Hatalmas várakozás és szinte tapintható feszültség előzte meg részemről az It: Welcome to Derry debütálását, hiszen Stephen King hátborzongató univerzuma mindig képes a legmélyebb félelmeket a felszínre hozni, a trailer alapján pedig pontosan azt a fojtogató, sötét atmoszférát kaptam ettől a nagyszabású HBO Max produkciótól, amit a szívem mélyén reméltem. Ez a tapasztalat teljes mértékben megnyugtatott, sőt, elégedettséggel töltött el, hiszen egy kiválóan összerakott, minőségi sorozat első évada tárult a szemem elé, amit bátran merek ajánlani minden borzongásra vágyó nézőnek. Az It széria egyébként a korábbi, zajos sikert arató mozifilmek közvetlen előzménysorozata, amelyben végre a rettegett Pennywise, a gyilkos bohóc életét és eredetét ismerhetjük meg egészen aprólékos, sokszor gyomorforgató részletességgel, feltárva Derry városának elátkozott múltját. A trailerek, a folyamatosan érkező hírek és a forgatási fotók mind-mind azt az ígéretet hordozták, amit a végeredmény maradéktalanul beváltott, a hangulat, a vibe és az a megfoghatatlan, feszült rezgés, ami a városka utcáin kering, azonnal beszippantott és fogva tartott. Ritka pillanat, amikor egy előzetes ennyire hűen tükrözi a kész mű minőségét, ám itt a készítők érezhetően alázattal nyúltak az alapanyaghoz, megértve a mozifilmek által lefektetett vizuális és narratív alapköveket, miközben képesek voltak valami újat és még kegyetlenebbet is hozzátenni a képlethez. Az írásomban kiemelem, hogy véleményformálóként, kritikusként gyakran szkeptikusan állok az előzménytörténetekhez, ám ez a produkció minden kétségemet eloszlatta a profizmusával és azzal a zsigeri iszonyattal, amit az első perctől az utolsóig képes volt fenntartani, lankadatlan figyelemmel kísérve a cselekményt.
A Welcome to Derry története és a lore feltárása egészen a kozmikus horror mélységeibe ránt minket, hiszen a nagyszerű univerzum megismerése során világossá válik, hogy ez a pusztító entitás távoli világokból, az űrből érkezett közénk, és évezredek óta a legbelső félelmeinkből táplálkozik szakadatlanul. A történet szerint ennek a sötét titoknak a tudói egy Derry-ben élő, titkos indián társaság tagjai voltak, akik generációk óta védelmezték a várost, és mindent megtettek, hogy ez a szörnyeteg a város határain belül maradjon, gátolva a kijutását a nagyvilágba. Derry városában az entitás Pennywise emberi alakját öltötte magára, aki a valóságban egy Robert nevű, súlyos alkoholizmussal küzdő, ámde megboldogult családapa volt, akit cirkuszi fellépéseire a kislánya is elkísért, és sajnálatos módon a kozmikus Gonosz ezt a tragikus sorsú Robertet használta fel fizikai porhüvelyként. A bohóc alakja így vált a rettegés forrásává, de immár a gyerekeken túl a felnőttek és a kivezényelt katonák garmadája is megtapasztalja a tébolyt, hiszen Bob álarca mögött a végtelen éhség lakozik. A forgatókönyv egyik legnagyobb erénye, hogy ez a valami, tehát AZ rendelkezik az idő feletti teljes hatalommal, szabadon járkál a múlt és a jövő között, tisztán látja az emberek sorsát, sőt, a saját életének lehetséges kimeneteleit is, így képes minden kelepce elől megszökni. Mert minden előre lát. Ez a képessége teszi őt gyakorlatilag legyőzhetetlenné, hiszen a kivégzése lehetetlennek bizonyul, ha előre látja támadóinak minden lépését, ami a sorozat utolsó részében egy tökéletesen szerkesztett, feszültséggel teli epizódban csúcsosodik ki.
A jelenetek kidolgozottsága során az HBO-sorozata ízig-vérig a horror műfaj legnemesebb hagyományaiból táplálkozik, és bár tartalmaz néhány hirtelen ijesztést, a jumpscare-ek helyett a hangsúly a folyamatos rettegésen van, amit a végére annyira megszokunk, hogy a félelemérzetünk átalakul egy állandó szorongássá. Ez a koncepció kifejezetten a sorozat előnyére válik, hiszen a produkciótól egyenesen borzongani lehet a kiválóan felépített atmoszféra miatt, ami sokkal hatásosabb bármilyen olcsó hangeffektnél. Az első epizód záró képsorainál a vér konkrétan megfagyott az ereimben, hiszen a mozis részekre visszagondolva, azoknál is betegebb és elvetemültebb jelenetet láthattunk, amelyhez foghatót ritkán tapasztal az ember, pedig jómagam több ezer megtekintett filmen és sorozatepizódon vagyok már túl. Ilyen nyers brutalitás és vizuális terror, abban a formában, ahogy a rendező ezt kivitelezte, párját ritkítja a televíziózás és streaming történetében, és garantáltan beleég a retinánkba. A gyerekszínészek mocskosul odatették magukat a forgatás során, alakításuk élményszámba ment, hiszen felnőttes érettséggel viselkedtek a legnehezebb szituációkban is, hitelesen ábrázolva a traumát. Kiemelendő az a különleges pillanat, amikor a kicsi Ricardo elkezdett dobolni jazz stílusban az egyik fekete barakkban, ahol a helyi fekete bakák társaságában kerestek némi menedéket, ez a jelenet remekül oldotta a feszültséget – bár furcsa jelenet is volt egyben. A színészgárda felnőtt tagjai közül a kiváló James Remar érdemel dicséretet, aki ezredesként egy hidegvérű, szigorú, ám hazafi karaktert formált meg elképesztő hitelességgel. A gyerekek közül a kis fekete Will alakítása sugallja, hogy a srácból még sztár lesz, valamint a Lillie-t megformáló, karaktere szerint enyhén "uborkaszagú" hölgyecske is rendkívül meggyőzően játszott, akárcsak Will szülei, akiknek sorsa kulcsfontosságú.
A rendezés, a fényképezés és a vágás hármasa abszolút dicséretet és elismerést érdemel, hiszen az alkotók olyan vizuális nyelvet teremtettek, amit muszáj díjakra jelöltetni, minden képkockából árad a profizmus és a tudatosság. A rendezés méltatása során ki kell emelnem, hogy a készítők elkerülték a szokásos sablonos megoldásokat, a fényképezés pedig mesterien emeli ki Derry városának kettősségét: a felszín alatt megbúvó rothadást és a hamis idillt. A vágások remekül szinkronban voltak a fényképezés ritmusával, minden mozzanat kristálytisztán látható, mentes a zavaró kapkodástól, és hiányoznak az olcsó effekteket eltakaró trükközések, amelyek elvonnák a néző figyelmét a lényegről. A speciális effektek és a CGI megoldások szintén remekeltek, a vizuális trükkök minősége vetekszik a mozifilmekével, bár a sorozat elején a fiatal ezredest üldöző rém megjelenítése talán egy picit visszafogottabbnak hatott, de ez vélhetően a feszültség fokozatos építését szolgálta. A technikai stáb munkája előtt megemelem a kalapomat, mert túl mutatott iparosmunkát végeztek a szó legnemesebb értelmében, a képi világ textúrája, az atmoszférája, a színek használata és a bevilágítás mind-mind a prémium streaming szórakozás kategóriába emeli a sorozatot. A vágóasztalon dőlt el számos kulcsjelenet sorsa, ahol a csend és a váratlan vágás ereje többet mondott minden párbeszédnél, így a technikai megvalósítás minden eleme a történetmesélést szolgálja, hibátlan összhangot teremtve a látvány és a tartalom között.
A személyes hype és az ajánlás tekintetében elmondható, hogy a Welcome to Derry elsősorban az It univerzum rajongóinak és a horror műfaj szerelmeseinek készült, mindkét tábor igényeit maximálisan kielégítve a minőségi tartalommal és a zsigeri félelemmel. A korszak, amelyben a cselekmény játszódik, külön tiszteletet érdemel, hiszen a látványtervezők és a jelmezesek munkája nyomán az 50-es és 60-as évek Amerikája elevenedik meg előttünk, a korhű autók, a ruhák és az épületek a legmagasabb minőséget képviselik. Ez a történelmi háttér remekül szolgálja a sztorit, mélységet adva a karakterek küzdelmének a társadalmi feszültségek és a természetfeletti terror kereszttüzében. A sorozat látványvilága és kosztümtervezése pazar, a legapróbb részletekig kidolgozott, ami segíti a nézőt abban, hogy teljesen elmerüljön ebben a baljós világban, ahol a múlt árnyai kísértenek. Az HBO Max produkciója bizonyítja, hogy a tévés streaming formátum képes a mozifilmek szintjét hozni, sőt, a hosszabb játékidő lehetőséget ad a karakterek és a lore mélyebb kibontására, amit a rajongók már régóta vártak. Aki értékeli a stílusos, ritkán lassabb építkezésű, de brutális végkifejlettel rendelkező történeteket, annak ez a sorozat igazi csemege lesz, egy felejthetetlen utazás a sötétség és Derry szívébe.
Végezetül, kijelenthetem, hogy ez a sorozat megerősítette a hitemet abban, hogy a horror műfaj sorozat formátumban még mindig képes újat mutatni, ha a megfelelő alkotók kezébe kerül az alapanyag. A Welcome to Derry mentes az üresjáratoktól, minden percében a képernyő elé szegezi a nézőt, és a karakterek sorsa iránti aggodalom végigkíséri az évadot. A James Remar által megformált katonatiszt szigora, a gyerekek őszinte játéka és Pennywise eredettörténetének tragikus mélysége együttesen alkotnak egy olyan elegyet, ami kiemelkedik a mai sorozatkínálatból. Ez a széria méltó kiegészítése Stephen King örökségének, és biztos vagyok benne, hogy évek múlva is hivatkozási alapként tekintünk majd rá, mint a pszichológiai horror és a dráma tökéletes ötvözetére – annak ellenére, hogy Pennywise-t láthattuk volna többször is a 8 rész alatt, de a stúdió kiválóan alkamzta a "balance" szerűséget Krajcáros kapcsán. A sorozat egyértelműen a csúcskategóriát képviseli, és bár a félelem uralkodik benne, a megtekintése kihagyhatatlan élmény mindenki számára, aki valaha is kíváncsi volt arra, mi rejtőzik a bohóc maszkja mögött. A végén csak a csend marad, és a tudat, hogy Derry utcáin a Gonosz sosem alszik, csupán várja a megfelelő pillanatot, hogy újra lecsapjon. Várjuk a második évadot!
Streaming: HBO Max
Streamingstar: 9 stars
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése