Adam Sandler egy rendkívül megosztó személyiség. Rengetegen rajonganak vígjátékaiért, de elég népes azoknak a tábora is, akik szimplán egy tehetségtelen kóklernek tartják és ki nem állhatják azt a fajta humort, amit filmjei többségével képvisel.
Az igazság valahol félúton lehet, hiszen az vitathatatlan, hogy Sandler rengeteg maradandó komédiát összehozott a fénykorában (ez nagyjából a '90-es évek közepétől tartott a 2000-es évek első feléig), melyek ha nem is tökéletesek, de azért a maguk módján szórakoztatóak és mindegyikük tartalmaz némi mondanivalót is, jól elrejtve az infantilis humor alatt.
Aztán 2011-ben jött a Jack és Jill című förmedvény, ami végleg megtörte Sandler sikerszériáját. Hozzá kell tenni, ezt megelőzően is akadtak gyengébb filmjei a színésznek, viszont ez volt az első komolyabb anyagi bukás a pályafutásában. Ez pedig nem véletlen, hiszen egy olyan alkotásról van szó, amit tényleg nehéz véleményezni a jó ízlés határain belül.
És itt sajnos a mélyrepülés nem ért véget, hiszen kaptunk még a későbbiekben egy Nagyfiúk 2-t., egy Pixelt és egy Nevetséges hatost, de még folytathatnám a közel nézhetetlen, jobb esetben csak szimplán vérlázítóan gyengére sikeredett komédiák felsorolását.
Amikor már mindenki azt hitte, hogy Sandler teljes mértékben kiégett, jött a Csiszolatlan gyémánt című krimi/dráma, ami elég látványosan bizonyította azt, hogy az altesti humorban derékig gázoló nevettetőben azért ott van a kellő tehetség ahhoz, hogy komoly szerepeket is eljátsszon. Itt is meg kell jegyeznem, hogy korábban is akadtak már drámaibb szerepei a színésznek (Üres város, Kótyagos szerelem), de azokat aztán sorra követték a vígjátékok.
A Safdie testvérek által rendezett darab azonban rengeteg elismerésben részesült, több komolyabb díjat is bezsebelt, nem mellékesen pedig Sandler megítélésén is sokat javított. Azt gondoltam, ez a siker elég lesz ahhoz, hogy a vígjátékokban már kissé gyengélkedő komikust új utakra terelje.
Sandler végül a köztes megoldást választotta: azóta is szállítja a vígjátékokat, viszont a komolyabb szerepekre se mond nemet.
A hosszú bevezetővel igazából az volt a célom, hogy rávilágítsak az egykori "dilidiák" sokoldalúságára. Igen, előszeretettel ripacskodik közel nézhetetlen produkciókban, de drámai szerepeivel bőven bizonyította tehetségét is.
De térjünk a tárgyra, azaz lássuk, mi a helyzet a Gyagyás gyilkosság második részével.
Az első epizód 2019-ben (ebben az évben mutatták be a Csiszolatlan gyémántot is) került bemutatásra a Netflixen.
A film összességében nem lett több egy közepes limonádénál, amin azért sokat dobott Adam Sandler és Jennifer Aniston jól működő párosa és a krimi műfajával való kokettálás. Mivel a streaming szolgálató egyik legsikeresebb darabja lett a produkció, nem is volt kérdés, hogy lesz-e folytatás. Erre 4 évet kellett várni.
A történet nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol az előzmény véget ért. Miután Nick (Sandler) és Audrey (Aniston) megoldották első gyilkossági ügyüket, annyira fellelkesednek, hogy saját nyomozóirodát alapítanak. A biznisz azonban nem akar beindulni és az egyre több kudarc már a házasságukra is kezdi rányomni a bélyegét. Mielőtt teljesen kilátástalanná válna helyzetük, meghívást kapnak egy barátjuk esküvőjére, ami jó ürügyként szolgál arra, hogy kissé kiengedjék a gőzt és ismét egymásra találjanak. A kellemes szórakozást azonban hamar megszakítja egy emberrablás, így megint a rájuk hárul a feladat, hogy megoldják az esetet.
Nem fogom tovább visszafogni magam, a Gyagyás gyilkosság 2. Sandler legrosszabb időszakát idézi meg.
Vígjátékok esetében nálam az a legfontosabb tényező, hogy működőképes legyen a humor. Ha tudok nevetni/mosolyogni a poénokon, akkor nagyon könnyen túl tudok lendülni a hiányosságokon, legyen szó akár a forgatókönyvről vagy éppen a karakterek kidolgozottságáról.
Sajnos ezen a produkción nem tudtam szórakozni. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy elképesztően lapos viccekkel operáltak a készítők. Sandler és Aniston párosa idiótábbnál idiótább figurákkal kerül szembe és egyik kínos helyzetből keveredik a másikba és azon kéne hahotáznunk, ahogy ezeket a karaktereket/szituációkat lereagálják. Simán működhetett volna ez a recept, de ahhoz tovább kellett volna nyújtózkodni az ezerszer elsütött poénokon.
Csak hogy egy példát említsek, a filmben időről időre megjelenik egy nőcsábász karakter és az összes jelenete oda fut ki, hogy próbál rámászni Aniston figurájára. Ennyi, nincs semmi ötletes fordulat, vagy frappáns beszólás, mindig ugyanoda fut ki az összes próbálkozása, azaz megérkezik Sandler és egy-két csípősnek szánt odamondással lehűti a kedélyeket. És ezen kéne nevetni.
De nem is az a legfőbb probléma, hogy sablonosak a poénok, hanem az, hogy a végletekig el vannak nyújtva. A mellékszereplők szövegelései szinte a végtelenségig vannak húzva, de a legtöbb abszurd szituáció is annyira sokáig van kitartva, hogy az már nem szórakoztató, inkább csak elképesztően kínos.
Ezt az izzadságtól bűzlő masszát Sandler és Aniston párosa rántja vissza a szakadék széléről. Ők jól láthatóan élvezték a forgatást és ez a lelkesedés az alakításaikon is visszatükröződik. Sőt, a forgatókönyv velük nem is bánik annyira rosszul, a kettejük kapcsolata teljesen korrekt módon lett kidolgozva, működnek a konfliktusaik és egy-egy civódásukon még akár minimálisan szórakozni is lehet.
De mire eljutna oda a film, hogy kipréseljen belőlünk egy őszinte nevetést, rögtön jön egy feleslegesen túlnyújtott erőlködés, ami aztán ismét kinyírja a hangulatot.
Ahogy fentebb említettem, számomra nem elsődleges elvárás az, hogy egy vígjátéknak makulátlan története legyen. Ilyen szempontból talán még nem is lenne baj a filmmel, hiszen egy végtelenül egyszerű krimi alapot kapunk emberrablással és gyilkoságokkal. A probléma az, hogy még ezt a sovány, de működőképes vázlatot se sikerült épkézláb módon tálalni.
Már a nyitójelenetben csak a fejemet kapkodtam, annyira észvesztő tempót diktált a cselekmény. Szinte csak pár percnyi bevezetést kapunk és már ott is vagyunk az események sűrűjében. A főszereplők kapcsolatát kb. egy-két mondattal lerendezik és aztán már rögtön ugrunk is a következő helyszínre, ahol kapunk egy adag erőtlen szerencsétlenkedést, amiből fellélegezni sincs idő és már jön is a bűncselekmény. És ez a rohamtempó kitart a befejezésig.
Nincs azzal baj, ha egy vígjáték végig pörög, sőt, sok esetben előny az, ha nincs sokáig elhúzva egy ilyen infantilis poénokra felfűzött alkotás sztorija.
De itt az a helyzet, hogy a végletekig le lett csupaszítva a film, így nincsen épkézláb karakterépítés, nincsenek kellően felvezetett szituációk, csak az ész nélküli kapkodás van, aminek az az eredménye, hogy egy percig nem lehet elmerülni a látottakban.
Nem túlzok, voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem, véletlenül felgyorsítottam a filmet és azért pörögnek ennyire az események.
Emiatt elég ambivalens élményt nyújt az alkotás, hiszen egyrészről szédítő iramot diktálnak a történések, viszont maguk a poénok rétestészta módjára lettek elnyújtva, viszont ahogy túlesünk rajtuk, fel se dolgozhatjuk a látottakat, mert máris egy új jelenetbe csöppenünk.
Mielőtt vérszemet kapnék és ész nélkül fröcsögnék tovább, muszáj kiemelnem a játékidő közepén látható párizsi akciót, ami meglepően ügyesen lett felvezetve, kivitelezését tekintve pedig kifejezetten kreatívnak mondható. Itt pár percre elhitette velem a film, hogy még valami épkézláb móka is kisülhet a végeredményből, de aztán csak visszaesett a színvonal.
És ennyi, ebben és a két főszereplő korrekt alakításában ki is merülnek a pozitívumok.
Rugdoshatnám még a filmet, de igazából a fentebb olvasható, kissé csapongó eszmefuttatásomhoz már nem tudnék érdemben mit hozzátenni.
A Gyagyás gyilkosság 2. egy kifejezetten gyenge vígjáték, ami mellőz mindenfajta ötletet és kreativitást és a fárasztó idiotizmusával próbál meg szórakoztatni, miközben olyan gyors tempót diktál a történetével, hogy egész egyszerűen lehetetlen az, hogy nézőként beszippantsanak minket az események.
Pedig az alapsztori egyszerűsége ellenére működhetett volna, a főszereplő páros is próbálkozott, de annyira ötlettelen, kínos és fárasztó lett a tálalás, hogy az kiölte a kellemes szórakozás lehetőségét a végeredményből.
Nézzük a dolgok jó oldalát, ezt a fiaskót legalább nem lehet Sandler nyakába varrni. Legközelebb hátha sikerül olyan szerencsésen beleválasztania egy vígjátékba, mint a drámákba.
Streamingstar: 3 star
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése