Showtime
Fiatal koromban sem értettem, hogy a különböző show-műsorok miért jók, és miért nézik az emberek. Nem tartottam se viccesnek, se hasznosnak az olyan produkciókat, mint az X-Faktor, a Megasztár, a Való Világ, a Balázs Show vagy a Mónika Show. Mégis, a környezetemben lévők a mai napig nézik és fogyasztják ezeket, akár a meglévőket, akár valamilyen modern verziójukat.
A közös mindegyikben két dolog. Az első a kikapcsolódás: az ember csak hátraül, és az agyát pihenteti valami vicces, „trash” műsoron, és élvezi a dolgokat. A második, hogy van benne egyfajta vágy: például a Való Világ-ban és egyéb versenyekben az emberek megismernek valakinek az életét (ami nem a sajátjuk), megszeretnek valakit, ezáltal rajongóvá válnak, versenyszerűen szurkolnak neki, akár még pénzt is költenek rá (SMS formájában). A show-műsorok meglátásom szerint ezekre alapulnak, és az elmúlt akár csak tíz évben a játék, illetve a zaj, amit generálnak (műbalhék), egyre abszurdabb és hangosabb, ami az embereknek még jobban imponál.
Ez a hosszú felvezető azért szükséges, hogy lássuk, körülbelül miről szól a The Running Man, amit Stephen King írt 1982-ben, és idén Edward Wright rendezésében készült belőle egy újabb film.
A történet szerint 2025-ben járunk, egy disztópikus jövőben, ahol főhősünk, Ben Richards (Glen Powell) nincsen könnyű helyzetben, mivel a lánya beteg, neki pedig nincs pénze és munkája. Emiatt jelentkezni akar valamilyen vetélkedőre, ahol pénzt kereshet. Erre beosztják a címadó Menekülő Ember (The Running Man) című műsorba. A szabályok egyszerűek: túl kell élnie 30 napot, és milliárdos lesz. A túlélést itt kétszeresen alá kell húzni, mert akit megtalálnak, azt ki is végzik. Ben mellett még két versenyzőt lehet nyomon követni időszakosan: Timothy Jansky-t (Martin Herlihy) és Laughlin-t (Katy O'Brian). Nekik hármuknak kell túlélni a Vadászokat, akik folyamatosan követik minden lépésüket, és a civileket, akik némi pénz fejében nyugodtan lefotózhatják őket.
Kevesebb beszéd, Több akció
A film legnagyobb problémája, hogy nagyon érdekes eszközöket mutat be arról, ahogy a helyi mega médiavállalat miként használja ki az embereket, milyen módon tudja befolyásolni a pénz által, hogyan irányítja az emberek eszközeit, hogyan manipulálja a valóságot a képernyőn keresztül. Legyen szó kiragadott mondatról vagy AI-hamisítványról. Ezek a szálak szépen be vannak ágyazva, és Dan Killian (Josh Brolin) is alapvetően tök jó, mint a nagy céges vezérigazgató, akit csak a nézettség érdekel, semmi más.
Csak a helyzet az, hogy ez megmarad ezen a "tök jó" szinten. Ahogy a film előrehaladtával találkozunk különböző karakterekkel, akiket nem ismerünk meg mélyebben, ehhez képest túl sok időt töltünk el velük, így megmaradnak olykor csak egy felszínes váznak. A film vége enyhén összecsapottnak és rohamtempósnak tűnik a megoldás felé, ami szintén parlagon marad. Amit egy csavar koronáz meg, mert nem okoz akkora katarzist az emberben, és véleményem szerint egy ponton túl kiszámítható.
Cserébe kapunk látványos, kreatív és ami a legfontosabb, földhöz ragadt akciójeleneteket. Mivel Ben nem egy katona, hanem egy közember, akinek jó a fizikuma, de nem egy Terminátor, aki könnyedséggel átmegy mindenkin. Az ütéseknek és mozdulatoknak súlya van, amik fájnak a főhősnek. Ez a film végére kezd kicsit átmenni hollywoodiba, de végig ott van az adrenalin, a feszültség, hogy vajon mi fog történni a következő reggelig.
Összefoglaló
A The Running Man egy két szék közé esett film abból a szempontból, hogy vagy egy feszes akció-thrillernek kellett volna lennie, ami maximum másfél óra (vagy max egy kicsivel több), vagy egy sokkal mélyebb film, ahol nagyobb teret kapnak a karakterek közti interakció és a világ kérdései, mint például a politika és a média, a kisember és a nagyvállalati ember közti különbség, az emberi inger és vadság, a valóságtól való menekülés, mivé válik az ember a hirtelen hírnév hatására stb.
Vagy akár ami számomra az egyik legérdekesebb kérdés, hogy mi, emberek egymás figyelméért küzdünk, harcolunk, gyilkolunk (ha kell). Ez a cikk is (vagy más újságok, videósok, tartalomgyártók, influenszerek) azért küzd, hogy te, kedves olvasó, rákattints, és ezzel bevételt, figyelmet és hírnevet termelj az illetőnek. Mert sosem szabad elfelejteni, hogy a 21. században a legnagyobb fegyver a figyelem (nézettség), és akinek a legnagyobb figyelme van, az irányítja az emberek gondolatait.
Ezzel a kettősséggel tudom ajánlani a filmet, ami látványos és egyes pillanatiban feszült, de a cselekményei mélysége sekély.
Értékelés: 6/10
Írta: Split
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése