Christopher Nolan korunk egyik legjobb és legizgalmasabb rendezője. Sokáig a sci-fik, thrillerek és az akciófilmek zsánerében mozgott vagy ezek stílusjegyeit illesztette össze és amikor már épp beskatulyázta volna a közönség vagy a szakma, akkor elkészítette a Dunkirk-öt, mellyel bizonyította, egy II. világháborús történetet is rendkívül profi módon tud a vásznakra varázsolni.
Számomra mégis a 2023-as Oppenheimer volt igazán nagy meglepetés tőle, hiszen egy 3 órás, Imax-kamerákkal forgatott életrajzi drámáról volt szó és ahelyett, hogy fantáziáját megbéklyózta volna a téma, egy rendkívül egyedi és hatásos produkció lett a végeredmény, amibe gond nélkül tudta alkalmazni a jól ismert védjegyeit, mint például a különböző idősíkokkal való játszadozást.
A közönség és a szakma egyaránt leborult az Oppenheimer előtt és ha eddig kétséges lett volna, akkor itt bizonyosodott be, hogy Nolan bizony a legnagyobbak közé lépett. Neki nincs szüksége már létező franchise-okra hogy megkapja a szükséges büdzsét a következő projektjére, bármivel előállhat és hollywood legmenőbb színészei ott fognak kopogtatni az ajtaján.
A kérdés számomra az volt, innen hova tovább? És amikor kiderült, hogy a rendező legújabb munkája Homérosz Odüsszeiájának adaptációja lesz, kissé meglepődtem. Egyrészt nem tudtam elképzelni egy görög mitológiára építő fantasyt Nolan stílusában, másrészt sikerült közel 200 millió dollárt leakasztania a stúdiótól egy olyan műfajú darabra, melyet manapság leginkább a sorozatok tartanak életben, már jó ideje kikopott ez a zsáner a filmszínházakból.
Ennek köszönhetően elképesztően vártam az Odüsszeiát, de izgalmamat leginkább a kíváncsiság kovácsolta, hogy mi fog ebből kisülni?
Kár lenne tovább húzni az időt, Nolan ismét megcsinálta!
A történet részleteibe nem igazán szeretnék belemenni, hiszen az egyik legismertebb eposzról van szó. Legyen elég annyi, hogy a címszereplő király a trójai háborút követően hazaindul csapataival Ithakára, hogy aztán útjuk során számtalan veszélyes kalandba keveredjenek. Eközben otthonában is napról-napra nő a feszültség, hiszen a megüresedett trónra és az egyedül hagyott feleségére is egyre többen vetnek szemet.
Valószínűleg abban senki nem kételkedett, hogy Nolan ismét a legnagyobb profizmussal fogja elkészíteni a látványos jeleneteket és ez így is történt! Jó szokásához híven csak akkor nyúlt CGI-effektekhez, ha az adott szekvenciát másképp nem lehetett megoldani, de a különböző szörnyetegek és hajmeresztő sztorielemek ellenére abszolút a praktikus trükkök élveznek előnyt, legyen szó makettekről vagy maszkokról.
Emiatt a film végig rendkívül kézzelfogható atmoszférával bír, de ezt a hangulatot erősíti Hoyte van Hoytema parádés operatőri munkája is. A fényképezés első rangú, még a legegyszerűbb beállítások is lélegzetelállító hatást érnek el és ha beindulnak az események, ott aztán tényleg kő kövön nem marad.
De ahogy említettem, arra biztos mindenki számított, hogy a rendező most is a legnagyobb tudását és maximalizmusát fogja bevetni, hogy a technikai oldalt egy rossz szó se érhesse.
Az igazán izgalmas az, ahogy Nolan a rá jellemző realista látásmóddal keveri a görög mitológiát. Elsőre ez akár egy hibás koncepciónak is tűnhet, azonban a cselekmény előrehaladtával, ahogy egyre erőteljesebben ütközik ki a történet misztikus vonulata, úgy simul bele egyre jobban ez a fantasy-világ a rendező kissé hideg és távolságtartó stílusába. Ahogy már említettem, főként a kézzelfogható, praktikus effektek dominálnak és ezek tökéletesen illeszkednek Nolan víziójába.
És önmagukban bizonyos mesei elemek lehet megmosolyogtatóak lennének, de pont ezeket fordítja át már-már horrorisztikus jelenetekbe a film. A rendkívül precíz vágás, az önállóan is helytálló zenei aláfestés és persze a kiváló színészi alakítások az összes elborultabb képsort működőképessé tudják varázsolni, így ezek egy másodpercig nem lógnak ki az összképből.
Nolan tehát nem mismásolta el az eredeti alkotást, igyekezett annak minden jelentősebb állomását filmre vinni. Kivitelezésben és a történet mondanivalójában próbálta meg leginkább a saját stílusára szabni Homérosz eposzát és az internet népe pont emiatt hirdetett gyűlöletkampányt a film irányába az előzetesek láttán.
De ahogy a marketing során Nolan is elintézte ezt egy vállrándítással, úgy én is ezt fogom tenni. Hogy miért? Mert hollywood legtehetségesebb nevei sorakoztak fel a legapróbb szerepektől kezdve a főhősökig és egytől egyig kiváló alakítást is nyújtottak.
De hát mi mást is várhattunk volna olyan színészektől, mint Matt Damon, Anne Hathaway, Robert Pattinson, Charlize Theron vagy éppen Jon Bernthal?
És akkor a mondanivaló! Odüsszeusz utazása nem csak egy férfi hazaútja, hanem egyfajta megváltástörténete is, melynek során szembe kell nézni hibáival, tetteinek következményeivel hogy aztán újra visszataláljon az otthonába. Ezt az egyszerű alapot sikerült Nolan-nek árnyalnia és egy két dimenziós hérosz helyett egy élő-lélegző karakterré tette a címszereplőt.
Mindeközben a háborúk szörnyűségeit, az emberi gyarlóságot és az ebből fakadó hibák végtelen láncolatát vizsgálja a történet, amely végül egy elképesztően katartikus fináléban csúcsosodik ki.
Fentebb már említettem azt, hogy a rendezőtől mennyire idegennek hatott ez a műfaj, pedig logikusan belegondolva Nolan már eddig is számtalanszor felhasználta Homérosz klasszikus toposzait. Gondoljunk csak az Eredet vagy a Csillagok között főszereplőjére, akik szintén kénytelenek voltak hátra hagyni szeretteiket, hogy aztán azért harcoljanak, hogy ismét hazatérhessenek hozzájuk.
Az ilyen apró hasonlóságok miatt végig azt éreztem, hogy Nolan végül itt akarta prezentálni azt a mérhetetlenül magas szakmai tudást, amit korábban megszerzett munkássága alatt: a fantasztikus látvány és a kiváló technikai megvalósítás mellett a drámát, a mély érzelmeket és bizony a feszültséget is a csúcsra járatja, mindezeket pedig egy olyan történetben, akivel a legtöbben már találkozhattak ilyen vagy olyan formában.
Ennek ellenére egy percig nem válik unalmassá a majd 3 órás játékidő, mert már a nyitójelenetben torkon ragadja a nézőt a hangulat, hogy aztán csak egyre mélyebbre húzza be ebbe a lélegzetelállító filmélménybe!
Ha mindenképp kukacoskodni akarnék, akkor azt tudnám felhozni, hogy bizonyos akciójelenetek kissé repetitívek, hiszen a legtöbb kaland azzal zárul, hogy a főszereplő fejvesztve menekül a hajójára az embereivel.
Ez persze egyenesen következik az eredeti történetből, viszont forgatókönyv szempontjából talán szerencsésebb lett volna kerülni ezeket az ismétlődéseket.
De ez tényleg csak egy apróság, a nagy egészen egyáltalán nem ront.
A befejezéshez közeledve viszont már én is csak magamat tudom ismételni: Nolan ismét megcsinálta! Itt egy sztárokkal telezsúfolt, 200 millió dollárból készült, R-kategóriás fantasy-kaland, ami egy percig nem akar a biztonsági játékra törekedni és nem lesi a nézők kegyeit. Megy a saját útján, a saját szabályait követi, de közben egy percig nem felejtkezik meg arról, hogy miért készült el: hogy a lehető legnagyobb vásznon élhessük át és igazi, hamísíthatatlan moziélménnyel gazdagodjunk!
És még egy kis utózönge: nem lennék meglepve, ha Ludwig Göransson zeneszerző itteni munkája miatt a következő Oscar-gálán behúzná a 4. arany szobrocskáját. Megérdemelné!
(Az Odüsszeia július 16.-tól a haza mozikban!)
Streamingstar: 9 stars
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése