A Transformers széria gyökerei egészen a '80-as évekig nyúlnak vissza, ekkor jelentek meg az első alakváltó robotfigurák a Hasbro gondozásában. Ezt aztán rengeteg képregény, rajzfilmsorozat és videojáték követte, majd 2007-ben végre az élőszereplős mozik világában is megvetette a lábát a franchise.
A Michael Bay rendezésében készült produkció óriási sikert aratott, így a folytatások sem maradhattak el, azok ingadozó színvonala azonban már eléggé megosztotta a rajongókat.
Ennek ellenére a bevételek egész szépen alakultak a 2017-es 5. epizódig, viszont az már nem csak kritikailag hasalt el, de anyagi szempontból is.
Az utolsó lovag kudarca simán földbe állíthatta volna a sorozatot, ehhez képest már 2018-ban megkaptuk az Űrdongót, ami nemes egyszerűséggel az alapoktól indította újra a transformerek történetét.
A Bay-t váltó Travis Knight (Kubo és a varázshúrok) jól ráérzett arra, hogy a korábbi epizódokra jellemző túlzásokat ( piramisokba épített űrfegyverek, a Földet fenyegető idegen bolygók és űrhajók) elhagyva is fel lehet építeni egy szórakoztató, látványos kaland-sci-fit.
Az Űrdongó az epikus nyitányt leszámítva alig néhány robotfigurát mozgatott és szépen kidomborította mind a címszereplő, mind a mellé szegődő emberi karakter hátterét és az egymáshoz fűződő viszonyukat. A tétek tehát kisebbek lettek, a Bay-re jellemző extravagáns stílus is eltűnt, viszont ezek hiányát remekül pótolta az egyszerű, de működőképes sztori, ami jóval több érzelmi töltettel rendelkezett, mint a korábbi epizódok.
Knight filmje óriási minőségi ugrás volt az 5. részhez képest, az igazán nagy anyagi siker azonban elmaradt. Persze, az Űrdongó nem bukott meg, de közel sem produkált olyan számokat, mint a korábbi epizódok. A stúdió azonban elégedett lehetett a pozitív kritikai és nézői visszajelzésekkel, hiszen a szerény sikert követően azért zöld utat adtak a Fenevadak kora címre keresztelt folytatásra.
Travis Knight rendező helyét átvette a Creed 2. részéért felelős Steven Caple Jr., a forgatókönyvírói feladatokat pedig rábízták egy ötfős társaságra (Joby Harold, Darnell Metayer, Josh Peters, Erich Hoeber, Jon Hoeber). Ez utóbbi információ nem sok bizakodásra adott okot, hiszen az Utolsó lovag sztoriját is egy hasonló felállású csapat hozta össze, de az egyik vezető producer(Lorenzo di Bonaventura) is tett egy érdekes megjegyzést még a premiert megelőzően.
Szerinte az Űrdongó azért nem lett hangos anyagi siker, mert hiányzott belőle Michael Bay egyedi látásmódja (gyors vágások, dinamikus operatőri munka, lassítások, infantilis humor) és ezt valahogy vissza kell csempészni a későbbi epizódokba, hogy újra nyereséges legyen a széria.
Még ha lehet is logikát találni ebben a gondolatmenetben, az igazság mégis az, hogy pont Bay elszabadult stílusa vezetett oda, hogy az 5. rész megfeneklett és az, hogy az Űrdongóban inkább egy másik megközelítést alkalmaztak, újra bebizonyította, hogy lehet még működőképes filmet készíteni a témában.
Mindezek után én kissé féltem a Fenevadak korától, hiszen úgy tűnt, a készítők a 2018-as reboot hangulatából és stílusából vajmi keveset akarnak felhasználni és inkább az azt megelőző epizódok elemeit akarják felmelegíteni. De mielőtt belevágnák az újabb robotos látványbombába, nézzük meg, miről is szól a történet.
1994-ben járunk, az autobotok egy bizonyos csoportja már 7 éve (az Űrdongó eseményei óta) rejtőzök világunkban és arra várnak, hogy valamilyen úton-módon elhagyhassák bolygónkat. Erre aztán meglesz az esély fejlett idegen eszköz segítségével, ami képes arra, hogy galaxisok közötti átjárókat nyisson.
Igen ám, de erre a tárgyra egy csapat gonosz robotnak is fáj a foga, így az autobotok ismét egy kíméletlen csatában találják magukat, melynek elvesztése során egyaránt elpusztulhat a Föld és a Cybertron is (az autobotok és az álcák otthona).
Elfogott valami hiányérzet, mintha kihagytam volna valamit az ismertetőmből. Megvan! A földönkívüli háborúba ismét belecsöppen két fiatal, Noah és Elena személyében. Előbbi egy családjáért bármit feláldozó, vakmerő srác, utóbbi pedig egy visszahúzódó, de rendkívül okos múzeumi kurátor.
Félelmeim nem bizonyultak alaptalannak, a Fenevadak kora tényleg visszanyúlt a Bay-filmek stílusához. Azonban a nagyszabású akciójeleneteken és bizonyos ötleteken kívül minden mást az Űrdongó sémájára igyekeztek felhúzni az alkotók.
Igazából az történt, hogy egy nagyon érdekes egyveleget gyúrt össze a stáb és próbálták összeházasítani a korábbi epizódok működőképes megoldásait a '18-as reboot stílusával. A végeredmény pedig működik!
Persze, a visszafogott, karakterközpontú sztorit már rögtön a nyitójelenetben elfelejthetjük, hiszen már itt bemutatkozik Unicron, a bolygókat faló fő-gonosz, aki nem csak az emberek, de a transformerek világára is veszélyt jelent.
Nem mellékesen, ahogy arra a cím is utal, a sztoriban fontos szerepet kapnak a maximalok is, azaz a különböző fenevadak alakját magukra öltő gépek. Messze járunk már az előző résztől, ahol még csak egy maréknyi robot küzdött meg egy kisváros mellett.
A lényeg az, hogy a rendkívül elszállt ötletek ellenére működik a történet, köszönhetően annak, hogy egész igényesen épül fel a forgatókönyv. Nincs túlgondolva semmi, a legalapvetőbb sablonok mentén halad végig a cselekmény, azonban mind a történet, mind a karakterek kapnak annyi hátteret, hogy a nézők figyelme végig a vászonra szegeződjön.
A színész alakításokat is ki kell emelnem, legalábbis a két főszereplő esetében. Anthony Ramos és Dominique Fishback a műfajhoz mértem kifejezetten jól játszanak és ugyan nem kaptak valami emlékezetes figurákat, mégis képesek arra, hogy életet leheljenek egyszerű szerepeikbe.
Sőt, maga a forgatókönyv is dicséretre méltó ilyen tekintetben, hiszen hiába nincsenek túlgondolva a karakterek, rendelkeznek annyi mélységgel és motivációs háttérrel, hogy lehessen velük szimpatizálni.
A cselekmény is végig feszes tempót diktál, az események kellően megalapozottak, a film hagy időt arra, hogy érdemben kibontakozzanak a különböző sztoriszálak.
A látvány hozza azt a szintet, amit elvárhatunk a szériától. Az akciók ötletesek, átláthatóak és rendkívül dinamikusak, miközben itt-ott megidézik Bay stílusát is. Nem kell megijedni, nincs olyan extravagáns formába öntve a film, mint a korábbi epizódok, viszont finoman egész sok utalás esik azokra. például egy-egy ismerős beállítás segítségével.
Technikai téren tehát nem panaszkodhatunk, az operatőri munka kellően profi, Jongnic Bontemps komponista dallamai pedig bátran egy lapon említhetők Steve Jablonsky szerzeményeivel.
Ennyi alapján már azt is mondhatnám, hogy egy közel kiváló alkotásról van szó, azonban itt még nincs vége a mondandómnak. Sajnos akadtak a filmben negatívumok is.
Az egyik maga az első fél óra, ahol szinte az összes dialógus expozícióval lett feltöltve. Nyilván emiatt működik a sztori, mert rengeteg dolgot elmagyaráz a film, viszont ez elképesztően tömény-formában tolja le a torkunkon és a sok "transformers-halandzsába" azért itt még könnyű belegabalyodni.
Szerencsére, a különböző szálak összefésülése után magára talál a film és onnantól már könnyen élvezhetjük a látottakat.
Ennél talán nagyobb probléma az, hogy a gonosz karakterek (beleértve a nagy ellenlábasnak szánt Unicront is) nagyon súlytalanok. Ők már nem kaptak kellően kidolgozott hátteret, jönnek és pusztítanak, csak azért, mert ezt kívánja a sztori. Persze, egy Transformers filmről beszélünk, nem kellenek ide árnyalt gazfickók, de valami motivációt azért ők is elbírtak volna és akkor a megjelenésükön kívül akár még másra is emlékezhetnénk velük kapcsolatban.
Aztán itt van maga humor is, ami szintén az Űrdongó stílusát követi, viszont az ott prezentált viccek pár fokkal jobban működtek, mint az itt ellőtt poénok. Nincs velük igazán nagy baj, nem merülnek olyan mélyre, mint Bay humorbombái, de néha- néha azért kidobtak az élményből.
De ami a legnagyobb bűne a filmnek, az a z utolsó jelenet. Nem akarok semmi konkrétat ellőni, legyen elég annyi, hogy egy iszonyat kínos kiskaput hagytak a készítők a folytatásoknak és ha azok ebbe az irányba fognak elindulni, akkor abból még simán kisülhet egy akkora katasztrófa is, mint az Utolsó lovag. Persze, emiatt nem fogom lehúzni az összképet, hiszen ez igazából csak pár perc és ezt megelőzően azért a fentebb említett hibákat leszámítva jól működött a Fenevadak kora.
Világmegváltásra senki se számítson, ez szimplán egy szórakoztató látványfilm, kedves és szimpatikus főszereplőkkel, kiváló technikai megvalósítással, igényes zenei aláfestéssel és ötletes akciókkal.
Sikerült épkézláb módon összehozni a Bay-filmekre jellemző megoldásokat az Űrdongó stílusával, a végeredmény pedig egy korrekt Transformers mozi lett. Soha rosszabbat!
Streamingstar: 7 star
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése