Az utóbbi pár évben egyfajta hagyománnyá vált nálam az, hogy az adott esztendő végén (vagy éppen a soron következő elején, ahogy időm engedi) egy csokorba szedjem azokat a filmeket, melyek a legjobb értékeléseket kapták tőlem a szezonban.
Ezzel most sem fogok szakítani és már erősen dolgozom azon, hogy tető alá hozzam a 2025-ös kedvenceim listáját, viszont a munkálatok során elgondolkoztam. Mi lesz a legrosszabb produkciókkal?
Bevallom, már korábban is terveztem hasonlót, de akkor azt éreztem, elég csak a kiemelkedő címekre fókuszálni, hiszen ezek képviselnek igazán értéket. Nem mellesleg, egy-egy, más platformon megjelenő lista kapcsán többször olvastam olyan megnyilvánulásokat, hogy még a legpocsékabb alkotások is megérdemlik a tiszteletet, hiszen nem minden esetben az okozza a gyenge minőséget, hogy inkompetens stábtagok álltak a kamera mindkét oldalán.
Forgatási problémák, összecsapott szkriptek, színfalak mögötti botrányok esetleg szakmabeli sztrájkok is hátráltathatják a munkálatokat és akkor még csak egy töredékét soroltam fel a felmerülő gondoknak.
Viszont hogyan lehet értékelni a magas minőséget, ha nem látunk igazán rossz alkotásokat? Persze, nem kötelező napi szinten Zs-kategóriás szemetekkel mérgeznünk magunkat ahhoz, hogy felismerjük a gyöngyszemeket, de érdemes lehet megemlékezni az olyan darabokról, melyek viszonylag magas költségvetésből, nagy stúdiók gondozásában kerültek a széles közönség elé, hogy aztán csúfos kudarcot valljanak. Elsősorban nem a gúnyolódás miatt, hanem azért, hogy kissé a dolgok mögé lássunk és felmérjük, hol mehetett félre az adott projekt.
És akkor következzen az a 20 mozi, ami a legdurvábban kikezdte az idegrendszerem 2025-ből! A szeretet ünnepe ennek jó apropót is adhat, hiszen a cél nem az, hogy leköpjük ezeket a filmeket, hanem az, hogy hibáik alapján jobban átlássuk azokat az elemeket, melyek miatt igazán működőképesek a jól sikerült alkotások.
20. Nagytakarítás (Cleaner)
Martin Campbell egy igazi rendezőveterán, aki kétszer is friss vért fecskendezett a 007-es ügynök kalandjaiba (Aranyszem, Casino Royale). Mostanság azonban nem igazán jönnek össze neki a sikeres produkciók és bizony a Nagytakarítás se robbantotta fel a kortárs akciófilmek világát.
Egy rendkívül sablonos Die-Hard koppintásról van szó, amiben egy csapat terrorista behatol egy felhőkarcolóba és túszul ejti az ott dolgozókat. Szerencsére az épületben tartózkodik egy ex-katona is, aki épp takarítóként keresné a kenyerét, de miután a gazfickók meggátolják az ablakpucolásban, akcióba lendül, hogy megoldja a kényes szituációt.
Kár lenne túlzásokba esni és pocsék szemétnek titulálni Campbell munkáját, hiszen ez inkább csak egy gyenge, könnyen feledhető szösszenet. Daisy Ridley még nem is lenne rossz a főszerepben, sőt, Clive Owen személyében még egy kompetens főellenség is felkerül a sakktáblára, de az innen-onnan összelopkodott sztori, a harmatos akciók és a fapados látványvilág teljesen aláaknázza a végeredményt. A helyzeten pedig az sem segít sokat, hogy a tényleges "takarítás" csak az utolsó 20 percben indul be igazán.
Egy unalmas munkanap után elalváshoz tökéletes lehet a Nagytakarítás, de többet nem érdemes várni tőle.
19. M3GAN 2.0
2022-ben a Blumhouse stúdió nagyot szakított a M3GAN című horrorral, így nem is volt kérdés a folytatás. A producerek azonban rosszul mérték fel a helyzetet és ahelyett, hogy készítettek volna egy újabb Gyerekjáték-koppintást, műfajt váltottak és vakon bíztak abban, hogy a gyilkos szándékú robotlány majd ismételten garantálja az anyagi megtérülést.
Kezdjük ott, hogy már az első epizód se lőtt magasra minőség terén, de a folytatás végképp elvesztette a fókuszt: a gonosz játékbabából meg nem értett akcióhős lett, a technológiától való félelem helyét pedig átvette az "AI a barátunk" féle üzenet.
Arról már nem is beszélve, hogy a játékidő teljesen indokolatlanul lett 2 órára bővítve.
A M3GAN 2.0 így nem csak kínos és fárasztó, de rendkívül unalmas is, ami nagy valószínűséggel ki is nyírta ezt a szériát (már a bemutatóra várt egy spin-off, ami a bukás miatt a fiókba került).
18. Farkasember (Wolf Man)
Jöjjön egy újabb Blumhouse gyöngyszem! 2020-ban Leigh Whannell sikeresen bújtatta modern köntösbe a Láthatatlan ember sztoriját, így logikus lépés volt a stúdió részéről az, hogy a klasszikus farkasember mítosz feltámasztását is rábízták.
Az ötlet papíron tényleg működőképesnek bizonyult, viszont hiába a sajátos megközelítés (régivágású szörnyfilm helyett testhorror és családi dráma egyvelege), a végeredmény kudarcba fulladt.
Whanell rendezőként nagyjából egybetartja a sztorit, a színészek is hozzák a kötelezőt és a technikai oldalt sem érheti panasz, viszont a sztori rendkívül a sajátos értelmezésmód ellenére meglehetősen semmitmondó és bizony a címszereplő lény kinézete is inkább lett röhejes, mint rémisztő. A másfél órás játékidő ellenére sajnos a cselekmény többször is megbicsaklik, sőt, önismétlő megoldásokból sem szenvedünk hiányt.
Ez a film sem nevezhető ipari szemétnek, viszont van annyira hatástalan és semmitmondó, hogy a megtekintést követően azonnal törölje magát a néző memóriájából.
Streamelhető itt: Skyshowtime
17. Mágikus, merész, meseszép utazás ( A Big Bold Beautiful Journey)
Colin Farrell és Margot Robbie egy szívmelengető romantikus-fantasy főszerepeiben? Mi baj lehet? A végeredményt látva, szinte minden.
A független szerzői darabok felől érkező Kogonada filmjében megvolt a lehetőség arra, hogy némi színt vigyen választott zsánerébe, de a röhejes forgatókönyv ott vág alá a produkciónak, ahol csak lehet. Hiába van itt két tehetséges színész, karaktereik se önmagukban, se együtt nem képesek működni. Mindez nyakon lett öntve olyan mértékű rózsaszín cukormázzal, hogy attól a gyomrunk is kifordulhat.
Persze, az üzenet szép (önmagunk elfogadása során juthatunk oda, hogy megtaláljuk az igazi társunk), de ez a legrosszabb csomagolásba lett beszuszakolva.
A rendezőre jellemző egyedi vizualitás azért tetten érhető, így technikailag nincs különösebb probléma a filmmel, viszont annyira mesterkélt és kínos az egész, hogy arra nehéz szavakat találni. Valószínűleg így nézne ki egy romantikus történet, ha teljes egészében a mesterséges intelligencia köpné ki magából.
16. Until Dawn
Érdemes mozifilmet készíteni egy olyan videojátékból, melynek az a célja, hogy egy filmszerű, interaktív élményt adjon a közönségnek?
Az Until Dawn egyértelmű választ adott a kérdésre: NEM!
Persze, a készítők igyekeztek és nem egy az egyben ültették át az eredetit a vásznakra. Néhány motívumot és kisebb utalást leszámítva új alapokra helyezték a sztorit: a főhősök egy olyan időhurokba kerülnek, melyek során mindig más és más rémségek támadnak rájuk és csak akkor szakíthatják meg a végtelen ciklust, ha élve kihúzzák hajnalig.
Ez mind szép és jó, de az Until Dawn adaptáció ebben a formájában inkább passzolna a Ház az erdő mélyén (2012) folytatásának, mintsem az ismert játék feldolgozásának. De az talán nagyobb baj, hogy a plázahorrorok legrosszabb eszközeivel operálnak a készítők, így ömlenek az arcunkba az erőltetett ijesztgetések, nyakon öntve a csutkára tekert hangeffektekkel.
Maga a történet pedig egy igazi káosz, ami mellőz mindenfajta belső logikát és minden azért történik, mert "csak". Némileg a rendező elhivatottsága menti a menthetőt, hiszen David F. Sandberg (Shazam!, Amikor kialszik a fény) törekedett arra, hogy minél több praktikus trükkel dobja fel a végeredményt.
Ennek köszönhetően ömlik a vér és hullanak a testrészek, de ez sajnos nem ér sokat, ha film minden más aspektusa gyenge.
Streamelhető itt: HBO Max
15. Amerika Kapitány: Szép új világ ( Captain America: Brave New World)
Nem irigylem Anthony Mackiet. Már azért rengeteg savat kapott a nyakába, hogy ő örökölte meg Steve Rogers (Chris Evans) pajzsát, majd a saját sorozata (kiegészülve a Tél katonájával) se váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Sebaj, a habzó szájú rajongókat egy igényes filmmel talán kilehetett volna engesztelni, de a Szép új világ a modern MCU filmek megvalósításának az áldozata lett: évekig elhúzódó forgatás, folyamatosan átírt sztori, összecsapott vizuális effektek és még sorolhatnám!
A legszomorúbb az egészben az, hogy a film gyenge minősége Mackie személyén lett leverve, pedig a fickó próbálkozik, meg is lenne a karizmája ahhoz, hogy elvigyen a hátán egy masszív szuperprodukciót, de ez lehetetlen ilyen körülmények között.
A sztori minden egyes pillanatán érződik, hogy még az utolsó pillanatokban is vért izzadtak az írók, hogy összetereljék a szálakat, az akciók ötlettelenek és sokszor rájuk nézni is rossz, a cselekmény pedig helyenként elképesztően döcögős.
A Szép új világ nagyon érzékletesen prezentálja mi a legfőbb baj ma az MCU alkotásaival: nincsenek épkézláb módon felépítve az elmesélésre szánt történetek, így a stáb kénytelen félkész vázlatokból dolgozni, hogy aztán a végeredmény darabokban hulljon szét.
Streamelhető itt: Disney+
14. G20
Volt már Die Hard koppintás Daisy Ridley-vel a főszerepben, most jöhet egy Viola Davis-sel?
Igen ám, de a G20 Az elnök különgépe című Harrison Ford mozit sem felejti ki a képletből.
Davis tehát az egyesült államok feje, aki családjával megérkezik egy G20-as találkozóra, amit aztán rendesen tönkre vágnak az odaérkező terroristák. Sebaj, Davis karaktere a kezébe veszi az ügyet és hadat üzen a gazfickók ellen, akit Antony Starr ( The Boys, Banshee) figurája vezet.
És akkor most csinálhatnám azt, hogy a Nagytakarítás szövegét idemásolom, de akkor felmerülne a kérdés, miért a G20 a rosszabb alkotás?
Ridley zúzása olyan, mint egy közel ártalmatlan Film+ premier, Davis rendrakása viszont azt az érzetet kelti, mintha Roland Emmerich egyik megalomán rémálma került volna a képernyőkre.
Túladagolt pátosz, gyenge CGI-effektek és fizikát meghazudtoló mutatványok! A színészek persze próbálkoznak, de a sablonos sztori és a gyenge rendezés teljes erőbedobással vág alá az ő teljesítményüknek.
Ez már az a szint, amit érdemes kerülni.
Streamelhető itt: Amazon Prime
13. Újra akcióban (Back in Action)
Jamie Foxx ezért a produkcióért rángatta vissza a filmiparba a már megpihenni vágyó Cameron Diazt. Kár volt!
Az Újra akcióban egy tipikus Netflix-limonádé: összecsapott sztori ( visszavonult ügynökpáros élné a gondtalan kertvárosi életet, de életükre törnek), ezerszer látott figurák és helyzetek, mindez nyakon öntve pocsék, steril vizualitással, kínos poénokkal és nagy adag cukormázzal.
A két főszereplő (Foxx és Diaz) közös dinamikája vihette volna szórakoztató irányba a végeredményt, jól láthatóan semmilyen szinten nem működött közöttük a kémia.
Seth Gordon (Baywatch, Személyiségtolvaj) alkotása egy igazi mozgóképes feketelyuk, ami magába szív mindenfajta eredetiséget vagy stílust és ezek helyett arccal előre ugrik bele a sekélyes szórakoztatás legigénytelenebb medencéjébe.
Így néz ki manapság egy méregdrága Netflix szuperprodukció. Komolyan, sírni tudnék, de lesz még rosszabb!
Streamelhető itt: Netflix
12. Elektronikus állam (The Electric State)
Dicséretes az, amit a Russo tesók összehoztak az MCU világán belül, nem is véletlen az, hogy a Bosszúállók-Végjáték után minden egyes ötletük megvalósítására egy halom pénzt kaptak a különböző stúdióktól/streamingszolgáltatóktól.
A szuperhőskalandok után azonban világossá vált, hogy a rendezőpáros körül sokkal nagyobb a füst, mint a láng. Zuhanórepülések legújabb mélypontja lett a Netflix gondozásában készült, 320 millió (!!!) dollárt kóstáló Elektronikus állam, ami olyan, mint egy két órásra bővített AI generált tik-tok videó, aminek az a célja, hogy a legfelszínesebb módon vegyítse össze a sci-fi műfaj népszerű motívumait.
Hiába a sztárokból összeverbuvált gárda (Chris Pratt, Millie Bobbie Brown), a karakterek között nincs semmi összhang, a gigantikus költségvetés ellenére rettentően szegényes a vizualitás és a rendezés is mentes mindenfajta egyediségtől.
Most az a helyzet, mint az előző helyezett esetében: annyira unalmas és jellegtelen a végeredmény, hogy igazából ezek után már nincs is miről írni! És újra kihangsúlyoznám, a Netflix erre költött 320 milliót! Vicc az egész!
Streamelhető itt: Netflix
11. Őrizetben (Flight Risk)
Mindig jó látni a filmes palettán egy igazi öreg rókát, aki némi pihenést követően előlép az árnyékból és megmutatja azt a mai generációnak, hogyan is kell egy igazán tökös, szórakoztató akció-thrillert összerakni! Ezt vártam volna a legújabb Mel Gibson filmtől (amit csak rendezőként jegyzett), de a végeredmény láttán csak csalódottan tudtam sóhajtozni, hogy bizony lehet öreg már ő ehhez a szarhoz!
A Flight Risk pedig jó alapot adott volna egy szikár mókához: egy rendőrnőre vár a feladat hogy az alaszkai vadonból Washingtonba szállítson egy szökevényt, akit nagy erőkkel keres a maffia. Az utazást fű alatt kell lebonyolítani egy kisrepülővel, de a felszállást követően kiderül, a pilóta egy pszichopata bérgyilkos, akinek az a feladata, ne maradjon senki élve az utasok közül.
Egyszerű, de működőképes szituáció, veterán rendező, jó színészek (Topher Grace, Mark Wahlberg), ez tuti siker! Igen ám, de a forgatókönyv az a banánhéj, amin szép nagyot esett a produkció!
Önismétlő helyzetek, kínos dialógusok és a feszültség teljes hiánya, ebből áll össze a teljes kép! Ehhez még vegyük hozzá a gyenge alakításokat, Gibson unott rendezői munkáját és a pocsék CGI-effekteket (meglepően sok van belőlük) és már meg is van minden ahhoz, hogy még véletlenül se szórakozhassunk a Flight Risk képsorai alatt.
Nagy csalódás ez egy igazi öreg motorostól , na de majd a Passió 2. része! (Előre félek!)
10. A Kárhozott Vidék ( In the Lost Lands)
Dave Bautista szeretne komoly színészként tetszelegni, legalábbis ezt szajkózza már évek óta. Nincs is ezzel baj, csak a szintlépéshez néha nemet kéne mondania olyan felkérésekre, mint a Kárhozott Vidék!
Pedig az én szememben ez egy kifejezetten ígéretes produkcióként indult, hiszen sokakkal ellentétben nincs bajom Paul W.S Anderson agymenéseivel (vannak azért kivételek) és a feleségét, Milla Jovovich-ot is szívesen nézem, ahogy a vásznon aprítja az ellent.
És akkor tegyük be a képletbe Bautistát és George R.R. Martin-t, utóbbi írta azt a rövid történetet, ami a film alapjait szolgáltatta. Indulhatna is a szórakoztató, poszt-apokaliptikus fantasy móka, de megint buligyilkosnak kell lennem. Ez a film bizony rossz!
Az egy dolog, hogy a történet a játékidő második felére szinte teljesen értelmezhetetlenné válik, de a látvány az, ami abszolút kinyírja a filmet. Retinagyilkos CGI-effektek, borzasztó zöld hátterek és kaotikus akció-szekvenciák váltják egymást snittről snittre, miközben a főszereplők is félgőzzel menetelnek előre a rémunalmas cselekmény során.
Az a legszomorúbb, hogy volt idő, amikor Anderson még a legrosszabb alkotásait is képes volt felvértezni némi egyedi vizualitással, de jól láthatóan ezt a képességét már maga mögött hagyta.
Ez bizony, egy Kárhozott Produkció!
9. A halhatatlan gárda 2. ( The Old Guard 2.)
A Netflix még mindig nem lőtte el az összes puskaporát!
A halhatatlan gárda 2020-ban látott napvilágot a szolgáltató felületén és ugyan én nem dobtam hátast tőle, úgy emlékszem, egyszeri szórakozásnak azért bőven megfelelt, már csak a koncepció (egy halhatatlan zsoldoscsapat kalandozásai) és Charlize Theron miatt is.
A folytatásnak annyi dolga lett volna, hogy megtartsa ezt az alacsony, de bőven vállalható szintet, esetleg jobb esetben megugorja azt. De nem, sikerült egy borzasztó alkotást összehozni!
Ötlettelen akciók, túlnyújtott, de végtelenül egyszerű sztori és látványosan unatkozó színészek teszik közel élvezhetetlenné a végeredményt, amit még az is tetéz, hogy igazából egy másfél órás átvezetőről van szó, ami csak megágyaz egy esetleges harmadik epizódnak.
Persze, az alapötlet gyökerei egy képregénysorozatban keresendők, így nem lenne baj, ha több ajtó is nyitva maradna a folytatásnak, de ez a film egy pillanatig nem tud megállni a saját lábán: vagy az előzményre utal vissza, vagy a még nem létező trilógiazárást készíti elő és ezek mellett képtelen bármi izgalommal szolgálni. Ennek a gárdának itt befellegzett!
Streamelhető itt: Netflix
8. Egy Minecraft-film (A Minecraft Movie)
"Na, ehhez a szarhoz már én is öreg vagyok!"
Elnézést az erős nyelvezetért, de végig ezt éreztem, miközben néztem Jared Hess filmjét. Bevallom, a Minecraft világát csak felületesen ismerem, de nagy Lego guru sem vagyok, mégis a 2014-es animációt imádtam!
Emiatt gondoltam, hogy esélyt adok ennek az adaptációnak, hiszen az előbb említett produkció a bizonyíték arra, hogy egy végtelenül egyszerű (ás általam annyira nem ismert) koncepcióból is kilehet hozni egy szívmelengető, vicces és ötletes családi szórakozást.
Jack Black és Jason Momoa másfél órás ripacskodása azonban lehozott az életről, de még így is ők ketten voltak ennek a rettenetnek a legértékelhetőbb pontjai.
Jól láthatóan élvezték a forgatást és ez a szórakozott stílus ad annyi energiát hülyülésüknek, hogy abból valamennyi átragadjon a nézőkre.
De a túltolt látvány, a mindenfajta ötletet nélkülöző sztori (aminek a középpontjában a kreativitás áll) és az agyrohasztóan kínos poénok teljesen aláássák azt a fajta, még épp vállalható idiotizmust, amit a két fentebb említett figura leszállít.
Ettől a lávacsirkétől én bizony szalmonellás lettem!
Streamelhető itt: HBO Max
7. Happy, a flúgos golfos 2. (Happy Gilmore 2.)
Mi lehet rosszabb egy ízléstelen Netflix vígjátéknál? Egy olyan Netflix vígjáték, melynek Adam Sandler a főszereplője!
Félreértés ne essék, nincs bajom Sandler személyével, sőt, ha komoly szerepekkel próbálkozik, akkor általában még én is fejet hajtok előtte, mert bizony nincs híján a tehetségnek. Viszont a humora már egyáltalán nem az én stílusom, ennek ellenére vannak olyan komédiái, melyeket mind a mai napig szívesen megnézek. A Happy Gilmore 2. viszont az a fajta marhulás, ami nálam teljes mértékben célt tévesztett.
Már a film fókuszvesztett stílusától is émelyegtem, hiszen rögtön a nyitásban egy elég komoly drámai szál bontakozik ki, mely olyan témákba nyúl bele, mint a gyász vagy az alkoholizmus. És bizony ezek a közel sem vidám kérdéskörök elképesztően gyenge, altesti, csetlő-botló poénok mentén van felfűzve egy végtelenül erőltetett sztorikezdeményre, melyben percenként felbukkan egy-egy nagyobb sztár csak azért, hogy rövid cameo-szerepben merüljön alá a Sandler kretén humorába.
És akkor még gurítsuk be a képletbe a Netflix-filmekre jellemző, végtelenül steril, élettelen vizuális megjelenítést és végül teljes rálátásunk lesz arra, mekkora botrány a flúgos golfos második kalandja.
Ettől a filmtől se lettem Happy!
Streamelhető itt: Netflix
6. Szülőtalálkozó (The Parenting)
Már közeledünk a mélypont felé, jó bizonyíték erre a Szülőtalálkozó!
Fentebb már többször leírtam egy-egy filmnél, hogy olyan érzést keltettek bennem, mintha AI generálta volna a történetüket.
Erre ez hatványozottan igaz: adva van egy melegpár, akik egy vidéki kiruccanás során tervezik bemutatni egymásnak a szülőket. Oké, akkor ez egy Apádra ütök szerű komédia a modern időkhöz hangolva. De nem, mert egy kísértetjárta/démon által megszállt kúriában zajlik le a találkozó!
Oké, kiindulási alapnak nem is lenne rossz ez az innen-onnan összegyurmázott sztori, viszont kreativitás terén maguk a készítők se jutottak tovább.
Nincsenek ötletes szituációk, frappáns dialógusok vagy akár morbid poénok, ezek helyett egy rém unalmas, minden egyediséget nélkülöző szenvedést kapunk, amiben olyan remek karakterszínészek tékozolják el tehetségüket, mint Brian Cox (Utódlás) vagy éppen Dean Norris (Breaking Bad).
A Szülőtalálkozó olyan, mint egy kínos SNL szkeccs, csak amíg az 5-10 percnél nem tart tovább, ezen másfél órán át feszenghetünk!
Streamelhető itt: HBO Max
5. Világvége után (Afterburn)
Ismét egy Dave Bautista szuperprodukció, ami szintén egy poszt-apokaliptikus világban játszódik! A fantasy fűszerezést viszont helyettesítsük be a heist-mozik elemeivel, a CGI világot pedig lepukkant gyárépületekkel és már helyben is vagyunk!
Az egykor kaszkadőrként munkálkodó J.J. Perry már nem először próbálkozott a rendezői szakmával (Day Shift, The Killer's Game), viszont korábbi munkái még kellően szórakoztató butaságokként működőképesnek bizonyultak, melyekben ügyesen tudta kamatoztatni eredeti szakmájából származó tudását.
Az Afterburn azonban egy rendkívül unalmas és fapados szösszenet, ami eleinte még felmutat néhány korrekt bunyót és autósüldözést, hogy ezeket követően az olcsó önismétlés tengerébe süllyedjen. Mintha a készítők a forgatás felénél jöttek volna rá, hogy elfogyott a büdzsé, ami a hírek szerint így is 60 millió dollárra rúgott!
A játékidő felénél a főszereplők (Bautista és most Jovovich asszonyság helyett Olga Kurylenko) elvesznek a lerúgott helyszínek poklában, hogy a fináléban látható, rendkívül rövid balhéig kínos dialógusok tömkelegével töltsék ki a fennmaradó perceket. Pár percre ugyan felbukkannak olyan arcok, mint Samuel L. Jackson vagy éppen Kristofer Hivju, de ők annyira kevés teret kapnak, hogy ha akarnának se tudnának emelni a produkció minőségén.
És ennek a borzadálynak a megírásában Antal Nimród is részt vett!
A Kárhozott Vidéken túl, valahol a Világvége után lehet most Bautista pályafutása.
4. Hurry Up Tomorrow- Az éjszaka határán
"Milyen lenne Stephen King Tortúrája, ha azt David Lynch vinné vászonra?" Valószínűleg ez járt Abel Tesfaye (művésznevén The Weekend) fejében, amikor körvonalazódott előtte Az éjszaka határán ötlete.
A népszerű és tehetséges zenész (ezt kár lenne tagadni) össze is verbuvált egy ügyes brigádot maga mellé, de a víziója valahol brutálisan félrement. Egyszerű thrillerként totális kudarc a film, hiszen "az őrült rajongó sakkban tartja kedvencét" felállás nem kap elég teret, nincsenek hozzá megalapozva a karakterek és nagyjából ugyanez a helyzet az álomszerű szcénákkal is.
Homályosan felsejlik a főszereplő múltjából ez az (egy durva szakítás), de semmi kapaszkodót nem kapunk ahhoz, hogy értelmezni tudjuk az ő fejében lezajló víziókat.
Persze, vannak itt szép operatőri beállítások és hangulatos zenei betétek, de ez nem több egy másfél órás video-klipnél, amibe olyan színészek próbálnak némi életet lehelni, mint Jenna Ortega vagy Barry Keoghan.
Lelövöm a poént, nem sikerül nekik!
3. Mindörökké (Keeper)
Még én is meglepődtem azon, hogy a dobogó harmadik helyére Osgood Perkins legújabb horrorfilmjét kell felinvitálnom.
Igaz, egyik korábbi alkotásától sem dobtam hátast, de a Longlegs azért egy stílusos őrület volt a szinte felismerhetetlenségig elmaszkírozott Nic Cage-el, míg a szintén idei Majom kellemesen vegyítette a morbid humort Stephen King eredeti novellájának történetével.
A Mindörökké azonban teljesen két vállra fektetett, a lehető legrosszabb értelemben. Ez az a típusú szerzői horror, ami nagyon komolyan és okosan próbálna szólni valamiről (jelen esetünkben az elcseszett párkapcsolatokról), csak Perkins nem vette észre azt, hogy a karcsú történet már az első perceket követően leleplezi ezt a furmányos réteget. És ezen kívül itt nincs semmi más, csak egy direktbe eltúlzott, rémálmokat idéző pokoljárás, ami mellőz mindenfajta logikát és következetességet.
A vicc az, hogy a fináléban elkezdődik valamiféle magyarázkodás arra, hogy az elvont képsorok összetalálkozzanak a mondanivalóval, de ez inkább csak jobban ködösíti az összképet.
Technikailag ugyan erős a film és Perkins se egy rossz rendező, de most sikerült belenyúlnia egy rendkívül gyenge sztoriba!
2. Hívatlanok: Második fejezet (The Strangers: Chapter 2)
Ha van olyan horrorfilm, amit szükségtelen volt szériává duzzasztani, akkor az a Hívatlanok. Én már az eredeti, 2008-as produkció sikerét se értettem soha, hiszen egy végtelenségig lecsupaszított szituációra épült: két szerencsétlenre rátámad három ismeretlen figura és másfél óráig azt nézhetjük, hogy a főhősök próbálnak túlélni, a gyilkosok meg...gyilkolni, ennyi!
10 évvel később jött egy folytatás, ami levetkőzte magáról az első rész már-már dokumentarista stílusát és a '80-as évek hangulatába próbálta öltöztetni ugyanazt a sztorit. Ha itt megállnak a producerek, azt mondom oké, de nem, ezt a végtelenül puritán sztorit rebootolni kellett, mégpedig egy trilógia segítségével.
2024-ben aztán jött az Első fejezet, amivel Renny Harlin rendező kb. feldolgozta az eredetit, új színészekkel, új helyszínen (ez mondjuk kicsit túlzás), csak sokkal gyengébben. Na, de majd a Második fejezet, szólt az ígérgetés, hiszen itt majd olyat láthatunk, amit még nem!
Az biztos, hogy ilyen unalmas és rosszul megírt slashert ritkán láthat az ember! A filmnek egyáltalán nincs dramaturgiája, a másfél órás játékidő minimum háromnak érződik, hiszen csak annyit látunk, hogy a főhősnő A-ból B-be menekül, néha belefut a támadóiba, de megússza és akkor innen B-ből menekül vissza A-ba.
Sikerült ugyan több mellékszereplőt bevonni a sztoriba, mint a korábbi epizódokban, ennek köszönhetően több is a hulla a sztori folyamán, de vért alig kapunk és ezek az új szereplők se adnak hozzá semmit a végtelenül semmitmondó és álmosító cselekményhez.
Garantálom, hogy a 2026-os listámon hasonló helyezést fog elérni a Harmadik fejezet is!
1. Öt éjjel Freddy Pizzázójában 2. (Five Nights at Freddy's 2.)
És megérkeztünk, itt a mélypont! Lehet gratulálni a Blumhouse stúdiónak, hiszen nagy bravúrt értek el, alul múlták a 2023-as első részt!
Sőt, tovább megyek! Elérték azt, hogy kevésbé haragudjak az előzményre, hiszen már az is egy rendkívül gyenge eresztés volt, de legalább rendelkezett valami összetákolt masszával, amire rá lehetett fogni, hogy hasonlít egy történetkezdeményre.
A második rész esetében elfelejthetünk mindent, hiszen Scott Cawthon (az eredeti játékok megálmodója) nem csinált mást, csak egymásra dobált egy halom karaktert, belehelyezte őket egy logikát és minden józan észt nélkülöző cselekménybe, aztán a rajongóknak ez úgy is elég lesz!
Sajnos elég is lett, mert anyagilag nem teljesített rosszul ez a förmedvény, de a készítők számára feltűnhetne, hogy némi kompetens hozzáállást tanúsítva akár egy bűzölgő trágyakupacnál jobbat is lepakolhatnának a közönség elé!
Ez a film horrorként csúfosan megbukik, hiszen még a legbazáribb ijesztgetéseket se tudja kompetensen véghez vinni, miközben a feszültség szikrája sem parázslik fel a képsorok alatt.
A súlytalan szereplők élettelen szellemként lebegnek át egyik jelenetből a másikba, semminek nincs tétje vagy akár értelme.
Véletlenszerűen bukkannak fel új szereplők, hogy aztán nyom nélkül távozzanak, percekig hallgathatjuk az expozíciós dialógusokat olyan információk kapcsán, amiket korábban már többször is világossá tett a sztori. Persze, a trükkök nem olyan rosszak (néha azért igen), van egy-két hangulatos tétel a filmzenében, de ennyi, ez ebben a formában nem egy egészestés mozifilm, hanem egy rendkívül amatőr rajongói videó, másfél órásra duzzasztva!
De a legnagyobb bűne talán az a készítőknek, hogy a már első részben is felbukkanó Matthew Lillard mellé leigazolták Skeet Ulrich-ot, de a két eredeti Ghostface számára egy közös jelenetet sem sikerült írni, sőt, utóbbi személyét igazából egy teljesen lényegtelen karakter oltárán áldozták fel. Jár a taps, komolyan!
Sose fordult még elő velem az, hogy kisétáljak egy vetítésről, de ez a kontármunka majdnem elérte ezt, de csak majdnem!
Végszó
Ezek lettek volna az idei esztendő legrosszabb filmjei, legalábbis számomra. Így a végén szeretném kihangsúlyozni, ez egy szubjektív lista, tehát csak az én személyes véleményemet tükrözik.
Igyekeztem visszafogni magam és Isten lássa lelkem, eleinte még próbáltam átadni magam a karácsony melegének, de szerintem érezhető, hogy a mélypont után kutatva fokozatosan vesztettem el a türelmem. Ezért elnézést kérek!
De nem kell megijedni, pár hét és jönnek 2025 legjobbjai, mert szerencsére az év bővelkedett minőségi produkciókban is.
Addig is, a hozzám hasonló mazochisták szemezgethetnek erről a csodás listáról, mindenki másnak pedig Áldott és Békés Ünnepi időszakot Kívánok!
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése