A Mortal Kombat II jövő nyáron érkezik a mozikba, de már most elindult a közösségi zúgolódás. A 2021-es reboot nem volt hibátlan, de a maga módján működött: a pandémia utáni streaming-korszakban, HBO Max premierrel együtt is 84 millió dollárt hozott, mindössze 55 milliós büdzséből. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a folytatás zöld utat kapjon – még akkor is, ha a Paul W.S. Anderson-féle 1995-ös klasszikus árnyéka máig ott lebeg a széria felett.
A második rész már kapott hivatalos előzetest és egy brutális Red Band trailert is, és ahogy az lenni szokott, az internet reagált. A fogadtatás viszont nem egyöntetű: sokan aggódnak, hogy a folytatás elcsúszik, főleg látványban és hangulatban. A premier ráadásul csúszik – eredetileg idén októberre tervezték, de most már 2026 májusára van kitűzve. Ez nem apró módosítás, hanem komoly átszervezés, ami mögött valószínűleg technikai okok állnak. A CGI jelenetek, a harci képességek vizuális megjelenítése, a mesterséges hátterek és stúdiódíszletek sokaknál nem ütötték meg azt a szintet, amit egy nyári blockbustertől elvárnánk.
Aki követi a nagy franchise-filmek gyártását, az tudja, hogy a végső renderelés sokszor az utolsó pillanatokban történik. A rendező és csapata akár a premier előtti napokban is még vág, finomít, újrahangol. Ezért is érdemes óvatosan bánni az előzetesek alapján hozott ítéletekkel – amit ott látunk, az nem feltétlenül az, amit végül a vásznon kapunk.
A vizuális effektekért felelős Chris Godfrey nem ma kezdte: dolgozott Peter Jackson Gyűrűk Ura-trilógiáján, Baz Luhrmann Oscar-díjas filmjein (Moulin Rouge!, A nagy Gatsby), Mel Gibson A fegyvertelen katona című moziján, és természetesen az első Mortal Kombat rebooton is. Több VFX stúdió is beszállt a munkába, így nincs okunk azt feltételezni, hogy a Warner, a New Line Cinema, az Atomic Monster és a többi gyártó ne akarná a lehető legjobban kinéző nyári akciófilmet letenni az asztalra. Az októberi időpont biztonságosabb lett volna, de a májusi premier egyértelműen azt jelzi, hogy blockbusterként kezelik a projektet.
A másik kritika a sztorira vonatkozik. Ezúttal Johnny Cage kerül a középpontba, akit Karl Urban alakít – a geek kultúra egyik ikonja, aki már bizonyított a The Boys, a Star Trek, a Thor: Ragnarök, a Dredd és a Gyűrűk Ura világában is. Ennek ellenére sok rajongó nem fogadta kitörő lelkesedéssel a castingot. Pedig Urban az a típusú színész, akit nem érdemes alábecsülni. Karizmája, jelenléte és az a fajta metahumor, amit Cage karaktere megkövetel, pont az, ami az első filmből hiányzott. A 2021-es rész túl komolyan vette magát, a harcok között alig volt levegő, a humor pedig szinte teljesen hiányzott. Most viszont úgy tűnik, hogy a Mortal Kombat II végre ráérez a ritmusra, és a komédia nem csak mellékzönge lesz, hanem gerinc.
A forgatókönyvet Jeremy Slater írja egyedül, ami szintén jó jel. Az Umbrella Academy, a Death Note adaptációk, a Godzilla x Kong: The New Empire és a Marvel-féle Moon Knight mind azt mutatják, hogy Slater képes egyensúlyozni a sötétség, az akció, a karakterdráma és a humor között – és mindezt blockbuster keretben.
Paul W.S. Anderson 1995-ös filmje PG-13 besorolással is tudott szórakoztató lenni, és nem vesztett a lendületéből. A Mortal Kombat II viszont marad a Hard-R kategóriában, vérrel, brutalitással, és minden fatality-vel, amit a rajongók elvárnak. A felnőtt közönség viszont sokkal kritikusabb, főleg látvány és akció terén. Simon McQuoid rendezőnek most tényleg fel kell kötni a nadrágot, ha azt akarja, hogy a folytatás ne csak véresebb, hanem emlékezetesebb is legyen. A humor, a karakterközpontúság és a vizuális dinamika együtt olyan fegyver lehet, amivel a Mortal Kombat II végre nem csak üt, hanem maradandót is hagy.
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése