2026 év elején aztán jött az Ismeretlen támadók a Netflix gondozásában, ami ha minőségével nem is rengette meg a világot, bebizonyította, hogy a szóban forgó fickó gond nélkül elcipel a hátán egy látványos akció-sci-fit. A streaming felület után jöhetett is a következő megálló, amire nem is kellett sokat várni, hiszen a tavaly elkészült Motor City már fel is került a hazai filmszínházak kínálatába.
A sztori nem árul zsákbamacskát, a készítők leporolták a '70-es évek bosszútörténeteit és azok jól ismert elemeiből illesztették össze a forgatókönyvet. Adva van egy kemény múlttal rendelkező főhős, John Miller, akinek az élete épp sínre kerül, ezért meg is kéri a barátnője kezét. Az idill azonban nem tart sokáig, hiszen egy aljas bűnöző a korrupt rendőrség segítségével börtönbe juttatja férfit és elcsábítja szerelemének a szívét. Miller aztán a rácsok mögött bosszút forral és semmi más nem lebeg már a szeme előtt, csak az, hogy eltiporja azokat, akik lépre csalták és visszaszerezze leendőbelijét.
Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem a fordulatos cselekmény miatt voltam kíváncsi a végeredményre, hiszen aki már látott legalább egy klasszikus akció-thrillert (mondjuk Charles Bronson életművéből), azok számára sok meglepetést nem okozhat Potsy Ponciroli rendező alkotása.
A Motor City leginkább a 70-es évekbe helyezett történetével, a hangulatos helyszínnel (Detroit városának utcái) és Ritchson marcona figurájával hívhatja fel magára a figyelmet. Na meg azzal, hogy a készítők a lehető legminimálisabbra vették a dialógusok számát (néhány köszönéssel és káromkodással kell beérnünk) és a vizualitás segítségével próbálták elmesélni John Miller ámokfutását.
Alapvetően ez nem egy elhibázott megközelítés, hiszen pont egy ilyen egyszerű vonalvezetésű zsánerdarab az, ahol teljesen felesleges túlmagyarázni a dolgokat, de a Motor City sajnos nem tudja igazán kamatoztatni ezt az ötletet.
Már John Woo is megpróbálkozott egy hasonló koncepcióval a 2023-as Csendes éj című rendezésében és azt a produkciót is csak az mentette meg a totális unalomtól, hogy a fináléban kellően látványos akciókkal rukkolt elő.
Pedig nem kezdődik rosszul a film, sorra kapjuk a remek betétdalokat, a vágás és az operatőri munka ügyesen vezeti a nézők tekintetét, miközben a színészek is képesek arra, hogy párbeszédek nélkül építsék fel a figuráikat. Ehhez pedig még vegyük hozzá a már többször is emlegetett '70-es évekbeli stílust, ami kellően szikár atmoszférát kölcsönöz a látottaknak.
A gond az, hogy nagyjából fél óra után válik meglehetősen fárasztóvá az, hogy egymást érik a zenés montázsok és a lassítások, miközben a cselekmény nem igazán akar beindulni.
Itt kellett volna átgondolniuk az alkotóknak, hogy mit is akarnak ebből az alkotásból kihozni: ha már mindenképp mellőzni akarták a dialógokat, célszerű lett volna az akciókra helyezni a hangsúlyt, hogy végig egységes maradjon a tempó. Viszont, ha a sztori sötétebb és drámaibb aspektusát szerették volna feltárni, szükség lett volna azokra a fránya párbeszédekre, mert ezek nélkül nem sikerült kellő mélységet adniuk a filmnek.
Pedig a színészek teljesítményét nem érheti panasz! Ritchson szavak nélkül is képes átadni a féktelen dühöt, miközben karakterének a sebezhetőségét is megtudja villantani. Az ellenlábas szerepében Ben Foster-t köszönthetjük, számára egyáltalán nem ismeretlenek az ilyen gyűlölni való gazfickók és neki se kellett monológokat harsognia ahhoz, hogy emlékezetessé tegye figuráját. A hozzájuk képest már kevesebb teret kapó Shailene Woodley és Pablo Schreiber is hozzák a legjobb formájukat, tehát akadnak itt pozitívumok!
Sőt, amikor végre beindul a bosszúhadjárat, ott aztán ömlik a vér, sorjáznak a robbanások és annak rendje és módja szerint a fegyverek is hangosan dörögnek.
A probléma az, hogy hiába a másfél órás játékidő, mire elérkezünk a nagy leszámoláshoz, olyan érzésünk lehet, mintha már legalább 2 órát ültünk volna végig.
De ami igazán szíven ütött, az a lezárás! Nem kell megijedni, nem fogok lelőni semmit ezzel kapcsolatban (már ha egyáltalán lehet egy ilyen műfajú darab kapcsán), de itt már majdnem a tenyereim közé temettem az arcom. Az eddig kellően letisztult és szikár történetet sikerült megfejelni egy olyan befejezéssel, ami mintha elvontabb szinten akart volna gondolatokat megfogalmazni a bosszú és a szerelem kapcsán, de ezt a készítők egy elképesztően kínos jelenetben hozták össze, ami sajnos elég rossz szájízt hagyhat maga után. Főleg úgy, hogy maga az összkép se valami erős.
A Motor City így nem lett több, mint egy érdekes kísérlet arra, hogy mit lehet kezdeni a műfaj legismertebb elemeivel akkor, ha minden más felesleget hátra hagynak. Egy sokkal tudatosabb koncepció mentén ebből akár egy igazi nagy durranás is lehetett volna, de ebben a formában ez egy lassú tűzön égő, sokszor fárasztó bosszú-sztori, aminek vannak ügyes megoldásai és emlékezetes jelenetei, de ezek kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy igazán emlékezetessé tegyék a végeredményt.
Akik kedvelik a zsánert, nyugodtan tehetnek vele egy próbát, viszont mindenki más csak óvatosan látogasson el Motor Citybe!
(A Motor City július 23.-tól a mozikban!)
Streamingstar: 5 stars
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése