Van az a pillanat egy sorozatban, amikor nem csak a sztori pörög, hanem valami mélyebb is megmozdul. Az Odaát nyolcadik évadában pontosan ez történt. A leviatános agymenés után, ami valljuk be, néha már túl sok volt még a hardcore fanoknak is, a sorozat visszatalált ahhoz, amiért anno beleszerettünk: démonok, angyalok, sötét alkuk, és a Winchester-tesók, akik nem csak puskával, hanem lelki sebekkel is harcolnak.
A betűvetők behozása olyan volt, mint amikor egy RPG-ben végre megkapod azt a titkos bázist, amiről mindig is tudtad, hogy létezik, csak eddig nem volt elérhető. A bunker, a HQ, a főhadiszállás – nevezzük bárhogy – nem csupán egy új helyszín lett, hanem a sorozat új lelke. Itt nem csak démonokat lehet tervezetten levadászni, hanem végre van tér a karaktereknek is levegőt venni. A néző meg közben úgy érzi, mintha ő is ott lenne, egy kávéval a kezében, miközben Dean épp egy régi aktát olvas, Sam pedig valami ősi nyelven próbál megfejteni egy rúnát.
A betűvetők sztorija ráadásul nem csak díszlet. Ők azok, akik visszahozták a vadászat intellektuális oldalát. Már nem csak arról van szó, hogy ki tud gyorsabban lőni, hanem hogy ki tud mélyebbre ásni a természetfeletti mocsokban. Ez a vonal szépen összefonódott az angyal-démon konfliktussal, ami újra kapott egy adag friss vért – szó szerint és átvitt értelemben is.
És akkor jött Crowley. A pokol királya, aki még mindig úgy működik, mint egy jól bejáratott bossfight: kiszámíthatatlan, manipulatív, és közben valahogy mégis szerethető. Az ő visszatérése olyan volt, mint amikor egy régi kedvenc karakter újra feltűnik egy játékban, és azonnal tudod, hogy megint lesznek feszült pillanatok, cinikus beszólások, és olyan alkuk, amiknek sosem tudod a teljes árát. Crowley és a Winchester-tesók dinamikája továbbra is aranyat ér – mintha egy sötét buddy cop film futna a háttérben, démoni csavarral.
Abaddon pedig hozta azt a fajta fenyegetést, amit már régóta hiányoltunk. Nem csak erős volt, hanem okos is. Nem egy random démon, akit egy ezüst tőrrel el lehet intézni, hanem egy stratégiai szintű ellenfél, aki tényleg megdolgoztatta a srácokat. Az ő jelenléte újra súlyt adott a pokolnak – nem csak egy hely, hanem egy hatalom lett, amivel számolni kell.
Összességében a nyolcadik évad nem csak egy új fejezet volt, hanem egy új alap. A betűvetők bázisa, Crowley visszatérése, Abaddon fenyegetése – mindezek együtt olyan atmoszférát teremtettek, ami újra visszahozta az Odaát igazi ízét. Nem kellett hozzá világvége, csak egy kis démoni intrika, némi angyali zűrzavar, és egy bunker, ami végre otthon lett. És ha valami, hát ez az otthonérzet az, ami miatt még mindig érdemes visszatérni ehhez a világhoz.
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése