Blue Moon – Hagyatékaink (Kritika)

Meg nem értett zseni

Minden kornak és szakmának megvannak/voltak a nagy emberei, akik kilógtak a társadalomból és egyfajta különcként járták az életüket, viszont mellette igen maradandót raktak le, ami alapját képzi a mai napig az adott szakirányzatnak. Azért szándékoztam szakmát írni, mivel hiába a mostani filmünk a színház és musical világában játszódik, ettől függetlenül a meg nem értett zsenik mindenhol ott vannak, legyen szó orvostudományról (Semmelweis), fizika (Albert Einstein), informatika (Neumann János) vagy történetünk főhőse, Lorenz Hart, aki dalszövegíró volt.

    1943 március 31-et írunk amikor is megjelenik az Oklahoma! című musical Richard Rodgers (Andrew Scott) és Oscar Hammerstein II (Simon Delaney) által. Lorenz Hart (Ethan Hawke) a premier napján az előadás vége előtt elszökik a Sardi étterembe, ahol elkezd nagy mértékben inni és arról panaszokoni a csaposnak, Eddie-nek (Bobby Cannavale), hogy az Oklahoma! milyen sikeres lett. Minden egyes ital után, amit iszik újabb és újabb történetbe kezd bele, de a legtöbb az arról szól, hogy szeret valakit. Emellett leginkább, arról beszél, hogy ő milyen nagy művész, hisz rengeteg musicalt írt, mint pl.: Manhattan, Lovers és Blue Moon-t. Bár utóbbikat nem is szereti. Habár legnagyobb problémája, hogy nem ő írta az Oklahomát, mivel annak ellenére, hogy nem szereti a "!" jelet a végén és nem érzi olyan mélynek, tudja, hogy ez sikeres lesz és ő egyre jobban ki fog kopni.

    Időközben a saját gondolat világába és parádés szavaiba bevonzza az étterem zongoristáját Morty Rifkint (Jonah Lees) először és nem kell sokat várni, hogy bevonja ebbe a körbe a következő embert, aki nem más, mint E. B. White (Patrick Kennedy). Így négyen beszélgetnek, bár leginkább csak Lorenz történeteire reagálnak. Mint például, hogy van egy lány, Elizabeth Weiland (Margaret Qualley), akit ezen az estén akar meghódítani. Annak ellenére, hogy a lány 20 éves és Lorenz 49.

Sórvágás

Egyszer csak betoppan Elizabeth. Lorenz csak csodálni tudja és bálványozni a lányt, ajándékot is vett neki. Erre a következő lelki teher is megjelenik Lorenz számára, ugyanis az előadásnak vége lett és a stáb idejött afterezni élükön Richarddal és Oscarral. Itt elkezdődik kettő igen kényelmetlen szál, ahol az egyik oldalon Lorenz és Richard beszélgetnek a múltról és kicsit ittas protagonistánk próbálja elfedni azt, hogy irigy régi barátjára. Richard számára kicsit kellemetlen ez a beszélgetés, de szeretne segíteni a barátján így ajánl egy lehetőséget. A Connecticut Yankee-hez (amit közössen alkottak) kellene írni pár új számot. Ezt Lorenz elfogadja, de akar egy átütő sikert, mint az Oklahoma!, akar egy történetet, ami nem csak egy könnyed érzelmi boldogság. Ez lenne az ő nagy műve, ahol beszólna mindenkinek és keserű is lenne, meg szép, de fixen nem csak könnyed boldogság, Richard szerint az embereknek ebben az időszakban nem ez kell (mert ugye közben háború dúl Európában).

        A másik szál, az Elizabethez köthető, mivel az események előrehaladtával egyszer csak meg tudja ragadni az alkalmat, hogy érzelmeit feltárja a lánynak. Ami nem a legsikeresebb, mivel a lány inkább egy jó mentorként, barátként tekint Lorenz-re, nem pedig romantikus társként.

Örökségünk

Az előadásunk utolsó felvonásához ért, ami innentől kezdve masszív SPOILERES tartalom. Így, ha még nem láttad a filmet és nem szeretnéd magadnak elrontani a film élményét, akkor menj tovább az Összefoglalóra.

        A filmben látunk egy embert, aki depressziós, alkoholista és küzd azzal, hogy ne tűnjön el a szakmájában. A filmben talán végső lesújtást Oscar unokaöcse (aki egy két lábon járó enciklopédia, ha musicalről van szó) modnja ki, mivel Lorenz munkásságát középszerűnek tartja. Nem is kellett több, hogy hazamenjen, de Morty elkezdi játszani a Blue Moont, így inkább marad zárásig a zongorista és Eddie társaságában.

        Amit viszont Lorenz nem lát, hogy mi a hagyatéka. Ugyanis rengeteg embernek segített abban, hogy sikeresek legyenek. Erre a legjobb példa E. B. White, aki író és most gyerek könyveket próbál írni. Lorenz elmesél neki egy bohókás történetet, hogy ugyan azt az egeret látja lakásán, úgy, hogy már többször kirakta. Emiatt el is nevezte az egeret Stuartnak. Ez az írónak adott egy ihletet és ennek köszönhetően jelent meg 1945-ben a Stuart Little, ami igen nagy siker lett és később a könyv kapott filmadaptációt is 1999-ben.

        Ott van még Elizabeth, akinek egy lehetőséget adott azzal, hogy bemutatja Richardnak a lányt. Elizabeth díszlettervezést tanul és ez a tudás plusz a szépsége fogja meg Lorenz barátját. Így invitálja a lányt magához, ahol afterpartit tartanak a többiekkel. Ez Elizabeth számára egy ugródeszka lett, mert innentől kezdve egy lépés lesz neki a siker.

Végül ott van a régi barátja, Richard Rodgers, akivel elkezdték a musicalek alkotását. Ritchard sokat köszönhet Lorenznek, hisz közös munkájuknak köszönhetően törtek be a Brodway-re, amiért a mai napig hálás lesz barátjának. Annak ellenére is, ahogy az életük alakult. Lorenz meg is írja azokat a plusz dalokat régi művekhez, ami szintén újabb sikert hozz magával. Emellett Richard és Oscar lettek a Brodway legnagyobb partnersége a történelemben.

        Amiről még nem beszéltünk, hogy Lorenz Hart a film eseményei után hat hónappal meghal. Ami azért érdekes, mert a film egy két ponton úgy kezeli a helyzetet mintha aznap halna meg a zeneszernőnk. És emiatt jön a gondolat, hogy mi a hagyatékunk, az örökségünk? Mivel észre sem vesszük, de hatással vagyunk az emberekre. Lehet, hogy csak egy szóval vagy egy történettel, sok év közös munka vagy barátság által, de kihatunk a körülöttünk lévőkre.  Szóval mi lesz a hagyatékunk? Egy könyv, ami bestseller lesz és mindenki csak úgy fog rá hivatkozni 50 év múlva, hogy egy klasszikus, egy film, ami 13 Oscart fog nyerni és az IMDb top 100 film első helyre kerül, egy zene, ami megreformálja a zeneipart és a következő időszakokban mindenhol vissza hallhatjuk egyes elemeit más számokban? Valószínűleg mindenkinek meg van a maga válasza mit szeretne hátra hagyni az utókor számára. Ha engem kérdeznek ezzel, nekem a hagyatékom az lenne, hogy mások, akikkel időt töltöttem, azt mondják jó volt együtt beszélgetni, sörözni, bulizni és nevetni.

Összefoglaló

  A Blue Moont ha jellemeznem kéne valamivel, akkor az egy bonbon lenne. Mivel a setting elegáns és különleges (textura), egy helyszínen játszódnak az események (mérete), parádés a szövegkönyve és a felvetett gondolatai is jók (íze), csak ezek a gondolatok nem elég mélyek (nem laktató). Szóval tegyetek egy próbát ezzel a különleges és elegáns édeséggel.