A Splinter Cell: Deathwatch egy nosztalgikus próbálkozás, amely Sam Fisher legendáját idézi meg, de a narratíva és az akciók nem tudják megtartani a feszültséget.
Amikor elindítottam a Netflixen a Splinter Cell animációs sorozatot, már az első képkockáknál éreztem, hogy ez nem az a Fisher, akit a régi játékokból ismertem. A sorozat címe Deathwatch, és a történet szerint Sam Fisher már visszavonult, egy lengyel farmon él, és az életének utolsó nagy szakaszát tölti. Sam bácsi, ahogy magamban neveztem, még mindig ott van a rendszerben, csak már nem úgy mozog, mint régen. Az animációs stílus próbálja visszahozni a régi hangulatot, de a narratíva sajnos nem tartja meg ezt a lendületet.
A sorozat legjobb pillanatai azok a visszaemlékezések, amelyekben Sam és Doug Shetland barátsága bontakozik ki. Ezek a jelenetek tényleg visszahozzák a Chaos Theory hangulatát, és megmutatják, milyen sötét úton jutottak el az árulásig. Doug elméletei, a káoszra épülő gondolkodása, részben igaznak tűnnek, és ez adja az egész sorozat érzelmi magját. Minden más viszont csak díszlet: Kanada, Lengyelország, különböző helyszínek, amelyek nem tudják feldobni a történetet.
Az akciójelenetek kiszámíthatóak, és hiányzik belőlük az a feszültség, amit a játékokban megszoktunk. A sorozat nem a Chaos Theory teljes cselekményét dolgozza fel, pedig az lett volna az igazi alapanyag. Ehelyett egy öregedő Sam Fisher történetét kapjuk, aki már nem az a pengeéles ügynök, hanem inkább egy emlékező figura, akinek múltja sokkal izgalmasabb, mint a jelene.
A Netflix és a Ubisoft TV közös produkciója tehát nem lett csalódás, csak egy gyenge húzás. Az ember tudja, hogy a Netflixen mindig van esély a zsákbamacskára, és ez most pont az lett. A szinkron viszont kiemelkedő: először azt hittem, hogy Sörös Sándor adja Sam hangját, de aztán rájöttem, hogy ez bizony Csankó Zoli. És ő tényleg emelte az egész sorozatot, a hangja hozta vissza azt a Fisher-karizmát, amit a képernyő nem tudott.
Streamingstar: 4.5/10
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése