Alig hevertem ki a Halálos iramban maratont, már nyakig is merültem az alakváltó masinák háborújában.
Sokak szerint az élőszereplős Transformers filmek is hasonló színvonalat képviselnek, mint Vin Diesel autós agymenései (elképesztően primitív, üres látványparádék), de ahogy a Családi küldetéseket, úgy ezeket a robotos zúzásokat is kifejezetten kedvelem.
Az új epizód, a Transformers: A fenevadak kora (premier: június 8.) pedig jó apropót nyújtott ahhoz, hogy szemügyre vegyem az eddigi részeket, de ne szaladjunk ennyire előre.
A Hasbro a '80-as évek elején kezdte el árusítani a Transformers figurákat, melyeket két csoportra lehetett szétválasztani: a hős autobotokra (amiket elsőkörben autókká alakíthattunk át) és a gonosz álcákra (amikből aztán különböző harci járműveket és fegyvereket lehetett kialakítani).
Az aranyos játékok elég hamar nagy sikert arattak a fiatalok körében, így aztán '84-ben érkezett is egy rajzfilmsorozat, amit 86-ban már egy egészestés mozi követett.
A kreatív kis figurák köré gyorsan kiépült egy biztos rajongótábor, így aztán a későbbiekben egyre csak bővült a transformerek köré rajzolt univerzum, rengeteg képregény és mese látott napvilágot, az idők előrehaladtával pedig már a videojátékok műfajába is beférkőztek az alakváltó gépek.
Az első élőszereplős alkotásra azonban sokat kellett várni, ami egyrészt meglepő lehet egy ilyen sikeres franchise esetében, másrészt viszont teljesen érthető, miért nem kapkodták el a producerek a munkálatokat: egy ilyen epikus sci-fi történet nagyon magas költségvetést és persze rendkívül fejlett technikai hátteret igényelt.
A Paramount stúdió és Steven Spielberg vezető producer azonban képesek voltak megteremteni azokat a háttereket, amik egy ilyen szuperprodukció megszületését elősegíthették.
Transformers (2007)
A történetre felesleges sok karaktert elpazarolni: az álcák és az autobotok háborúja eléri a bolygónkat, ebbe a csillagközi csetepatéba pedig a semmiből belecsöppen egy éretlen fiatal srác, Sam Witwicky (Shia LaBeouf).
A későbbiekben aztán kiderül, hogy picikét ennél többről van szó, mivel bekerül a képbe egy rég elveszettnek hitt földönkívüli ereklye, mely olyan hatalommal bír, ami azonnal eldöntené a robotok közti konfliktus kimenetelét.
A 2007-ben bemutatásra került Transformers sztori szempontjából egy végtelenül egyszerű alkotás, ami felépítésében a klasszikus katasztrófafilmes sablonokat követi végig (több szálon futó cselekmény, viszonylag sok központi szereplő, rengeteg helyszín), megfűszerezve az összképet némi 80-as éveket idéző kalandmotívummal (kertváros, fiatal srác és űrlény között kialakuló baráti kötelék, stb).
A már jól ismert sablonok ellenére azonban mégis működik a forgatókönyv, köszönhetően annak, hogy az írók (Alex Kurtzman és Roberto Orci) biztos kézzel építik fel a szereplőket és az eseményeket.
Az egyszerű alapokra aztán szép fokozatosan húzzák fel az egész Transformers-mitológiát, így a végeredmény egy kellően érdekes, izgalmas és helyenként azért kifejezetten vicces egyveleg, ami biztos táptalajt adott egy szórakoztató látványfilmhez.
A sikerhez azonban elengedhetetlen volt egy hozzáértő rendező is, ezt a posztot végül az a Michael Bay foglalta el, aki korábban olyan alkotáskat tett le az asztalra, mint a Bad Boys 1.-2., A Szikla vagy éppen az Armageddon.
Bay nem is hozott magára szégyent, az összes akciófilmes tapasztalatát belepakolta a filmbe, így egy rendkívül dinamikus, vizuálisan elképesztően ötletes és igényes produkció született, ami aztán mégis megosztotta a rajongókat.
Elsősorban azért, mert ahogy már említettem, a Transformers-mítosz rengeteg sci-fi és kalandfilm sablon mögé lett elrejtve, miközben a középpontban inkább az emberi figurák álltak, mintsem az olyan ikonikus robotok, mint Optimus Fővezér, Űrdongó vagy éppen Megatron.
Nem kell megijedni, a népszerű gépek is megkapják a kellő rivaldafényt, viszont a játékidő első felében nagyon a háttérbe vannak szorítva, hogy aztán a fináléhoz közeledve kezdjen igazán körvonalazódni az a földönkívüli háború, ami a történet gerincét adja.
Aztán itt van maga Michael Bay, aki egy rendkívül megosztó direktor és egyedi látásmódját ebből a széles közönséget megcélzó effektparádéból sem spórolta ki.
Ez azt jelenti, hogy külsőségekben (akciójelenetek, operatőri munka, vágás) kifogástalan a film, viszont az elképesztően gyors cselekményvezetés és a helyenként túltolt humor akár el is idegeníthet bizonyos nézőket.
Én azonban mindig is nagyon szerettem az első Transformerst. Hiába maradt ki gyerekkoromból az egész alakváltós robot-őrület, mindig is imádtam az igényes látványmozikat és Bay úthenger stílusát, a kettő elegyéből pedig egy olyan alkotás született, amit időről-dőre aztán szívesen újra is nézek.
Nyilván nem hibátlan darabról van szó, hiszen akadnak a történetben felesleges karakterek és kissé túlhózott cselekményszálak, viszont a még mai szemmel is lélegzetelállító látvány, Steve Jablonsky csodálatos zenei aláfestése, az egyszerű, de működőképes forgatókönyv és Bay stílusa egy olyan végeredményben csúcsosodott ki, ami igényes kikapcsolódást nyújthat a látványfilmek szerelmeseinek.
Streamingstar: 9 star
Transformers: A bukottak bosszúja (2009)
Mivel az első robotzúzás hatalmas sikernek örvendett (elsőkörben anyagilag, a nézők és kritikusok körében megosztónak bizonyult), borítékolható volt a folytatás. A 2009-ben bemutatott második részt nagy várakozások előzték meg, hiszen az előzetes rengeteg új autobot és álca figurát is felfedett, miközben azt az érzetett keltette, hogy a történet is jóval komolyabb hangulatot fog megütni, mint az előzményé.
A végeredmény pénzügyi szempontból nem is okozott csalódást, viszont minden más téren jócskán megbicsaklott.
De mi okozta azt, hogy A bukottak bosszúja ennyire félresikerült?
Hiába tért vissza a forgatókönyvhöz Roberto Orci és Alex Kurtzman, a film munkálatai a 2008-as írósztrájk idején kezdődtek el, emiatt pedig a szkript félkész, kidolgozatlan állapotban került a stáb és Bay kezébe.
Emiatt a történet egy óriási káosz lett, amibe aztán nagyítóval se lehet sok logikát találni.
Főszereplőnk ismét Sam és Mikaela (Megan Fox), akik immár fiatal szerelmesekként tűnnek fel és ismét belekeverednek az alakváltó gépek háborújába.
Ennél többet a sztoriról nem igazán tudnék felfedni és nem amiatt, mert olyan egyszerű lenne a kiindulópont.
Nem, a második Transformers kaland ilyen szempontból egy igazi őrület, ami mondvacsinált konfliktusok tömkelegére épül, miközben magát a robot-mítoszt elképesztően szegényes módon bővíti tovább. Ismét van egy eszköz, amit meg kell szerezni, mielőtt az új gonosz rátalálna és legyalulná a világot.
Ennyi az egész, viszont ez a sablonos felállás iszonyat komplikált módon áll össze, a szereplők közötti kapcsolatok csak lógnak a levegőben, bizonyos karakterek kb. annyi játékidőt se kapnak, hogy legalább alapszinten megértsük motivációjukat, miközben a jelenetek közötti ok-okozati összefüggések is erősen homályosak.
A bukottak bosszúja, olyan, mint egy +100 millió dolláros kísérleti film, ahol igazából megszűnik a logika és ész nélkül csapong ide-oda a cselekmény.
Amíg az első rész teljesen korrekt módon funkcionált nyári popcorn mókaként, addig a második etap egy ész nélküli rémálom, amit Bay stílusán kívül semmi kohézió nem fog össze.
Ezek után elég paradox állítás lesz ez tőlem, de a maga módján még így is szeretem ezt a filmet.
Hiába a borzasztó forgatókönyv, az átgondolatlan cselekmény és a helyenként arcpirítóan kínos színészi játék, valahol szórakoztatónak találtam mindig is ezt az epikus őrületet.
Az óriási hibák ellenére a látvány és a zene itt is remek, de az akciójelenetek is vannak annyira ötletesek, hogy már ezek miatt érdemes túllendülni az őket összekötő agysorvasztáson.
A történet pedig hiába értelmetlen, annyira gyors a tempó, hogy lehetetlen unatkozni a látottakon, hiszen mindig jön egy ütős zúzás vagy egy arcpirító jelenet, ami egész egyszerűen odaszögezhet minket a képernyőre.
Ezek után nehéz összegezni, hiszen rendkívül ambivalens gondolatok pörögnek a fejemben, ha erre az alkotásra gondolok.
Objektíve látom, hogy ez egy hatalmas filmes katasztrófa, viszont mégse tudom azt állítani, hogy számomra ez nem lenne szórakoztató.
Amíg az első rész a mintapéldánya az igényes látványfilmeknek, addig a második egy akkora melléfogás, aminek igenis megvan a maga bája.
( A film megtalálható a SkyShowtime kínálatában.)
Streamingstar: 5 star
Transformers 3. (2011)
A bukottak bosszújába hiába törölte bele a lábát boldog, boldogtalan, pénzügyileg kiválóan teljesített, így nagyon hamar zöld utat kapott a harmadik epizód, ami aztán 2011-ben bemutatásra is került.
Nem kell sokat számolnunk ahhoz, hogy észleljük, a csalódást keltő előzmény óta ismét csak 2 év telt el, így jogos volt a rajongók félelme a végeredménytől.
Bay maradt a rendezői székben (már jóval a premiert megelőzően megígérte, ezúttal méltó utódot kap az első film), az Orci-Kurzman írópárost azonban leváltotta Ehren Kruger. Ez a csere viszont elég volt a sikerhez?
A kérdésre az egyszerű válasz az, hogy igen. A történet persze a harmadik rész esetében sem váltja meg a világot, viszont jóval működőképesebb, mint a korábbi darabé.
A sztori gerince igazából a szokásos: az álcák ismét rosszban sántikálnak, felsejlik egy múltbéli titok (ami most a '60-as évekbeli űrversenyhez köthető), majd Sam és az autobotok megint összefognak, hogy megmentsék a világot.
A kivitelezés azonban jócskán megemeli a minőséget. Kezdjük ott, hogy a történet sokkal ésszerűbben próbálja meg beemelni Sam-et és a hozzá köthető emberi figurákat az események közepébe, mint az előző felvonásban, miközben a mellékszálak is egész érdekesek a maguk módján.
A holdraszállás eseményének összemosása a a Transformers mítosszal egész jól sikerült, miközben maguk a szereplők is sokkal működőképesebbek és árnyaltabbak, mint a már sokszor emlegetett második epizódban.
Igaz, ha közelebbről is megvizsgálnánk a sztorit és a mögötte húzódó logikát, akkor számtalan hibát felfedezhetnénk, de egy Transformers esetében szerintem megengedhető az, hogy néhány hiányosságtól eltekintsünk.
Egyedül Sam újdonsült barátnője az, akivel nem igazán lehet mit kezdeni. Mikaela se volt éppen egy rétegzett női karakter, de az ő jelenléte legalább kellően meg lett alapozva a korábbi filmekben.
Ez a megoldás elsősorban nem Kruger hibája, hiszen Megan Fox és Michael Bay sajnálatos módon összerúgták a port a munkálatok megkezdése előtt, így muszáj volt egy új karakterrel előrukkolni, aki képes lesz pótolni Mikaela hiányát.
Ezt azonban nem sikerült kellően ügyes módon megugrani. A legzavaróbb az, hogy a játékidő második felében elég fontos szerepet kap ez a friss szerelmi viszony, ennek az érzelmi hátterére próbál alapozni a közel 50 perces nagy finálé, de az összecsapott felvezetés miatt a nagy egymásra borulások nem igazán működnek.
Ami viszont most is kiváló, az a látvány!
Lehet, hogy sztori és karakterek szempontjából itt-ott megbicsaklik a film, viszont Bay eszelős látásmódja talán ebben az epizódban csúcsosodik ki igazán. Ahogy már megszokhattuk, a tempó rendkívül gyors iramot diktál, üresjáratokkal nem igazán találkozhatunk, amikor pedig beindulnak az akciók, akkor ott kő-kövön nem marad.
A zúzások egytől-egyig duzzadnak a kreativitástól, az operatőri munka parádés, gyönyörűek a beállítások, Jablonsky zenéje pedig már-már új dimenzióba emeli a képsorokat.
A fentebb már említett, elképesztően hosszú végső akció pedig hiába nem tud érzelmileg kiteljesedni, amit ott technikailag prezentál Bay, arra tényleg nehéz szavakat találni.
Hazudnék, ha azt állítanám, ez a széria legjobb darabja, hiszen több fronton lemarad az első résztől (forgatókönyv, karakterek), viszont vizualitás terén abszolút ezt tartom a Transformers sorozat csúcsának.
Talán, ha a bárgyú humor kissé háttérbe szorul, jobban érzékelhető válik a sötét hangulat és egy átélhetőbb szerelmi románc kerül a középpontba, akkor talán többen értékelnék a 3. robot-parádét, de szerintem ebben a formájában bőven jól sikerült darab, ami fényévekkel lekörözi a Bukottak bosszúját.
( A film megtalálható a SkyShowtime kínálatában.)
Streamingstar: 8 star
Transformers: A kihalás kora (2014)
Nyílt titok, hogy Michael Bay a harmadik alakváltós őrület után már nem kívánt visszatérni a szériához. Ez persze nem tetszett a producereknek, hiszen a rendező személyéhez kötötték az eddigi sikereket, így válaszút elé állították Bay-t: ha aláír a 4. részhez, akkor egyben kap némi aprópénzt is arra, hogy tető alá hozza régóta dédelgetett álomprojektjét, az igaz történeten alapuló Pain and Gain-t.
2013-ban bemutatásra is került az egyre nagyobb balhéba keveredő testépítőkről szóló mozi (ezt személy szerint Bay talán egyik legjobb filmjeként tartom számon), így 2014-ben már jöhetett is a Kihalás kora.
Ahhoz képest, hogy ehhez a projekthez már nem sok kedve volt a rendezőnek (már ha lehet hinni a pletykáknak), még egész szórakoztatóra sikerült a végeredmény.
De nézzük az ismételten rendkívül egyszerű sztorit.
Az amerikai kormány a Chicagoban történt pusztítást követően elveszti a bizalmát az autobotok felé, így Optimus és bandája űzött vadakká válnak.
Egy anyagi gondokkal küzdő feltaláló azonban rátalál a kissé leépült Fővezérre és megpróbál rajta segíteni, ennek köszönhetően azonban ő és családja belekeverednek az újabb robotháborúba.
Az alapok nagyjából megmaradtak az előző epizódokból (múltbéli titkok, kisemberek szövetsége az autobotokkal) viszont a megközelítés némileg változott. Sam Witwicky és a társasága kimaradt a 4. epizódból, az új főszereplőnk már egy igazi akcióhős, Mark Wahlberg, akarom mondani Cade Yeager, a kigyúrt géniusz.
Röhejesen hangzik?
Az igazat megvallva, az is, viszont az ismét Ehren Kruger által papírra vetett történet a maga bugyuta módján egész jól működik, legalábbis ami a főhősöket illeti.
Itt sikerült egész kompetensen felépíteni a központi karaktereket és az apa-lánya közötti konfliktus is sokkal kiforrottabb, mint egy újabb szerelmi kapcsolat. Ez utóbbi se maradt ki azért, viszont okosan a háttérbe lett szorítva, végig Cade karakterére épít a film.
Ezen felül is akadnak egész ötletes megoldások a sztoriban (ki alkotta a transformereket), ami újfent rendkívül gyorsan halad előre, Bay pedig ismét biztos kézzel adagolja a látványos akciókat.
A 3. epizód brutális vizuális orgiáját sajnos nem tudta reprodukálni A kihalás kora, de panaszra még így sem lehet okunk, hiszen elvetemült ötletekből itt sincs hiány, az operatőri és vágási munka pedig egyaránt hozza azt a szintet, amit elvárhatunk a szériától.
A legnagyobb hibája talán az a filmnek, hogy elképesztően sok szálat próbál meg összefésülni, melyek közül aztán több parlagon is marad. Pedig a közel 3 órás játékidő adta volna magát ahhoz, hogy bizonyos elemek épkézláb módon kerüljenek bemutatásra, de javarészt az akciókra kerül a fókusz.
Ezzel kitudtam békülni, de teljes mértékben megtudom érteni azokat, akik az epikus ütközetek között jobban elmerültek volna a felvetett kérdésekben és ötletekben.
Mindenesetre, ezen az epizódon még egyáltalán nem látszik az, hogy Bay kényszerből foglalta el a rendezői széket. Sőt, összességében, ez is egy szórakoztató, látványos zúzás lett, egész szimpatikus szereplőkkel és remek zenei aláfestéssel.
Streamingstar: 7 star
( A film megtalálható a SkyShowtime kínálatában.)
Transformers: Az utolsó lovag (2017)
Nagy fordulat következik, A kihalás kora is kifejezetten szép összegeket produkált a pénztáraknál, így lehetett számítani arra, hogy tovább fog folytatódni a Transformers-széria. A kérdés az volt, hogy sikerül-e a stúdiónak rávennie Bayt az 5. fémcsikorgatásra.
Nem árulok el nagy titkot azzal, ismét visszatért a rendezű úr (de előtte még elkészített egy nagyon ütős kis háborús-akciómozit, a 13 órát), de az Utolsó lovagot már lehet nem kellett volna erőltetni.
Ahogy fentebb kifejtettem, én valami perverz módon kifejezetten szeretem a Bukottak bosszúját, pedig látom annak hibáit, mégis, Bay egyedi kézjegyei még ott biztosították számomra a kellő szórakoztatási faktort.
A helyzet az, hogy az 5. epizódban már nekem is nagyítóval kellett keresnem a pozitívumokat.
Már maga a történet egy akkora őrület, hogy azt szinte lehetetlen ép ésszel felfogni: kiderül, a transformerek történelme egybefolyik Arthur-király legendájával és van egy titkos társaság akik arra tették fel az életüket, hogy az alakváltó robotok titkát kutassák és vigyázzák. Ebbe aztán valahogy belefolyik Cade Yeager, akit a semmiből kiválaszt egy robot az Utolsó lovagnak, bekerül a képbe Merlin-botja, ami egy újabb idegen fegyver kulcsa és még sorolhatnám itt a részleteket, de abba már lehet az agyam is belesorvadna.
Nem túlzok, a második rész cselekménye egy rendkívül mély és átgondolt művészi kompozíció ahhoz képest, amit itt kapunk.
A négy író által összeokádott sztori itt aztán végkép ledobja magáról a logika béklyóját, a jelenetek közötti kohézió megszűnik létezni és az előző filmek által felállított mítoszt is sikerült több fronton pofán köpni.
Félreértés ne essék, az első négy Transformers-mozi is bot egyszerű ötletekre épült, nagyon felszínes megoldásokkal éltek, de mindet (még a sokat szapult második etapot is) összefogta Bay magabiztos rendezése.
Jelen esetünkben már a rendező kézjegyei is átfordulnak egyfajta szürreális pokoljárásba, a gyors vágások mögött nincs dinamika, a cselekmény tempója ritmustalan, másodpercenként változik a képarány és az akciók se állnak másból, csak egybefolyó CGI-masszákból.
Színészi alakítások terén sose állt a helyzet magaslatán a franchise, viszont olyan mélyre talán sose süllyedt a színvonal, mint ebben a produkcióban. Szerencsétlen Mark Wahlberg még a 4. epizódban egész ügyesen helyt állt szimpatikus akcióhősként, de itt egy ütni való ripacs, akiért egy percig nem lehet szorítani. A mellékszereplőkről pedig jobb szót sem ejteni, egyedül Anthony Hopkins az, aki látványosan élvezte a forgatást és teljesen őrült üzemmódba kapcsolva pörög végig, de az ő jelenetei is inkább kínosak, mint szórakoztatóak.
Steve Jablonsky zenéje az, amire nem igazán lehet rosszat mondani, egy kifejezetten ötletes aláfestéssel állt elő, ami ügyesen ötvözi a lassú, érzelmes tételeket a tempós, epikus hangzású modern szerzeményekkel. Igaz, akik azt várják, hogy majd percenként felcsendül az emlékezetes fő-téma, még ilyen szempontból is csalódhatnak, hiszen a már-már klasszikus dallamok jó, ha egyszer megszólalnak a két és fél órás játékidő alatt.
Talán elég is ennyi erről az epizódról. Ez a film egy kínos katasztrófa, melyet már Bay rendezői munkája sem volt képes kiemelni a gödörből.
Az utolsó lovag már nem csak kritikai szempontból ért el a szakadék aljára, de bevételek terén se volt képes hozni az elvártakat. Ehhez képest már 1 évvel később érkezett is az újabb epizód.
Streamingstar: 3 star
( A film megtalálható a SkyShowtime kínálatában.)
Űrdongó (2018)
A 2018-ban bemutatott Űrdongó egy előzményfilm, ami egyfajta tiszta lapot jelentett a franchise számára.
A történet visszarepít minket a '80-as évekbe és nagyrészt figyelmen kívül hagyja a többi epizódot. A Cybertron bolygón háború dúl az álcák és az autobotok között, az utóbbiak már a bukás határán állnak, mikor Optimus Fővezér visszavonulót fúj és elküldi Űrdongót a Földre. Ott némi közjátékot követően címszereplőnk ideiglenes amnéziába esik és egy fiatal lány segítségével próbálja visszaszerezni emlékeit és rájönni arra, miért is küldte ide őt a Fővezér.
Igazából a történet itt sem lett túlbonyolítva, sőt, az az érzésünk lehet, mintha a 2007-es első rész tiniszálát húzta volna ki Christina Hodson író közel két órásra. Viszont az egyértelmű áthallásokat leszámítva sikerült más irányba terelni az eseményeket.
A cselekmény jóval kisebb tétekkel dolgozik mint Bay korábbi zúzásai, itt nincsenek epikus városi csaták és percenként érkező robbanások. Ezek helyett viszont akad egy kellően szimpatikus főszereplő páros Űrdongó és a vele összebarátkozó Charlie (Hailee Steinfeld) személyében, némi könnyed humor és és egy olyan sztori, ami helyenként egész érzelmessé is tud válni.
Már ebből is látszik, hogy Travis Knight rendező teljesen más úton közelítette meg a Transformers-univerzumot, mint Bay. Ez az új nézőpont igazi felüdülésként hatott Az utolsó lovag után.
Ahogy említettem, itt nincs akkora vizuális orgia, mint a korábbi epizódokban, de nem kell megijedni, akik a látványos akciók és a CGI-effektekben dagonyázó jelenetek miatt kedvelték meg a szériát, azért itt is megtalálhatják a számításaikat, csak pár lépéssel hátrébb araszoltak az alkotók az eddig megszokottaktól.
De ezzel nincs is semmi probléma, sőt, az, hogy inkább a karakterekre és a közöttük kialakuló kapcsolatokra került a fókusz, még csak jobban rásegített arra, hogy még a visszafogottabb csörtéknek is meglegyen a kellő súlya.
Tehát azok az elemek, amelyek eddig is működtették a szériát, megmaradtak, viszont Bay úthenger stílusa, a rá jellemző megalománia és a helyenként infantilis humor szinte teljes mértékben ki lett gazolva az Űrdongóból.
Megmondom őszintén, helyenként azért hiányzott nekem az az egyedi vizualitás, ami a korábbi részeket jellemezte, de Travis Knight kiválóan vette az akadályokat és ahelyett, hogy megpróbálta volna lemásolni elődje kézjegyeit, inkább a saját tehetségére támaszkodott.
Ez pedig ki is fizetődött, legalábbis olyan szempontból, hogy az Űrdongó lett a széria legjobbra értékelt darabja, mind a kritikusok, mind a nézők körében.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a végeredmény ne tartalmazna hibákat. Bizonyos mértékben itt is találhatunk logikátlan képsorokat és felesleges mellékszereplőket (John Cena figuráját nemigazán tudtam hova tenni), de van annyira erős a kivitelezés, hogy elfeledtesse velünk ezeket a hibákat.
Mindent összevetve, az Űrdongó egy kedves, szórakoztató kis látványmozi, ami ugyan más stílusban készült, mint a korábbi darabok, de pont emiatt volt képes arra, hogy némileg friss vért csepegtessen az 5. epizódra elképesztően megfáradt szériába.
Egyedül azt sajnálom, hogy a Fenevadak kora már nem az itt megismert emberi szereplőkre fog építkezni, de ez már egy másik történet.
Streamingstar: 8 star
( A film megtalálható a SkyShowtime kínálatában.)
Összegzés:
Mit lehetne elmondani összegzésképp az eddigi Transformers-filmekről?
Amennyire kaotikusnak érződhetett a cikkem, annyira viharos a viszonyom is ezekkel az alkotásokkal. A Bay által dirigált darabokból az 5. rész az, amire még visszagondolni is fáj, viszont a többit szórakoztató zúzásnak tartom, melyek közül még így is kiemelkedőnek tartom az 1., 3. és a 4. felvonást.
Ezek sem hibátlanok, de minden megvan bennük, amiket én egy nagy költségvetésű popcorn matinétól elvárok. A mostanra már rengeteget emlegetett Bukottak bosszúja pedig hiába olyan, amilyen, még abba is szorult annyi báj, hogy ne tudjak rá igazán haragudni.
Az Űrdongó pedig egy nagyon kedves és bájos újraindítása a történetfolyamnak, ahol sikerült ugyan messzire kanyarodni Bay stílusától, de pont emiatt működött annyira jól a végeredmény.
Remélem, a Fenevadak kora is legalább ezt a minőséget fogja tartani, bár, az kissé zavar így előre, hogy nem azok a szálak lesznek tovább görgetve, melyeket Travis Knight elkezdett a 2018-as alkotásban.
De ennyi talán még belefér, ha működőképes lesz a forgatókönyv és az új figurák is kellően szimpatikusra sikerülnek, akkor már nagy baj nem lehet.
( A Transformers: A fenevadak kora június 8.-tól a hazai mozikban!)
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése