Ezzel a cikkel lehet, hogy egy kicsit megkéstem, hiszen, ha autentikusabb akartam volna lenni, akkor 2025. július 3-án kellett volna megjelennie ennek az írásnak. Szerencsére, a Doki biztosít nekünk egy időgépet, így visszamehetünk arra a napra, amikor 40 éves lett a Back to the Future (magyarul: Vissza a jövőbe, röviden: VaJ). Viszont, arra gondoltam, ahelyett, hogy szimplán visszamennénk a VaJ 40. születésnapjára, inkább utazzunk vissza 40 évet, hogy megismerjük ennek a trilógiának a történetét.
Bob és Bob, meg a bukássor
Így az egyetem után, egy-két mellékállás mellett megírták az 1941 című forgatókönyvet, amit több ügynöknek is próbáltak eladni. Sikertelenül, mert rengetegen visszadobták, de ez sem tántorította el őket. Végül a forgatókönyv kikötött egy Steven nevű embernél, igen, Steven Spielbergnél. Spielberg a 70-es években még nem volt szupersztár, de már túl volt az egyik legsikeresebb filmjén, a Cápa (Jaws, 1975) című alkotáson. Neki tetszett a forgatókönyv, és meg akarta csinálni. Meg is csinálta. Gale és Zemeckis álma teljesült: filmet csináltak. Így 1979-ben megjelent az 1941, ami megbukott. Ez amiatt volt veszélyes, mivel Spielberg, mint írtam, nem volt még sztár, és ez a két újonc első filmje volt. Hollywood pedig nagyon ritkán ad második esélyt, mintsem örök kispadot egy bukás után. Így mind hármójuk jövője veszélybe került.
De a srácokat nem olyan fából faragták, akik az első defekt után feladják. Első körben újra akarták dolgozni a vizsgafilmjüket, ami Spielbergnek iszonyat módon tetszett, ellentétben az akadémikusokkal. Emiatt Spielberg megbízott a srácokban, különösen Zemeckisben. Ugyanis engedte őt rendezni, így a „mester” csak producerként volt jelen a következő filmjüknél. Ez volt a I Wanna Hold Your Hand (1978), írta Bob Gale és Robert Zemeckis, és ami a lényeg, rendezte Robert Zemeckis, mint debütáló rendezése. Nem meglepő módon ez a film is bukással zárult.
Ezután a film után kaptak még egy új lehetőséget a Columbia Picturestől. Így ismét ugyanaz volt a felállás: ketten írták, és Zemeckis rendezte. Ez lett a Used Cars (1980). Ami (szerintem senkit nem fogok ezzel meglepni) bukás lett. Három film, három bukás. Nem túl szerencsés, viszont önironikus módon a Columbia akkori vezérigazgatója, Frank Price kíváncsi volt, hogy vajon a negyedik filmjük is bukás lesz-e. Így a srácoknak szólt, ha van még egy ötletük, várja szeretettel. Bob Gale-nek volt.
Az ötlet
Bob Gale hazarepült St. Louis (Missouri) mellé. Amikor a szülei pincéjében volt, megtalálta az apja gimis évkönyvét. Ekkor esett le neki, hogy ugyanabba a suliba jártak, csak 29 év különbséggel. Olyan érzés volt számára, mintha visszautazna a múltba, és látná az iskoláját az 1940-es években. Gale így elkezdett kutakodni a szülei házában, hátha talál valamit, ami segíthet neki egy új film ötletében. Ekkor bukkant rá arra, hogy az apja osztályelnök volt a gimi alatt. Ezt Gale nem is tudta, fel is merült benne a kérdés: „Barátok lettünk volna, ha együtt járunk iskolába?” (The Guardian, Ryan Gilbely, 2014).
Ennek köszönhetően villámcsapásként jött az ötlet számára: egy srác, aki az apjával jár egy gimibe. Amikor visszament Kaliforniába, elmesélte Zemeckisnek az ötletét, és tetszett neki. Aztán tovább vitték az ötletet, hogy az anya karakter is járjon ebbe a gimibe, és olyan dolgokat csináljon a fiával, amit az apjával sosem csinált volna. Sok egyéb ötletelés után prezentálták az új filmötletüket a Columbia Picturesnek.
Az ötlet félkész volt és bonyolult, de Frank Price-nak tetszett. Mivel az alapkoncepció jó volt: egy fiú visszamegy a múltba, és bezavar a szüleik kapcsolatába, és ha nem oldja meg, akkor nem születik meg soha.
Ennél a pontnál a munkálatok gyors léptékűek lettek, de a teljes kiforrottság még azért itt sem volt meg. Az időgép nem egy autó volt ekkor, hanem egy hűtőszekrény, ami nagy energiának köszönhetően viszi vissza a főhősünket (Marty-t) a múltba. Ezen túl Marty a történet végén egy atomrobbanással tér vissza egy alternatív jelenbe, ami sokkal futurisztikusabb, mint az akkori 80-as évek. Koncepcióként az 1939-ben megtartott Világkiállítás Futurama bemutatóját vették alapul. Ez amiatt van, mert az eredeti történet szerint Marty sokkal nagyobb változtatásokat tesz a múltban, ami így jobban kihat a saját jelenére. Ezen túl is voltak érdekességek.
Emlékszünk mindenki kedvenc Dokijára (aki ekkor még Professzor volt, Professzor Brown), szóval Professzor Brownnak lett volna egy csimpánza, Shemp. Ezt hamar ki is húzták, mert senkinek sem tetszett, még magának F. Price-nak se.
Az előmunkálatok viszont nem tartottak sokáig, mivel a stúdió polcra rakta a projektet. Ez hatalmas érvágás volt a srácoknak. Zemeckis annyira kivolt, mivel félt, ennyi volt a karrierje, hogy bármilyen vállalható forgatókönyvre igent mondott. Így kapta meg a Romancing the Stone (A smaragd románca, 1984) rendezésének lehetőségét, amiben a Fox egyáltalán nem hitt (emiatt is bízták rá a rendezést). 1984-ben a film megjelent, és óriási sikert hozott maga után.
Zemeckis ezek után sztár lett, a lehetőségek kinyíltak előtte, de ő csak egy dolgot akart: megrendezni Gale-lel a VaJ-at. Ezentúl újra megkeresték régi mentorukat és barátjukat, Steven Spielberget is, aki szintén vevő volt a projektre. Spielberg ekkor már túl volt két Indiana Jones-filmen és az E.T.-n, szóval igen, ekkorra már ő volt Hollywood egyik nagyágyúja. És ebben az időben (pontosabban 1981-ben) indította el saját cégét a Universalnál, az Amblin Entertainmentet. Ez hatalmas löketet adott Gale és Zemeckis számára, mert így a filmjük be lett biztosítva az Universalnál. A gond csak az volt, hogy vissza kellett szerezni a projektet a Columbiától.
Csavar a csavarban: a Universal élén Frank Price ült, igen, az a Frank Price, aki pár sorral feljebb még a Columbiát képviselte. Emiatt nem indította el a projektet, mivel tudta, hogy nem lesz ott, mire a végére ér a filmnek. Frank hitt ebben az ötletben, és nem érezte ezt fairnek. Ennek köszönhetően újra sínen volt a VaJ, a projektet Sid Sheinberg vitte.
Sheinberg sok mindent módosított a forgatókönyvön. Kezdve azzal, hogy a majom helyett kutyája lett Professzor Brown-nak; ne Professzor legyen, hanem Doktor (angolul: Doc); a feleségéről nevezte el Marty anyját, így lett Lorraine; a végét is megváltoztatta, hogy Marty visszajön a jelenbe, de nincs semmi futurisztikus jövő, csak a szülei menők. Ezen felül a cím nem tetszett neki, a Back to the Future, hogy lehet visszajönni a jövőbe? Értelmetlennek találta. De ezt a két Bob nem engedte, és Spielberg segített neki elhárítani ezt a „problémát”.
Casting Time!
Gale és Zemeckis már a legelső pillanatban Michael J. Foxnak szánták Marty szerepét, csak ő ebben az időben a Family Ties (Családi kötelékek) sorozat forgatásán dolgozott, így Fox visszadobta a szerepet. Így a B tervet kellett alkalmazni: végighallgatni egy rakás fiatal színészt. A válogatások végén Eric Stoltz lett a befutó.
Marty apja (George) Crispin Glover és Marty anyja (Lorraine) Lea Thompson azonnali döntések voltak, és nem is volt több kérdés. Doc Brownra is megtalálták a tökéletes embert, Christopher Lloyd személyében, akire mintha csak ráöntötték volna a szerepet. Biffnél is meglett a befutó, Thomas F. Wilson képében. Stoltz-nak a vége inkább tragikus volt, mintsem vicces, de a színészek maradtak, és így ment tovább a projekt.
Egyetlen változás volt még, a hűtőszekrény: problémásnak tartották a hűtő jobbra-balra cipelését, így lecserélték egy autóra. Nem is akármilyen autóra, egy DeLorean lett az időgép. Így minden készen állt a forgatásra. Viszont volt egy apró probléma, az ár. 18 millióba került volna a speciális effektekkel együtt, így valahol spórolni kellett. Az író-rendező páros a végét választotta a spórolásra. Marty így nem egy hatalmas atomrobbanás által tér vissza a jelenbe, hanem egy villámcsapással. Ami jelentősen olcsóbb, mint egy atombomba legyártása és „felrobbantása”.
Kamerák és fények
Minden a helyén volt, megvoltak a főszereplők, így elindulhattak a forgatások. 107 nap volt, hogy a film létrejöjjön. A forgatások alapvetően jól mentek, csak egy apró elem volt az, ami nem illett bele az egészbe: Eric Stoltz. Stoltz nagyon komolyan vette ezt a szerepet, drámaisági szintű komolysággal, ami nem működött egy könnyed családi-kaland filmnél. Próbálták az emberek menteni a menthetőt, mivel Stoltz remek színész drámai alakításban, csak itt nem ez volt a cél. Így a producerek és Bobék úgy voltak vele, hogy majd összevágják, és jó lesz. Ezzel is kicsit kerülve a nyilvánvalót. A többi színész kiváló volt a szerepében, és a munka is tökéletes volt. Talán emiatt ironikus, hogy pont a főszereplővel volt gond. Viszont a színészcsere meg se fordult a stáb fejében, mivel nem volt szokás, hogy a projekt „közepén” hirtelen lecseréljük a címszereplőt. Na jó, talán, akivel még érdekes volt a munka, az Crispin Glover. Ő egy jelenség volt, ami sokszor megnehezítette Zemeckis munkáját. Végül Zemeckis meggyőzte, hogy hallgasson rá, hiszen ő a rendező.
A gond továbbra is Stoltz-cal volt, akivel szintén meggyűlt a baja a két Bobnak, és ki kellett mondaniuk a tényt: ő nem Marty McFly. Az ügyet egészen Steven Spielbergig vitték. Mindenki látta, ez nem fog működni, és Zemeckisen múlt a döntés, hogy most hogyan megy tovább a forgatás. Ő meg nyíltan kimondta a tényt: Michael J. Foxot akarja, és nem Eric Stoltzot.
Így Stoltzot kirúgták a projektből, és elindult egy rögös út, hogy megszerezzék Foxot. Ez az út elsősorban Gary Goldbergen (a Family Ties producere) keresztül vezetett. Kimondta: ha Foxnak a sorozat lesz az első, mindenekelőtt akkor megengedi, hogy tárgyaljanak vele. A stáb elfogadta, így eljött a pillanat, hogy Foxot behívták a producerhez (azt hitte, ki fogják rúgni), és elé rakták a forgatókönyvet. Fox látatlanban is azt mondta, vállalja. Ez volt úgymond a könnyebb kör, mivel erről a változtatásról Sid Sheinberget is meg kellett győzni. Aki azt kijelentette, hogy tévedtek, és a történelem őt fogja igazolni, de mivel a stáb egyhangúan Fox mellett állt ki, így engedett ennek.
Az idővel való verseny igazán innen indult. Minden egyes jelenetet, amit az elmúlt hat-hét hétben forgattak, most újra kellett venni. Nem is voltak biztosak abban, hogy a film el fog készülni, mert kifutnának a határidőből. Fox számára ez egy igazi kihívás volt, mivel napközben a Family Ties-ban szerepelt, este pedig a Back to the Future-ben. Olyan szempontból gyorsított a forgatáson az a tény, hogy mivel egyszer már fel voltak véve bizonyos jelenetek, így pontosan tudták, mit és hogyan kell csinálni az adott jelenetben. Nem kellett megtervezni, újra „rendezni a jelenetet”, mert ott volt készen, csak más főszereplővel.
Az idő fogyott, és lassan közönség elé kellett tárni a filmet. A tesztközönség imádta a filmet. Emiatt a stáb megnyugodhatott, hogy sikeres lesz a film. És milyen igazuk is lett. A premierre minden jegyet eladtak. A siker felfoghatatlan volt: az első hétvégén 11,3 millió dollárt hozott. Világszerte pedig 385 millió dollárt hozott, úgy, hogy a költségvetése a filmnek mindössze 19 millió dollár volt (+marketing). 1985 legsikeresebb filmje lett a Back to the Future első része.
Hagyaték
Azt, hogy milyen hagyatékot hagyott maga után a film, azt szerintem felesleges firtatni… De ha valaki nem tudná, most írok párat.
Eleve jött két folytatás, ami trilógiává tette az egész franchise-t (ha kell, majd azokról is írok máskor 1-1 „sort”). Ezen felül rengeteg helyen visszaköszön a film és annak karakterei: 1994-ben a Jazz Jackrabbit-ben köszön vissza; 1995-ben a Toy Story-ban; 2010-ben a Telltale Games saját point and click videójátékot csinált, ami próbálta tovább gondolni a filmeket.
2015-ben pedig a 2. rész jövőjét ünnepelték, ami után teljesen felrobbant az internet és a széria utóhatása. Kezdve az IDW által kiadott képregényekkel, amin maga Bob Gale dolgozott, és ezek tekinthetőek a széria hivatalos folytatásának (itthon a Panel Kalandorok adta ki magyarul). Megjelent a LEGO készlet és belekerültek a TT Games által fejlesztett LEGO Dimensions játékba. 2013-ban elindult a Rick and Morty sorozat, ami először egy Back to the Future paródiának indult, csak időközben kinőtte magát egy teljesen különálló sorozattá. 2018-ban pedig a DeLoreant láthattuk újra a Ready Player One-ban.
Szóval igen, a mai napig vissza-visszaköszön a franchise-nak különböző elemei a popkultúrában.
Összefoglaló
Nem tagadom, bár nem is szeretném. Ez a film (és az egész trilógia) az egyik, ha nem a legmeghatározóbb filmhármas volt nekem a gyerekkoromban. Mai napig jó visszaemlékezni arra, amikor berakom a VHS kazettákat, és ott ülök a TV előtt, elindul a főcímdal, és megjelenik a film címe. Mindig csillogó szemmel néztem és nézem ezeket a filmeket. Igaz, mostanság főleg, ha utazom, és jobban vágyom az eredeti hangra, akkor inkább megkeresem például Netflixen vagy SkyShowtime-on, mert igen, egy ilyen klasszikust már bárhol meg lehet találni. Viszont megvan a maga bája, mikor leporolom a régi kazettákat, és ugyanúgy a TV előtt ülök, mint gyerekként anno.
Lehetne még beszélni erről a filmről, milyen érdekességei és rejtett történetei vannak még. És igen, nem beszéltem a 2. és 3. felvonásról, majd mikor eljön az ő idejük, lesz róluk szó, de ez az írás így is tovább tartott a kelleténél.
Zárásként annyit tanácsolnék így a 40 éves évforduló alkalmából, hogy akik látták már, nézzék meg újra az egész trilógiát. Akik pedig nem látták, nem is ismerik a szériát, ők meg nézzék meg most, mert
„Ahová mi megyünk, ott nincs szükség utakra.”
Írta: Split
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése