„Van még remény az MCU számára?” Ez a kérdés az utóbbi
években többször is felötlött bennem, hiszen a Marvel filmek minősége az elmúlt
időszakban bizony rendkívül hullámzó színvonalon mozgott. Félreértés ne essék,
a Disney anyagi helyzetéért egy percig sem aggódtam (pénzügyileg azért sikerült
több újabb projektjükkel is csalódást keltő eredményeket produkálniuk), viszont
az már jobban aggasztott, hogy szuperhősfronton közel sem sikerült már elérniük
azt a szintet, mint a Bosszúállók: Végjáték előtti időszakban.
Lerágott csont, de ez a 2019-es alkotás volt az, ami komoly vízválasztó volt a
műfaj és a Marvel mozik számára: lezárult az „Infinity-Saga”, miközben már
több, jól ismert karakter is búcsút intett a rajongóktól.
Sokan már ekkor feltették a kérdést, hogy egy ilyen epikus lezáró-fejezet után
hova lehet még fokozni ezt az egész MCU-univerzumot?
Ekkor még azt gondoltam, hogy Kevin Feige neve garancia lesz arra, hogy a későbbi fázisok is lesznek olyan szórakoztatóak és magával ragadók, mint az „aranykor” darabjai.
Igen ám, de jött a COVID-járvány, azt követően pedig több hollywoodi sztrájk, melyek együttes erővel borították fel a nagy mestertervet.
Az alternatív univerzumok beemelésével már alapból nagy fába vágták a fejszéjüket a kreatívok, de a fentebb említett nehezítő körülmények aztán végleg megroppantották az addig olajozottan működő szuperhősgyárat: egyre több új karakter vonult fel, de az ő történeteik többségét sikerült összecsapott sztorikban felvázolni, miközben a korábban tetten érhető kohézió (a végtelen kövek) is végképp elveszett a különböző dimenziók kuszaságában. És akkor még meg sem említettem a rohamtempóban lezajló forgatásokat, utolsó pillanatokban átírt forgatókönyveket és a nagy fejetlenségben épphogy csak elkészülő vizuális effekteket!
Ezeknek a tényezőknek az összessége eredményezhette azt, hogy az utóbbi 5 évben szinte alig kaptunk olyan MCU produkciót, mely megütötte volna a korábbi alkotások színvonalát.
Ja, és akkor még meg sem említettem a Disney+-ra kiszórt szériákat, melyek között ugyan voltak egész ötletes és igényes darabok (WandaVision, Loki, Sólyomszem), de ezek elől sajnos elvitték a rivaldafényt a közepes vagy éppen kifejezetten gyenge alkotások.
Ezek fényében én már tényleg azt fontolgattam, hogy hátat fordítok az MCU-nak (erre aztán rátett még egy lapáttal az idei Amerika Kapitány: Szép új világ is), erre jött a Mennydörgők!
Első blikkre ez sem tűnt azért egy különösebben érdekes vállalásnak, viszont az ígéretes színészgárda (Florence Pugh, David Harbour, Sebastian Stan, Wyatt Russell, Lewis Pullman, Hanna John-Kamen) és az általam mindig is preferált „egy rakás B-vonalas hős összefog a jó ügyért” alapfelállás azért becsábított a vetítőterembe. Ott pedig az elmúlt évek egyik legjobb szuperhőfilmes élményével gazdagodtam!
A történetre különösebben nem pazarolnék sok karaktert (már így is elhúztam a bevezetőt), hiszen tényleg arról van szó, amit fentebb röviden összefoglaltam: adott egy csapat kiégett, traumáktól sújtott figura, akiket összehoz egy (öngyilkos)küldetés, melynek során kénytelenek összefogni, hogy legyűrjenek egy náluk sokkal erősebb ellenfelet.
Ez az a formula, amit James Gunn az elmúlt években már a csúcsra járatott, legyen szó MCU-filmekről (Galaxis őrzői-trilógia) vagy DC produkciókról (Az Öngyilkos Osztag, Különc Kommandó).
A jól ismert sablonokat azonban sikerült úgy kijátszaniuk a készítőknek, hogy a végeredmény egy percig nem érződik erőltetettnek, esetleg kínosnak.
Persze, a történet önmagában semmi újat nem nyújt, a műfaj legalapvetőbb kliséiből épül fel, viszont a steril paneleket sikerült feltölteni élettel.
Egyrészt kellő idő jut a karakterekre (egy kivételével), így mire beindul az akció, már bőven ismerjük a főszereplők jellemét és személyiségét.
Másrészt, a forgatókönyv a tipikus szuperhős-témák mellett olyan mélyebb, drámaibb tematikákba is elmerészkedik, mint a depresszió kérdésköre, a magány feldolgozása és a múltbéli traumák elengedése.
Ezek azért nem a megszokott MCU-sémák, az egyszer biztos!
A fajsúlyos kérdéskörök ugyan nincsenek olyan szinten elmélyítve, mint egy kőkemény szerzői darabban, de még így is kellően egyedi színt visznek a szokásos „durr-bele” akciójelenetekbe.
Emiatt a Mennydörgők már jóval több, mint egy újabb, se íze-se bűze puffogtatás, hiszen az egyszerű sztori igencsak kidolgozott és a műfajhoz képest érett gondolatokkal rendelkezik.
A felmerülő problémák persze a lehető legegyszerűbb módon oldódnak fel, de még ezt is sikerül a filmnek érzelmesen prezentálnia, ami elsősorban a karaktereknek és a színészeknek köszönhető.
Hiába van itt egy rakás szürke-zónában mozgó sérült figura, mivel kapnak elég időt a kibontakozásra, nagyon hamar elkezdhetünk szimpatizálni velük. Ehhez pedig sokat hozzátesz a remek színészi játék, hiszen a fentebb már nevesített gárda tagjai egytől egyig képesek életet lehelni ezekbe a szórakoztató ágyútöltelékekbe.
De ha már szuperhősök, mi a helyzet a technikai megvalósítással?
Szerencsére, ilyen téren sem lehet panasz a végeredményre. Akad néhány gyengébb effekt, de a csörték nagy része földhözragadt bunyókból és tűzharcokból áll, melyek a jól ütemezett vágásoknak és a korrekt operatőri munkának köszönhetően végig dinamikusak és átláthatók.
A fináléban aztán felsejlik a kötelező város-pusztító MCU formula, de ezt végül egy teljesen más típusú módszerrel sikerül feloldani, mint amit megszokhattunk a korábbiakban.
Jól érezhető a filmen az, hogy itt már az előkészületek során ki voltak találva az akció-szekvenciák és nem a premiert megelőző hetekben/napokban kellett a VFX szakembereknek összeizzadniuk a nagy összecsapásokat.
Amit még mindenképp érdemes kiemelni, az a zenei aláfestés. A Son Lux nevezetű formáció rendkívül hatásos dallamokkal állt elő, melyek között egyaránt találhatunk dinamikus, akciódús tételeket és jóval csendesebb, drámaibb taktusokat is, ezek összességében pedig remekül kiegészítik egymást.
Mielőtt mindenki azt hinné, hogy az MCU hosszú idő után leszállított egy igazi mesterművet, szögezzük le, a Mennydörgők minden pozitívuma ellenére azért nem más, mint egy igényesen elkészített, látványos, egyben érzelmes szuperhős-történet.
Vannak itt mélységek, komoly pillanatok, de ezek a jól ismert Marvel formulába lettek becsomagolva (könnyed humor, feszes cselekményvezetés, hangos akciók). De nincs ezzel baj, sőt, a már sokszor felemlegetett aranykorban is ezen a szinten mozogtak a minőségi darabok és ezt a mércét most végre sikerült megugrani.
Világmegváltást tehát nem kell várni ettől az (anti) hős csapattól, de a stúdió
renoméján bizony sokat javíthat ez a produkció. A kérdés csak az, a későbbi
projektek is tudják majd szállítani ezt a minőséget?
(A Mennydörgők* május 1-től a hazai mozikban!)
Streamingstar: 9 stars
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése