A Szeánsz Velencében viszont nem csak a klasszikus krimi műfaját rázza fel de olyan zsigeri horrorral is vegyíti hogy az 1 óra 40 perces játékidő több mint egy órájában egész biztosan mindenki a karfát szorongassa találgatás közben.
Kenneth Branagh először 2017-ben öltötte magára Poirot szerepét, és azzal a lendülettel a rendezést is magára vállalta. Nem lehetett igazán panaszkodni az Orient expresszre, jól eljátszott főszerep és precíz rendezés jellemezte. Mindenki aki nem idegenkedett egy új féle Poirot ábrázolástól és egy régi vágású krimi történettől megtalálhatta benne a számítását. A folytatás kapott hideget meleget mind a nézőktől mind a kritikusoktól, de aki az elsőt kedvelte valószínűleg ott se csalódott.
A Szeánsz Velencében, hát…. Velencében indít. Poirot visszavonult, nem kér az emberekből, az egyetlen dolog amire vágyik az nyugalom, sütemény, és még egy kis extra nyugalom. De persze unalmas lenne, a nézők nagyrészének legalábbis ha ez volna az egész film. Így betoppan Poirot egy régi kedves ismerőse aki a segítségét kéri. Ő vezeti el főhősünk a szeánszra, ahol pedig rövidesen sokkal bonyolultabbá fajulnak az események mint azt a néző gondolná. A cselekmény ügyesen vezeti bele az embert a csapdájába.
Miközben természetesen végig találgatjuk a filmet a mellékszereplők potenciális indítékait keresve, a megmagyarázhatatlan természetfeletti események is olyan adagban érkeznek hogy a néző Poirot-al együtt kétkedhet hogy mindaz amit látunk, csupán véletlenek összjátéka vagy tényleg egy szellemes horrorfilmet nézünk. A cselekmény lendülete sokkal sodróbb és jólesőbb mint a korábbi két részé, például azért is mert a film nem igazán szán időt a karakterek bemutatására azelőtt hogy beindulnának az események, beledobnak minket a mély vízbe és csak utána a nyomozás során rakjuk össze a képet.
Mindezek miatt hiába lehet hogy néha belassított a cselekmény, annyi mindent kellett összerakni fejben nézőként hogy tökéletesen működött minden. Az atmoszféra a legjobb horrorokét idézi. Minden kis nesz, a visszafogott zene, a gyönyörű díszletek nyugtalanító összhatást keltenek. Amikor pedig jumpscare van akkor jól használják.
De persze mindennek ellenére se csúszik át a film teljesen horrorba, megmarad intelligens és csavaros kriminek ami egymás után szórja a meglepetéseket a nézőre. És bár a színészi gárdából senkit nem érhet rossz szó Kenneth Branagh-t ki kell emeljem aki amellett hogy vérprofi megrendezte a filmet, most harmadikra az eddigi legnagyobb alakítását is letette az asztalra Poirot-ként. Mondom ezt úgy hogy szerintem mind az Orient Expresszben mind a Halál a Níluson-ban nagyon odatette magát.
Összességében ez egy remek film, hagyja a nézőt borzongani, gondolkodni, válaszai a végén kielégítőek és mindezt a legprofibb kivitelben láthatjuk. Ha ezt a minőséget tudják hozni mégegyszer, remélem nem fosztanak meg minket egy negyedik rejtélytől.
Streamingstar : 8 star
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése