MonsterVerse filmek - Kritika

 A Warner stúdió 2013-ban indította el az Acélemberrel az élőszereplős DC-univerzumot (ez időközben ki is vérzett, jelenleg James Gunn próbálja meg újraindítani a szuperhősvilágot), rá egy évvel, 2014-ben pedig egy új, kaiju-szériát is rászabadítottak a világra a Godzillával. A japán eredetű óriásgyík 1954-ben kezdte meg pusztító pályafutását (eleinte még fenyegető szörnyetegként ábrázolták, később már az emberek védelmébe kelt), majd 1998-ban hollywood is importálta a várospusztító fenevadat.

A Sony gondozásában készült, Roland Emmerich által rendezett látványmozi végül nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így a terebélyes monstrum egy időre megpihent, legalábbis amerikai földön.
A Warner stúdió a jogok megszerzése után azonban nem tétlenkedett, rögtön egy több részes filmsorozatként képzelték el Godzilla feltámasztását, így már 2014-ben, az új produkció bemutatása előtt is lehetett sejteni, hogy nagy siker esetén a túlméretezett gyík még visszafog térni a vásznakra.

Azóta eltelt 10 év, a MonsterVerse-nevet kapó szörnyuniverzum pedig megélt 4 egész estés mozifilmet, egy tv sorozatot (ez az AppleTV kínálatában található Monarch: A szörnyek hagyatéka címen), a legújabb epizód pedig már itt van a sarkunkban (március 28-tól a hazai mozikban). Ennek apropóján érdemes lehet áttekinteni az eddigi alkotásokat. 

Godzilla (2014)

Roland Emmerich '98-as próbálkozását követően Gareth Edwards (Monsters, Rogue One, Az alkotó) rendező vállalta magára azt a felelősséget, hogy végre egy épkézláb amerikai G-kalandot adjon a nagyérdemű számára. Ez már azért is volt rizikós feladat, mert Edwards korábban csak egy független sci-fit készített szinte nulla költségvetésből, erre a második filmjénél már egy óriási szuperprodukciót kapott a nyakába, melyben egy ikonikus szörnyeteget kellett újra piacképessé tennie.
 
A 2014-es Godzilla aztán nem okozott csalódást a stúdiónak, hiszen hatalmas anyagi siker lett a végeredmény. A közönség azonban a mai napig egy megosztó alkotásként kezeli a filmet, ami nem véletlen. 

Elöljáróban annyit elárulnék, én mindig is kedveltem Edwards moziját, sőt, a legutóbbi megtekintést követően szerintem ez a MonsterVerse egyik legerősebb darabja. 

A történet ismertetését különösebben nem húznám el, mert rém egyszerű az alapfelállás: az emberiséget megtámadja két óriási szörnyeteg, melyek kellemes uzsonnaként tekintenek az atomenergiára. A fenevadak ámokfutását azonban megzavarja a jó öreg Godzilla, aki fajunk védelmében felveszi ellenük a kesztyűt.

Ennyi alapján azt gondolhatnánk, hogy ez a film is követi a sokadik japán folytatások stílusát, azaz egy rém bugyuta szörny-pankrációból áll az egész játékidő.

A készítők azonban az eredeti, '54-es klasszikus hangulatához nyúltak vissza és egy rendkívül komor, sötét drámai köntöst dobtak a kaiju műfaj sablonjaira.

A sztori kiindulópontja egy családi tragédia, ennek mentén körvonalazódik ki az óriási monstrumok összecsapása.
 
Edwards kellően magabiztos rendezése és egyedi vizuális stílusa szerencsére végig egyben tartja az itt-ott megdöccenő forgatókönyvet, viszont a rendkívül sekélyes karakterekkel sem ő, sem a színészei nem tudnak mit kezdeni.

A történet elején még úgy tűnik, működőképes az emberi dráma a cselekményben, ez leginkább Bryan Cranston (Breaking Bad) erőteljes alakításának köszönhető. Azonban a 20. perc környékén a fókusz áthelyeződik az ő filmbéli fiára (Aaron Taylor-Johnson) és innentől a Godzilla nem más, mint egy rendkívül hangulatos és látványos katasztrófafilm, amiben rendkívül unalmas és sótlan figurák téblábolnak fel-alá.
Hiába tűnnek fel olyan színészek a játékidő során, mint Ken Watanabe (Eredet), Sally Hawkins (A víz érintése) vagy Elizabeth Olsen (Bosszúállók: Végtelen Háború), annyira sekélyesek és szürkék a karakterek, hogy még ők sem tudják élettel megtölteni ezeket a szereplőket. 

Ez azért elég nagy negatívum, viszont a Godzilla még ennek ellenére is működik.
Nagyon sokan támadják a filmet amiatt, ahogy ábrázolásra kerülnek benne a nagyszabású akciójelenetek.

Edwards nem ajtóstól ront a nézőkre, legalábbis ami a várospusztító szörny-bunyókat illeti. Lassan építi a feszültséget, az éjszaka sötétjébe, esetleg a ledőlő épületek romjai mögé bújtatja kreatúráit, hogy az igazi puskaport a fináléra tartogassa, ahol San Fransisco szinte atomjaira hullik.

Az utolsó fél óra brutális effekt-orgiáját leszámítva (ami szintén félhomályban zajlik) azonban a legtöbb zúzást pont akkor vágja el, amikor igazán beindulnának az események. Érthető, hogy sok néző/rajongó ezt a megoldást nem díjazta, de nálam jól működött ez a húzás. Ahogy az is, hogy a legtöbb akció emberi perspektívából lett kivitelezve, így amikor egymásnak esnek az óriási titánok, még a lépteik súlyát is lehet érezni.

Visszatérve a történetre, a félresikerült karakterek és néhány logikai baki/lusta megoldás ellenére kifejezetten jól működik a sötét, komor atmoszféra. Nagyon könnyű lett volna a készítők részéről az, hogy teljesen poénra veszik a figurát és egy limonádé CGI-petárdát faragnak a forgatókönyvből, de ezzel a komoly megközelítéssel még a jól érzékelhető negatívumok ellenére is működik a cselekmény.

Sőt, még ha csak külsőségekben is, de ügyesen sikerült megfogniuk az eredeti klasszikus atmoszféráját.
Mindezek mellett még Alexandre Desplat nagyszerű zenéjét is muszáj megemlíteni, mely rendkívül sokat hozzátesz az összképhez. 

Összességében a Godzilla közel sem egy hibátlan szörnyfilm, hiszen a forgatókönyv több helyen megbicsaklik, de vizualitásában, rendezésében és zenéjében egy kellően nagyszabású szörnyparádé, ami röhejes alapkoncepcióját végig próbálja a komolyság határain belül tartani. Ez pedig sikerül is neki.

Streamingstar: 8 star

Kong: Koponya- sziget (2017)

A MonsterVerse második állomása 2017-ben érkezett meg a mozikba, ez a Godzillához hasonlóan szintén egy függetlenfilmes rendező bemutatkozása volt a nagyszabású látványparádék világába. Jordan Vogt-Roberts ( A nyár királyai) Gareth Edwards-hoz hasonlóan ügyesen vette az akadályokat és egy rendkívül szórakoztató kaiju-őrület tett le az asztalra a Kong: Koponya-sziget képében.

A történet a 70-es évekbe, a vietnámi háború végnapjaihoz kalauzol minket. A Godzillából megismert titkos vállalat, a Monarch tudósai ráakadnak egy eddig feltérképeztelen szigetre, ahova rövidesen el is indítanak egy expedíciót, melynek lebonyolításában részt vesz egy katonai alakulat is. A dzsungeltúra azonban hamar átcsap élethalálharcba, mikor felbukkan egy óriási gorilla (Kong), majd rövidesen kiderül, nem ő a legvérszomjasabb szörny a rejtélyes Koponya-szigeten.

A Warner stúdió jól láthatóan figyelt a Godzillát ért kritikákra, hiszen a Kong esetében már mellőzték a komor atmoszférát és a túlméretezett kreatúrák bújtatását. 

Igaz, a film bele-belekap olyan témákba, mint a vietnámi háború értelmetlensége és az ott elszenvedett traumák felszínre kerülése, de különösebben nem időzik el ezeken a gondolatokon. A rövid felvezetést követően rögtön egy szörnykalandban találjuk magunkat, ahol Kong megjelenésére sem kell 50. percet várni.
 
Ahogy hőseink beteszik a lábukat a Koponya-szigetre, rögtön be is támadja őket a nagyra nőtt monstrum, mindezt pedig fényes nappal teszi!

Ahogy már említettem, Vogt- Roberts rendezését sem érheti panasz, sőt, neki is sikerült egy rendkívül látványos, vizuálisan kellően megkapó mozit letennie az asztalra. A cselekmény végig feszes, az akciók rendkívül ötletesek (köszönhetően a fantasztikus operatőri és vágói munkának) és jelen esetünkben a karaktereket sem érheti különösebb panasz.

Persze, elmélyített figurákra most sem kell számítani, de ide legalább sikerült minimálisan emlékezetes szereplőket írni. Igazából az összes fő és mellékalakot körbe lehetne írni egy-két mondattal, de már talán ez is több, mint amennyit a Godzilla esetében kaptunk. 

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a színészigárda olyan nevekből áll össze, mint Tom Hiddleston (Loki), Brie Larson (Marvel Kapitány)), Samuel L. Jackson (Ponyvaregény), John C. Reilly (Tesó-Tusa) vagy éppen John Goddman (A nagy Lebowski). Egyikük se itteni alakítását fogja kiemelni pályafutásából, de még így is sikerült papírmasékaraktereiket megtölteniük élettel. Újra csök visszacsatolnék oda, hogy már ez is több, mint a Godzilla esetében.

Persze, a sztori itt is bot egyszerűségű, viszont a könnyedebb atmoszféra miatt a logikátlanságok se ütköznek ki úgy, mint a 2014-es film esetében. 

Negatívumként leginkább azt tudnám felhozni, hogy a cselekmény közepén kissé leül a tempó és sajnos bizonyos poénok is inkább hatnak erőltettetnek, mintsem viccesnek. 

Az összkép azonban még így is egy bőven jól sikerült látványparádé, aminek alkotói jól felismerték azt, mi működött a korábbi epizódban és mi nem. 

(A film megtalálható az HBO Max kínálatában!)

Streamingstar: 8 star

Godzilla II - A szörnyek királya  

Miután Kong kitombolta magát a Koponya szigeten a '70-es években, jöhetett az újabb Godzilla kaland. A 2019-es Szörnyek királya azonban már közel sem sikerült olyan ütősre, mint a két korábbi epizód.

Kissé vicces ezt leírni így a 3. MonsterVerse epizód kapcsán, de a Godzilla II-nek elképesztően ostoba története van. Pedig korábban is csak arról volt szó pepitában, hogy jöttek az óriási titánok és bucira verték egymást. Jelen esetünkben annyi változtatást kaptunk, hogy a szörnyparádét begőzölt öko-terroristák robbantják ki, akiknek az a céljuk, hogy újra békét és egyenlőséget teremtsenek bolygónkon. Az utópia felépítése előtt azonban pusztítani kell, erre pedig mi sem jobb módszer, mint egymásra küldeni az összes létező Titánt.

Ezt a kétes módszert persze nem díjazza sem a Monarch, sem az amerikai hadsereg, így megkezdődik a hajsza a gazfickók után, miközben Godzilla és népes bandája sorban radírozzák le a nagyobb városokat.
Félreértés ne essék, az első két film se egy rögrealista drámaként értelmezte újra az ikonikus szörnyek történetét, de ez az alkotás még azokhoz képest is mélyre merül az idiotizmus bugyraiban.

A helyzeten az se segít, hogy a készítők itt már jól láthatóan próbálták jelentős szereplőkké előléptetni az emberi figurákat, de végül csak rontottak a helyzeten. Unalmas, egy-két mondattal körül irható figurák helyett itt már leginkább végtelenül irritáló, erőltetett poénokat puffogtató idióták kerültek fókuszba, akiket nézőként legszívesebben megetetnénk az óriási Titánokkal. 

Hiába a tehetséges színészgárda (Vera Farmiga, Millie Bobby Brown, Kyle Chandler, Ken Watanabe), alakításaikkal még ők sem képesek feltornázni a színvonalat
.
De amivel a legnagyobb probléma van, az a rendezés. Michael Dougherty nem egy tehetségtelen kókler (lásd, Adsz vagy kapsz, Krampusz) viszont számára jól láthatóan már nagy falat volt egy ilyen hatalmas kaiju kaland. Míg Gareth Edwards és Jordan Vogt- Roberts ügyesen vették az akadályokat és egyedi vizualitással tudták felvértezni filmjeiket, addig Dougherty bárminemű kiemelkedő stílusjegy nélkül merül alá a CGI tengerébe.
 
A Szörnyek királyában egymást érik az akciójelenetek, de egyikben ilyen képsorban sincs meg az a plusz, ami kiemelné ezeket az üres látványparádék süllyesztőjéből. Az operatőri munka és a vágás semmi érdekeset vagy izgalmasat nem tartalmaz és sajnos helyenként az effektek sincsenek a toppon ( a zöld háttér itt-ott majdhogynem rászakad a színészekre).

Bear McCreary zenei aláfestése viszont sokat javít a látottakon, az ő epikus dallamai néha azt az illúziót kelthetik, hogy amit nézünk, az valójában egy rendkívül szórakoztató és nagyszabású kaiju-rombolás.
Az igazság azonban az, hogy a Godzilla II nagy jóindulattal is csak közepesnek nevezhető, köszönhetően bugyuta történetének, rossz karaktereinek és sótlan akciójeleneteinek. 

Méltatlan film ez a Szörnyek királyának.

Streamingstar: 5 star

Godzilla Kong ellen (2021)

A MonsterVerse 4. felvonásában elérkeztünk az elkerülhetetlenhez: megtörtént a nagy találkozás Godzilla és Kong között. A két Titán azonban egy kellemes teadélután helyett egy vérre menő bunyóban nézett szembe egymással, melynek hátterében azért ott állt egy gonosz óriáscég is.

Ennél többet talán nem is kell elárulni a 2021-es felvonásról, legalábbis ami a történetet illeti. Nem azért, mert akkora  fordulatokat rejtene a sztori, hanem mert itt is sikerült előállni egy olyan bugyuta forgatókönnyvel, mint a Szörnyek királya esetében.

A két Titán összecsapását azonban egy kellően kompetens rendező hozta össze (Adam Wingard) aki egy rendkívül feszes és vizuálisan kreatív látványorgiába gyúrta össze az ostobaságokat. 

Az emberi szereplőink jelen esetünkben két csoportba sorolhatók. Egyik oldalon ott vannak a jelentéktelen és unalmas figurák, míg a másikon a végtelenül irritáló ripacsok. Előbbibe sorolható Rebecca Hall (A tökéletes trükk)), Alexander Skarsgard ( Az északi) és Kyle Chandler (Super8), az utóbbiba pedig Bryan Tyree Henry (Joker), Julian Dennison (Deadpool 2.), Millie Bobby Brown (Stranger Things) és Demián Bichir (Az apáca). Ők alapvetően egytől egyig tehetséges színészek, de az írók jól láthatóan ismét nem tudtak épkézláb hősökkel előállni, így az alakítások összességében elég harmatosnak mondhatók. 

A sztori egésze is egy hatalmas ostobaság, amiben itt-ott azért szorultak érdekes ötletek, de ahogy összeérnek a szálak és kikerekedik a nagy egész, csak a fejünket foghatjuk.

Adam Wingard kezében szerencsére végül kellően magabiztosan összeáll a film, hiszen a játékidő nincs túlnyújtva, a bugyuta jeleneteken könnyen túl lehet lendülni és végtére ami miatt befizetünk egy ilyen típusú filmre, azt tokkal vonóval meg is kapjuk: a címszereplő szörnyetegek kellően látványos módon pusztítják a környezetüket és egymást.

Szerencsére a Godzilla Kong ellen esetében nem azt az ötlettelen CGI adagolást kapjuk, mint az előző epizód esetében. Wingard és csapata kellően kreatív és ötletes akciókkal állt elő, melyek közül egyértelműen kiemelkedik a finálé nagy összecsapása a neonfényekkel kivilágított metropoliszban.

Persze, a Godzilla és a Koponya sziget viszonylag komolyanvehető stílusát itt már hiába keressük, minden alá lett rendelve az ész nélküli rombolásnak. Ez alapvetően nem gond, a kaiju filmek elsősorban mindig erről szóltak, inkább az a szomorú, hogy eleinte a MonsterVerse kissé más irányból próbálta megközelíteni a műfajt, de két filmet követően csak visszatértünk a kényelmes idiotizmus világába. 

Mindenesetre, ezt az agyament őrületet pár fokkal ügyesebben összehozta Godzilla és Kong közös balhéja, mint a Szörnyek királya.
Nemsoká kiderül, innen hovatovább.

Streamingstar: 6 star

Ez lett volna a kis összefoglaló kritikám a Warner/Legendary MonsterVerse filmjeiről. Március 28-n Godzilla és Kong immár együttes erővel indulnak harcba egy náluk jóval erősebb szörnyeteg ellen, a Titánok felett pedig ezúttal is Adam Wingard fogja majd a gyeplőt rendezőként. Ez lesz majd a Godzilla x Kong: Az új birodalom!