A nagy MCU top 10

Az elmúlt 15 évben az MCU rohamtempóban nőtt és gyarapodott, mára 32 filmet és számos sorozatot is számol. Én most megpróbáltam ebből az egyre nagyobb káoszból kiválasztani a szerintem 10 legjobb filmet és rangsorolni őket :

10. - Doctor Strange 
A marvel úgy gondolta ideje hogy berúgnia másik unvierzumok kapuját is a 2016-os Doctor Strange-el ami a Marvel sokadik eredettörténeteként próbálta megszerettetni főhősét a nézőkkel. A sablonos karakterfejlődés, és az eredettörténetek bejáratott sémáinak mentén haladó történetét két dolog menti meg attól hogy ne legyen lényegesen hátrább a Marvel filmek minőségi rangsorában. Az egyik a kreativitás ami velünk és Strange-el egyidőben ismerteti meg a varázslókat és a Kamar Taj titkait így végig együtt tudunk rezonálni a főhőssel és a rácsodálkozásával. A másik ok pedig maga a főhős Steven Strange aki minden sablonos karakter ív ellenére is az egész MCU egyik legszerethetőbb egomániás zsenije aki meglepő módon nagyon is saját lábán áll meg a hasonló karakterjegyekkel bíró Tony Stark mellett. 


9. - Amerika Kapitány : A tél katonája

A marvel második fázisának vége előtt az első bosszúállók után két évvel újra nagyot robbantott a Marvel.
Joe és Anthony Russo MCU debütje egy feszült kémthriller vonásaival bír, tempója kikezdhetetlen a két és egynegyed órás játékidő egésze alatt, és csavarjait tökéletesen adagolja. Ami még hatalmas erőssége a filmnek az ahogyan a karaktereit használja, Steve és Natasha még csak nem is meglepő hogy működnek de Fury nagyon hálás a több játékidővel, Bucky a tél katonája és Sam Wilson azóta is közönségkedvenc karakterek és Robert Redford mint Alexander Pierce pedig ugyan rutinmunka de élmény nézni.

8. -Galaxis Őrzői 3

Az őrzők, legalábbis az eredeti felállás utolsó kalandja az Avengers Endgame után hagyott űr talán legjobban várt filmje volt. A film annyira nem is rejtett főszereplője Mordály akinek szívszorító eredetörténetét kissé talán hatásvadász, de elejétől a végéig működőképesen és érzelmesen meséli el. Gunn kicsit se fogta vissza magát semmiben a film színes szagos, harapni lehet a nyolcvanas évek hangulatot, többek között hála a zseniális zeneválogatásnak is. Remekbeszabott harsány akciók, érdekes mellékkarakterek tarkítják ezt a tényleg mesteri filmet. A főgonosz az MCU egyik legérdekesebbje hála a Mordály visszaemlékezésein keresztül történő karakterépítésének. Ugyan nézőpontja átélhető nem lesz a film végére se, de érdekes gondolatokat így is sikerült átadni és a jelenléte nagyon is hatásos a vásznon.

7. - Amerika Kapitány : Polgárháború

Talán magabiztosan állithatjuk hogy az egyetlen Bosszúállók méretű Marvel esemény ami nem Bosszúállók volt az az Amerika Kapitány trilógia zárója mely hőseinket két csapatra bontotta és egy érdekes morális kérdés mentén egymásnak eresztette. A Russo tesók második MCU-s alkotása anno megrendezte a Bosszúállók hőseinek erőviszonyait és olyan éket vert több karakter közé amiket csak később az Infinity War-ban és az Endgame-ben oldottak fel. A film maga négyzetre emelte a tél katonáját. Érettebb, feszültebb a története, a valóságtól elrugaszkodottabb de remekül koreográfált, visszafogottan mega-látványos akciójelentei, és remek karakterpillanatai emelik a Marvel krémjébe.

6. - Vasember

Nehéz felülmúlni az eredetit, avagy a Marvel első filmje az egyik legjobb is. 
Vasember másodvonalbeli karakter volt a képregényekben egész addig ameddig a vászonra nem került, viszont jött Robert Downey Jr aki a "minden idők legjobb szuperhős alakításai" listán alighanem aranyérmes lenne. A történet gerince semmi meglepőt nem tartalmaz, pontról pontra viszi végig a szuperhős eredettörténet formulát amit már előtte de utána mégtöbben használtak. De teszi ezt olyan stílussal, játékos eleganciával és természetességgel hogy azóta se sikerült sok ennyire egyben lévő egyszemélyes szuperhős filmet készíteni.

5. - Galaxis Őrzői 2

A galaxis legnagyobb s-fejeinek második kalandját nem gondolták túl a tervezőasztalon. Adott volt egy elborult, szórakoztató őrület amit a folytatások szokásos, nagyobb-hangosabb elvével toldottak meg. De a hatás nem maradt el, és nem vett el a filmből, ugyan az újdonság varázsa mostanra kiveszett, de ezt temérdek egyéb faktorral pótolja a film. Ego nagyon jó gonosz, és hiába fut ki a végére a szokásos szimpla világuralmas témára, kapcsolata Peterrel nagyon jól működik. Yondut is sokkal jobban használja a film és az új csapattag Mantis is tesz hozzá az összképhez. Ami viszont ebbe a magasságba emeli a filmet az az hogy az érzelmi oldalát olyan műgonddal találtak ki és vitték véghez hogy mindenkihez tudjon szólni valamelyik karakteren keresztül. 

4. - Vasember 3

Shane Black jött, látott és a 80-as évek BuddyCop filmjeinek hangulatával megspékelve zárta a Vasember trilógiát. A film nem rest kimozdítani főhősét a komfortzónájából, már az elején elvesz tőle majdnem mindent ami számára az erőt és kényelmet jelentette hogy aztán feltalálhassa magát újra limitált lehetőségeiből és rájöjjön hogy nem csak a páncél számít. Ennél jobb üzenetet egy Vasember film nem is kívánhatott volna. Emellé jön még Shane Black rendezési stílusa ami üdítően hat ezekre a karakterekre, és Downey Jr-t is jobban hagyják szárnyalni Tony Stark-ként mint előtte vagy utána bármikor. És ezek a hatalmas fegyvertények pillanatok alatt elfeledtetik az emberrel a gyenge főgonoszt és egyéb kisebb problémákat. 

3. - Bosszúállók : Végtelen Háború 

Az Infinity Saga kétrészes zárásának első fele a téteket az egész univerzum épségének szintjére helyezte. És hőseinkre szabadította Thanos-t, az őrült titánt aki az MCU korábbi filmjeiben itt ott szerepeltetett végtelen kövekre hajt, és elpusztítaná az ismert mindenség felét. A film minden eddiginél több hőst zavart egy színpadra, és elképesztő teljesítmény hogy a vaskos cselekmény mellett 2 és fél órában jutott mindenre és mindenkire kellő mennyiségű idő. A legokosabb húzás pedig az volt hogy a karakterekre szánt játékidő nagy része a főgonoszra lett elhasználva így az ő motiváció kristály tiszták és nem igényel több játékidőt majd a folytatásban sem. A Russo tesók akció és látvány téren idomultak a Marvel addigra kialakult identitásához de azért sikerült megőrizni a rájuk jellemző dinamikusságot. Ezzel együtt pedig sikerült egy marvel mércével sötét, feszült, de végig elképesztő epikus kalandot készíteni ami felnő az esemény jellegéhez. 

2. - Bosszúállók 

2012-ben először álltak össze a Bosszúállók Joss Whedon vezénylése alatt, hogy megvívják addigi legnagyobb csatájuk amihez bizony össze kell dolgozzanak. A film első fele nem rest választ adni a fanok "egy csatában x vagy y nyerne?" kérdéseire. Össze eresztik Amerika Kapitányt, Thort, Vasembert,vagy épp Hulkot és Thort, esetleg Fekete özvegyet Sólyomszemmel, a néző örömére, hogy a végén jól összefogjanak és egy gyönyörűen koreografált zúzás keretében pontot tegyenek Loki és hirtelen szerzett seregének végére. Ez a film az atyja a szuperhősös csapat filmeknek. A karakterek, a humor és a dráma, az akció és történetmesélés közötti tökéletes egyensúllyal még évekig mutatta az utat a Marvel számára. 

1.- Bosszúállók Végjáték

A negyedik bosszúállók filmet történelmi méretű Hype övezte, és 11 év Marvel termése kövezte ki az utat hogy mindenki kedvenc hősei egy ideig biztosan utoljára összeálljanak és megvívják a harcukat. Az előzetesek alig mutattak valamit így az internet hónapokkal előre találgatásokkal volt tele. Miután egy évvel korábban szörnyű vereséget szenvedtek mindenki tudta hogy a film arról fog szólni hogy valahogy megmásítsák a Thanossal való első ütközetük eredményét. Erre pedig az írók egy okos megoldással visszavitték hőseinket a franchise legendás pillanataiba hogy a nagy visszavágó előtt kicsit elmerenghessünk együtt az elmúlt 11 éven. Az eredeti hatos (Vasember, Amerika Kapitány, Thor, Hulk, Fekete özvegy, Sólyomszem) mind megkapta a nekik kijaró nagy finálét, és a nézők is egy olyan eseményt élhettek át a moziban mint addig soha. Ezt pedig senki nem tudta még így, ilyen hatásosan, ekkora nyomás alatt, ilyen epikusan véghezvinni azóta sem. 


Ha a toplista meghozta a kedveteket a kedvenc Marvel filmjeitek vagy sorozataitok újrázásához akkor azt a Disney+-on megtehetitek. Továbbá javában megy a Secret Invasion, ami pedig a nagy egész történéseit görgeti előre Nick Fury főszereplésével! 

0 Hozzászólások:

Megjegyzés küldése

Összes oldalmegjelenítés