Little Amélia or the Character of Rain – Gyerekszemmel a világ (Kritika)

Család kicsi kincse

Ha van ok, ami miatt iszonyatosan imádom az animációs filmeket, az a végtelen kreativitás. Az a fajta szabadság, ami túlmutat a mi valós látásmódunkon és meglévő dolgokat tudunk teljesen megváltoztatni, vagy szimplán teljesen új kreálmányokat létrehozni. Erre a szabadságérzésre rengeteg példa született már, mint Tim Burton gyurmafiguráiból alkotott stop-motion filmjei. Vagy modernebb példa a Spider-Verse, ahol különböző képregény stílusban és fps-ben (Frames Per Second) jelennek meg a szereplők. Ha viszont mostani filmünkkel, Little Amélia of the Character of Rain, hasonló filmet kellene említenem, akkor az Rofusz Ferenc: A Légy (1980) lenne. Ugyanis filmünk központjában a kettő és fél éves Amélia áll, és ahogy ő a valóságot látja.

Történetünk a 20. század második felében kezdődik azzal, hogy Amélia (Loïse Charepentier) megszületik, és úgy tekint magára, mint egy Istenre, sőt AZ Istenre. A körülötte világ azonban úgy tekint rá, ami, egy kicsi gyerekre. A család, akit megismerünk további négy tagból áll: Apa (Marc Arnaud), Anyja (Laetitia Coryn) és két testvér: Juliette (Haylee Issembourg) és André (Isaac Schoumsky). A belga família Japánban tölti az idejét már két és fél éve. És ennek a két és fél évnek a folyamatát láthatjuk Amélia szemein keresztül. Ami valami elképesztő. Eleve a film animációs stílusa megadja egy gyermeki fantázia alapjait azzal, hogy a képvilág festményszerű. Nagyon erős színekkel és árnyalatokkal dolgozik a film, ami abszolút elvarázsolja a nézőt. Ennél csak azok a pillanatok a legerősebbek, mikor 1:1-ben Amélia fejének gondolatait látjuk. Akkor felejti el a néző, hogy mi a valóság és mi nem. Ugyanis ilyenkor szokott az történni, hogy a tér Amélia kedve szerint változik. Ez elsősorban a vízzel kapcsolatos, és hogy egy példát mondjak: a filmben van egy jelenet, ahol vizet választ szét. Elképesztő hatású és mélységűek ezek a jelenetek vizuálisan.

Identitásunk kultúrája

A film nem áll meg ott, hogy egy kedves család mindennapjai és boldogság. Ugyanis idővel két újabb személy is betoppan Amélia életébe. Az első a Nagymamája (Cathy Cerdà). Aki Belgiumból jött meglátogatni a fiát és az unokáit. Amélia számára azért volt fontos, hogy megismerje a nagymamáját, mivel így ismerte meg a fehércsoki szépségét.

A másik személy, aki meghatározóvá válik a kicsi lány számára, Nishio-san (Victoria Grosbois). Ő a családnak segít be, hogy tehermentesítse a szülőket. Így egyfajta házvezető lesz a ház számára. Emiatt idővel kialakul egy kapcsolódás közte és Amélia között. Így Nishio-san megmutatja Amélia számára a Japán kultúra szépségeit. Kezdve azzal, hogy kandzsit tanít a lánynak. És egészen addig, hogy Amélia segít Nishio-sannak egy Japán tradíciós ünnep előkészítéseiben.

Amélia úgy érzi, ezek élmények által, hogy ő nem is belga, hanem japán. Ami amúgy tökéletesen érthető, mivel amilyen élmények érnek minket gyerekként, azok akár gyökeresen meg tudnak határozni minket. Fel is tehetjük magunknak a kérdést, hogy valamit azért érzünk közelinek, mert tényleg jó (teszem azt egy film), vagy amiatt, mert az a kor, idő, élmény fontos volt számunkra. Ez hívjuk kicsit egyszerűbben nosztalgiának. Mivel, igen, a gyerekkori élmények meghatározzák a felnőtt énünket is. Legyen az pozitív vagy negatív élmény. A kérdés, hogy ezek az élmények határoznak meg minket és döntéseinket, vagy mi határozzuk meg az élmények súlyosságát?

Sebek és gyógyulások

Ez a fejezet olyan összeesküvés-elméleteket tartalmaz, amik masszívan SPOILERESEK. Így, ha még nem láttad a filmet, és nem szeretnéd magadnak elrontani a film élményét, akkor menj tovább az Összefoglalóra!

Az előző fejezet végén lévő kérdés nem légből kapott, ha a filmet nézzük. Mivel a film egyik központi eleme a veszteségek és ezeknek a feldolgozása. Mivel a történet egy pontján meghal Amélia nagymamája. Így a lány meg akarja érteni, mit jelent az, hogy meghalni és miért halunk meg. Ezt a kérdését Nishio-santól kérdezi, és ezáltal a beszélgetés által ismerjük meg az ifjú hölgy múltját. A házvezetőhölgy megélte a második világháború borzalmait mint kislány. Az egész családját elvesztette egy bombázás által. Ez a seb még benne él, viszont már nem vérzik benne, és nem fájdalommal gondol vissza erre az eseményre. Hanem ahogy, ő mondta Améliának, a jó emlékek maradnak vele. A japán tradíciós nap, amire ketten készültek, az a halottak napja volt. Ahol ott volt a film utolsó fontosabb szereplője, Kashima-san (Yumi Fujimori). Ő többször feltűnik a történetben mivel ő a főbérlő, aki kiadta a házát a belga családnak. Amélia számára az öreg hölgy csak egy antipatikus, ijesztő néni volt számára. Ez az érzés nem volt ok nélküli. Egy este Amélia követi Nishio-sant, aki Kashima-san házába tér be, és az öreghölgy számom kéri a házvezetőt. Ennek a számonkérésnek és heves vitából, derül ki, hogy Kashima-san neheztel a belga családra. Sőt mindenkire, aki a tengerentúlról jön (Európa vagy Amerika). Két indok miatt, bár ez a két indok egy és ugyanaz. A háború, az a háború, ahol Kashima-san elvesztette a férjét és fiát. Ez által benne van még mindig a fájdalom, az elvesztett szerettei miatt. És a gyűlölet a győztes nemzetek iránt. Emiatt is volt neki nehéz egy belga családot elszállásolnia, mivel mindkét fájdalmát felerősödött benne.

Az egésznek a vége mégis érdekes és tanulságos lehet a néző számára. Ugyanis történik a film végén egy baleset, Amélia beleesik a vízbe, és még a fejét és beveri egy kőbe. Kashima-san meg kihúzza, ezzel megmentve a lány életét. Itt a lényeg, Kashima-san ezzel a döntéssel, felismeréssel tudta lezárni a fájdalmát és tovább lépni.

Mert az ember nem gyűlölhet egész életében. Ha így tennénk, teljesen elhidegülnénk előszőr egymástól és végül saját magunktól. Ha valami fáj, az tök természetes, viszont ezekkel a fájdalmakkal meg kell tanulunk tovább élni, és újra megutálni a világ szépségét. Nem szabad, hogy egy rossz élmény befolyásolja a teljes életünket, akár ezzel különböző előítéleteket kialakítva bennünk. Fel kellene ismerni ezeket a fájdalom pontokat és feloldozást találni rájuk. Ezt azért írtam ennyire általánosan, mivel a feloldozás mindenkinél más, és szakember se vagyok. Így konkrétumokat felelőtlenség lenne írnom.

Viszont abban biztos vagyok, ahhoz, hogy ezeket feloldjuk magunkban, és megtaláljuk a lelki békét, az nálunk kezdődik.

Összefoglaló

A Maïlys Vallade és Liane-Cho Han rendezésében készült animációs alkotás egy kiváló film. A gyereket (és akár felnőtteket) csodálni fogják a hihetetlen gyönyörű és kreatív animációt. A szülők számára ott lesz egy kis humor, hogy milyen volt a gyerekük 2-3 éves korában, ezzel egy kellemes emléket adva nekik. Mindenki számára meg ott lesz Amélia, aki a maga humoros bájával megmutat nekünk egy érzelemmel teli történetet.