan rossz utoljára mozivásznon látni.

Streamingstar: 5 star

0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

Összes oldalmegjelenítés