Wes Anderson korunk egyik legismertebb szerzői filmese, aki már évek óta megbízhatóan szállítja stílusos műfajkavalkádjait, melyekhez előszeretettel asszisztál hollywood krémje.
A rendező munkásságát azonban egyre többször éri olyan kritika, miszerint már semmi újat nem képes mondani alkotásaival, szimplán csak a már jól ismert stílusjegyeit alkalmazza más-más (de alapvetően egymáshoz hasonló) történetek elmeséléséhez.
Eközben persze van egy olyan réteg is, akik mind a mai napig foggal-körömmel ragaszkodnak Anderson látásmódjához és azt vallják, lehet hogy már nem olyan formabontók a direktor munkái, mint a pályája elején, de ettől függetlenül még mindig frissnek és a szórakoztatónak hatnak, főleg ha ezeket az egyre szürkébb és jellegtelenebb zsánermozikhoz hasonlítjuk.
Az igazság valahol a két véglet között helyezkedhet el, legalábbis én mindenképp középen foglalnék helyet, amire most A föníciai séma csak ráerősített.
Az idei Anderson agymenés főhőse egy simlis üzletember, akinek kétes üzelmeit a vetélytársai már egyre csúnyább szemmel nézik. Zsa-Zsa Kordának szinte már nem telik úgy el napja, hogy ne törne az életére valaki, így elhatározza, véghez viszi eddigi legnagyobb "balhéját", ehhez viszont szüksége van rég nem látott lányára. Liesl azonban épp apácának tanul és nézetei gyökeresen eltérnek apjáétól. Ennek ellenére kénytelenek összedolgozni, hiszen az immár közös családi bizniszen kívül több, a múltjukban rejlő titok is összeláncolja őket.
A szinopszis elolvasása után azt gondolhatnánk, ez csak egy újabb konvencionális "dramedy" és ezzel nem is járnánk rossz úton. A bökkenő annyi, hogy ezt a megszokott apa-lánya konfliktust teljes egészében lefedi Anderson látásmódja.
Ez alatt azt kell érteni, hogy az alapvetően egyszerű cselekmény tobzódik a pihent, néha már morbidnak is nevezhető humorban, miközben a nagynevű színészgárda tagjai őrültebbnél őrültebb figurák bőrébe bújik.
És akkor még nem is említettem a rendező védjegyévé vált színpadias, mégis látványos díszleteket, szűk belső tereket és az ezekben ide-oda forgó kameramunkát.
A helyzet az, aki eddig sem volt rajongója a rendező munkásságának, az most sem fog meghajolni Anderson tudása előtt, hiszen a történetmesélést és a technikai kivitelezést tekintve ez a darab ugyanazt a szintet hozza, mint az ezt megelőző alkotások.
Karakterek terén sincs nagy különbség, hiszen az összes figura egy "csodabogár", ahogy azt már megszokhattuk. A színészgárda pedig hiába áll össze olyan nevekből, mint Benicio del Toro, Michael Cera, Tom Hanks, Jeffrey Wright, Scarlett Johansson vagy éppen Bryan Cranston, mindegyikük a jól ismert módszerrel dolgozik a filmben: a legnagyobb marhaságokat is rezzenéstelen arccal mondják bele a kamerába.
Ahogy már sokszor említettem, azt kapjuk itt is, mint amit már korábban megszokhattunk a rendezőtől.
Persze, akik szeretik ezt a fajta szárazabb humort és egyedi elbeszélésmódot, itt is megtalálhatják a számításaikat.
De mi a helyzet velem, a két véglet közé beékelődött nézővel?
A helyzet az, hogy én leginkább kis mértkében tudom tolerálni Anderson agymenéseit, tehát nálam A föníciai séma is leginkább az első 30-40 percben működött, hiszen itt jól szórakoztam a faarcon előadott, de rendkívül komolytalan dialógokon, a buggyant figurákon és a színes díszleteken. Ezt követően azonban fokozatosan hagyott alább a figyelmem, hiszen már jól ismerem a rendező eszköztárát és ezen felül semmi újjal nem rukkolt elő.
A két évvel ezelőtt bemutatott Asteroid Cityt viszont még így is felülmúlta nálam ez a film, hiszen ott sikerült egy kifejezetten csapongó és kusza történettel előállni.
Ehhez képest ez a friss őrület jóval letisztultabb formában fogalmazza meg a mondandóját, egyedül a történet hátterét adó üzleti szálba tört bele a bicskám itt-ott, de az összképet tekintve ez azért annyira nem kirívóan fontos.
Wes Anderson igazából hozta a formáját és ismét készített egy szórakoztató kis stílusgyakorlatot, amit az erre fogékony rajongók valószínűleg boldogan fognak a keblükre ölelni. Mindenki más óvatosan közelítsen A föníciai séma felé, mert ez igazából ugyanaz a "blöff", amit a rendező az elmúlt években újra és újra elsütött.
(A föníciai séma május 29-től a hazai mozik műsorán!)
Streamingstar: 6 stars
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése