Amikor először meghallottam a hírt, hogy Henry Cavill távozik a Vajákból, és Liam Hemsworth veszi át Geralt szerepét, őszintén szólva szkeptikus voltam. Nem is kicsit. Cavill annyira összenőtt ezzel a karakterrel, hogy szinte lehetetlennek tűnt elképzelni bárki mást a fehér hajú szörnyvadász bőrében. Ráadásul Cavill nemcsak színészileg, hanem rajongóként is szívvel-lélekkel állt a szerephez: ismerte a könyveket, a játékokat, és látszott rajta, hogy Geralt nem csupán egy munka volt számára, hanem szenvedély.
Aztán eltelt néhány hónap. Megérkezett az első előzetes, és bár a szkepszis bennem maradt, valami megmozdult. Azt mondtam magamnak: adjunk egy esélyt. Hemsworth is ember, színész, aki a saját eszközeivel próbálja majd életre kelteni a karaktert. Nem lehet mindenki Cavill, de talán nem is kell. A trailerben láttam pillanatokat, ahol a mozdulatok, a hangulat, a fények visszahozták azt a világot, amit annyira szeretek. És bár a hangja nem ugyanaz, a gesztusokban ott volt valami, ami miatt azt mondtam: rendben, nézzük meg, mit tud. A várakozás így kettős lett számomra. Egyrészt ott volt a rajongói félelem: mi lesz, ha a sorozat elveszíti azt a varázst, amit Cavill hozott bele? Másrészt viszont ott volt a kíváncsiság is: vajon Hemsworth képes lesz-e meglepni, és új színt vinni Geralt karakterébe?
Nem titkolom, hogy hatalmas Vaják-rajongó vagyok. A videojátékok közül a Wild Hunt számomra etalon, a történetét szinte betéve tudom. Irodalmi fronton még csak az első kötetet olvastam, de az is elég volt ahhoz, hogy lássam: Sapkowski világa nem véletlenül vált kultikussá. És itt fontos megjegyeznem: nem azért mondom, mert „trendi” dicsérni a Vajákot. Hanem mert valóban zseniális mű, amelynek minden sora súlyt és jelentést hordoz. Így érkeztem el a 4. évad küszöbéhez. Egy rajongó, aki egyszerre félti és várja a folytatást. Aki tudja, hogy Cavill távozásával valami lezárult, de abban is bízik, hogy Hemsworth képes lesz új fejezetet nyitni. És aki, minden szkepszis ellenére, még mindig ott ül a képernyő előtt, mert a Vaják világa túl fontos ahhoz, hogy csak úgy elengedjem.
A Netflix-féle The Witcher negyedik évada ott veszi fel a fonalat, ahol a harmadik abbamaradt: a kontinens háború szélén áll, a főhősök pedig szétszakítva próbálnak boldogulni. Geralt, immár Liam Hemsworth alakításában, súlyos sebekkel, de hajthatatlan elszántsággal indul útnak, hogy megtalálja Cirit. Mellette ott van Yennefer, akinek varázsereje és anyai ösztönei egyaránt a lány felkutatására sarkallják. A kettősük nemcsak a szerelmi szál, hanem a „szülői” felelősség miatt is erős: Ciri nem csupán egy gyermek számukra, hanem a világ jövőjének kulcsa. Ciri közben teljesen más ösvényre lép. Ahelyett, hogy a tanítványi útját járná, a Patkányok nevű bandához csapódik, és ott talál menedéket – sőt, szerelmet is Mistle oldalán. Ez a kapcsolat egyszerre ad neki erőt és taszítja mélyebbre a törvényenkívüliség világába. A „gyermek a sorsból” így lassan Falka néven kezd új identitást építeni, amely szembemegy mindazzal, amit Geralt és Yennefer reméltek tőle.
A kontinens királyságai eközben sem tétlenkednek. Egy bérgyilkost küldenek Geralt ellen, hogy eltöröljék a sakktábláról a fehér farkast, aki túl sokszor állt útjukba. Ez a szál adja a szezon egyik legfeszültebb vonalát: Geralt nemcsak szörnyekkel, hanem az emberi hatalomvágy legkegyetlenebb eszközeivel is kénytelen szembenézni. Az útja során új szövetségesekre lel: Zoltan Chivay, a törpe, és Regis, a titokzatos vámpír, akik mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Geralt ne csak túléljen, hanem újra megtalálja önmagát. Ezek a karakterek nem pusztán mellékszereplők, hanem a Witcher-lore mélyebb rétegeit hozzák felszínre: a barátság, a becsület és a megváltás motívumait.
A szezon központi hajtóereje a család keresése és újraépítése. Geralt és Yennefer minden lépése Cirihez vezet, miközben a lány saját útja egyre távolabb sodorja őket egymástól. A történet végül oda fut ki, hogy Geralt – minden szenvedés és küzdelem után – Rivia lovagja lesz. Ez a cím nem csupán rang, hanem szimbolikus elismerése annak, hogy a szörnyvadász, aki mindig kívülálló volt, végre helyet kap az emberek világában. De a konklúzió keserédes. Ciri útja nem tér vissza a „helyes” mederbe, és a család újraegyesítése továbbra is bizonytalan. A mondanivaló világos: a sors könyörtelen, és minden döntés – legyen az Geralté, Yenneferé vagy Cirié – következményekkel jár. A Witcher világa nem kínál egyszerű megváltást, csak küzdelmet, amelyben a hősöknek újra és újra választaniuk kell.
A Vaják negyedik évada számomra sosem fogja elérni a nyolc pont feletti értékelést, és ennek legfőbb oka a karakterek ábrázolásának és a narratíva szegénységének hiányosságaiban keresendő. Bár a sorozat lendületesen és dinamikusan indít, a harcok véresek és látványosak, Geralt főzetivása pedig hűen idézi meg az eredeti művek világát, a dialógusok színvonala egyszerűen vállalhatatlan. Geralt szövegei rövidek, tartalmatlanok, és szinte kizárólag káromkodásokból állnak. Ez nemcsak a karakter mélységét veszi el, hanem a Witcher-univerzum szellemiségét is megcsorbítja. Liam Hemsworth ugyan fizikailag hitelesen hozza a szörnyvadászt, mozdulatai és jelenléte illenek a szerephez, de a forgatókönyvírók gyenge szövegei miatt nem tudja kibontakoztatni a karaktert. A magyar szinkron korrekt volt, de a gyenge dialógusok miatt ez sem tudta feledtetni a hiányosságokat.
A sorozat legnagyobb csalódása azonban nem is Geralt, hanem Ciri történetszála. A Patkányokhoz való csatlakozása és a Mistle-lel kialakított kapcsolata számomra a legrosszabb ötlet volt, amit a Netflix valaha beemelt a Vaják világába. Ezek a részek vontatottak, rosszul megrendezettek, és az ötödik epizódig szinte teljesen érdektelenné tették a cselekményt. Ahelyett, hogy Ciri fejlődését és sorsát méltó módon mutatták volna be, egy haramiás, sekélyes életszakaszt kaptunk, amely nem illeszkedik a történet súlyához. Ezzel szemben akadtak erős pillanatok is. Regis bemutatása hatalmas erővel bírt, Laurence Fishburne karizmája átütött a képernyőn, még ha a karakter eredeti etnikai ábrázolásától el is tértek. A barátsága Geralttal azonban nem volt olyan mély és árnyalt, mint a Wild Hunt játékban vagy a regényekben. Vesemir visszatérése szintén telitalálat volt, az alakítója sokkal jobban illett a szerepre, mint a Cavill-éra alatt. Fájó azonban, hogy a Netflix úgy döntött, kiírja a történetből ezt a közkedvelt mestert, aki szinte apja volt Geraltnak. A vajákok érzelemmentessége miatt Geralt gyászát nem éreztük át, de a tisztelet, amit egymás iránt mutattak, mégis erős pillanat maradt.
A nilfgaardi bérgyilkos szála szintén kiemelkedett. Emhyr által felbérelve minden megjelenése feszült és stílusos volt, a magyar szinkron pedig különösen sokat hozzátett a karakterhez. Ez a figura valóban színt vitt az évadba, és minden jelenetében túlteljesítette az elvárásokat. Yennefer karakteríve is erősödött: sosem volt még ennyire magabiztos, mint amikor összehívta a kontinens varázslóit, és megvédte célkitűzéseit. Ez a fajta határozottság végre méltóvá tette a karaktert, és visszahozta azt a varázst, amit sokan hiányoltak a korábbi évadokból. A negyedik évad nem Geralt miatt lett gyenge, hanem a rosszul megírt dialógusok és Ciri félresiklott történetszála miatt. Bár akadtak erős mellékszereplők és látványos akciók, a narratíva sekélyessége és a karakterek mélységének hiánya miatt a sorozat nálam sosem fogja elérni a nyolc pont feletti értékelést. A Witcher-univerzum mélysége helyett sokszor csak a felszínt kapargatták, és ez a legnagyobb bűne ennek az évadnak.
Liam Hemsworth belépése Geralt szerepébe eleve hálátlan feladat volt, hiszen Henry Cavill árnyéka óriási. Mégis fontos kiemelni: nem ő a hibás a gyenge megszólalásokért. A Netflix írói olyan dialógusokat adtak a szájába, amelyek rövidek, gyermetegek és sokszor indokolatlanul trágárak. Ez elvette a karakter mélységét, és nem engedte, hogy Liam igazán kibontakozzon. Ugyanakkor az akciójelenetekben teljes mértékben helytállt: a harcokban hiteles, fizikailag erős és meglepően jól hozta a szörnyvadász mozdulatait. Ez pozitív meglepetés volt, és okkal mondhatjuk, hogy testvére, Chris is büszke lehet rá. Laurence Fishburne Regise új színt vitt a sorozatba. Karizmája átütött a képernyőn, és bár a karakter eredeti ábrázolásától eltértek, jelenléte mégis erősítette az évadot. Joey Batey Kökörcsinje (Dandelion) viszont ezúttal halványabb volt: bár mindig hozza a könnyedséget és a humort, most kevésbé kapott hangsúlyt.
A legnagyobb csalódás egyértelműen Ciri történetszála. Fontos hangsúlyozni: ez nem a színésznő hibája. Freya Allan mindent megtett, amit lehetett, de a Netflix írói olyan irányba vitték a karaktert, amely szándékosan provokatívnak hatott, és a Patkányokkal töltött időszak az egyik legunalmasabb része lett a teljes évadnak. Ez a szál nemcsak lassította a történetet, hanem gyengítette a családi újraegyesülés hitelességét is. A rendezés szempontjából az évad első fele (2–5. rész) kifejezetten gyenge volt. Lassú, széteső, és alapjaiban vérzett a tempó. A történet nem haladt, a jelenetek sokszor üresnek hatottak. A 6. résztől azonban érezhetően lendületet kapott a sorozat, és ez a dinamika végig kitartott a zárásig. Mégis, a fináléban Geralt „A picsába” felkiáltása jól szimbolizálta, mennyire szegényesek maradtak a dialógusai – ez a Netflix íróinak legnagyobb bűne. A színészek közül senki sem vallott szégyent, Liam Hemsworth különösen nem. A problémák gyökere a forgatókönyvben és a rendezésben keresendő. Henry Cavill hiánya érezhető, de a sorozat nélküle is működhetne, ha az írók méltó szövegeket és koherensebb narratívát adnának a karaktereknek. Az alakítások tehát mentették, amit lehetett, de a rendezés és az írás hibái miatt az évad összességében nem tudott igazán magas szintre emelkedni.
Amikor befejeztem a negyedik évadot, különösen az évad közepén járva, azon kaptam magam, hogy visszasírom a harmadik évadot, pedig az sem volt a kedvencem. Ez sokat elárul arról, mennyire gyengének éreztem a sorozat középső szakaszát: lassú, vontatott, és sokszor üres. Ugyanakkor a záró epizódok új lendületet adtak, és végül sikerült kitartanom a végéig. Ez a kettősség jellemzi leginkább a negyedik évadot: a sorozat leggyengébb szakasza, amely hangulatában és lassúságában a harmadik évadhoz hasonlítható, de a végére mégis képes volt valamelyest felemelkedni. Éppen ezért az ajánlásom egyértelmű: a Vaják-rajongóknak mindenképpen érdemes megnézniük. Ostobaság lenne nem ajánlani, hiszen minden hibája, gyengesége és Ciri gyenge, rosszul megrendezett szálai ellenére is a Witcher-univerzum része, és aki szereti ezt a világot, annak látnia kell, hogyan bontakozik tovább a történet. A sorozat még mindig tartalmaz olyan pillanatokat, amelyek miatt érdemes kitartani: a harcok brutalitása, a látványvilág, néhány mellékszereplő erős jelenléte, és a záró epizódok lendülete mind-mind hozzáadnak az élményhez.
Összegzésként: a negyedik évad a Vaják-sorozat eddigi leggyengébb láncszeme, de nem értéktelen. Aki rajongó, annak kötelező, mert a történet folytatása és a karakterek sorsa csak így követhető. Aki viszont kívülállóként, pusztán szórakozásból ülne le elé, annak csalódást okozhat a lassúság és a gyenge írói döntések. A sorozat tehát nem mindenki számára lesz élvezetes, de a Witcher világát szeretőknek még mindig tartogat annyi értéket, hogy érdemes legyen végignézni. Ez a végszó: hibákkal, hiányosságokkal, de még mindig a Vaják, és ezért a rajongóknak ajánlott.
Streaming: Netflix
Streamingstar: 6*
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése