The Last Viking – Saját valóságaink (Kritika)

Fekete és Abszurd

Amikor beülsz egy filmre és előtte láttál egy előzetest vagy csak megnézted IMDb-n vagy Letterboxd-on, hogy ki játszik benne, ki rendezte és milyen zsánerei vannak, akkor van valami a fejedben, hogy milyen is lesz ez a film. Nos mivel nekem ez az első film amit a rendezőtől (Anders Thomas Jensen) láttam, így nekem csak a műfajok voltak, mint kapaszkodó elemek: dráma, vígjáték és krimi. Ezekből kifolyólag egy ilyen Guy Ritchie-féle filmre számítottam, csak Dániában. Nos nagyobbat nem is tévedhettem volna.

A film cselekménye nagyon egyszerű, Ankert (Nikolaj Lie Kaas) egy bankrablást követően letartóztatják és csak 15 évvel később kerül szabadlábra. A pénzt, amit a rablás alatt szerzett, testvérére bízta, Manfredre (Mads Mikkelsen), hogy rejtse el a régi családi házuknál valahol.

A bonyodalom Anker régi társával/ismerősével, Flemminggel kezdődik, aki az első ilyen abszurd helyzetet hozza maga után. Ő az az ember, aki szívesen lenyírja a füvet, kitereget vagy megcsinálja a csapot, azelőtt, hogy megölne egy vagy két kínzás között. Nekem ez abszolút szórakoztató volt, viszont a kanyarban sincs a megszokott klisés bűnöző/gyilkos karakterekhez képest (főleg ha Hollywood-ot vesszük alapul). Szóval Flemming beköszön Ankerhez, hogy kell neki a pénz és ha nem szerzi meg, akkor megöli. A másik probléma, hogy Manfrednek személyiségzavara van és jelenleg John Lennonnak gondolja magát (igen a Beatles-ben lévőnek) és így nem emlékszik rá, hogy pontosan hová rejtette a pénzt. Így egyfajta versenyfutás indult, hogy minél hamarabb eszébe jusson Manfrednek a pénz lelőhelye és utána el tudjanak tűnni a naplementében.

Saját valóságunk

A film egy abszurd tanmesével indul, ahol egy viking törzset látunk, akik élték az életüket, egészen addig, míg a főnök fiának le nem vágják a kezét véletlenül. Erre a törzsfőnök levágja a saját kezét és utána ezt a tettet végrehajtatja az egész törzzsel, hogy a gyereke ne érezze magát számkivetettnek. Ekkor hangzik el egy sor, ami nagyon megfogott, ami valahogy így hangzott; Ha nem tudsz valakit megváltoztatni, akkor a valóságát kell megváltoztatnod. Ez egy fontos témája a filmnek. Mit jelent az, hogy a saját valóságunk? Azt, amit mi gondolunk, amit mi érzünk. Vagy létezik egyáltalán ez a saját valóság, mint olyan? Ha most nem a fizikai világot nézzük, azokat a materiális alapokat, amik mindannyiunkra igazak, hanem az elménket ahogy észleljük a körülttünk lévő dolgokat, akkor máris máshogy állnak a dolgok. Mert a morális értékeinket vesszük alapul, vagy csak azt, hogy mi az ami szép nekünk vagy jó, máris látjuk, nem egy világ van, hanem végtelen.

Karaktereink pont ebben a helyzetben vannak. Amint a régi házhoz érnek hőseink, megismerünk egy házaspárt, Margrethe-et (Sofie Gråbøl) és Wenert (Søren Malling), akiknek nagyon más elképzelése van magukról és ez által a világukról. Ezen felül megismerünk a történet előrehaladtával más karaktereket is, megismerünk köztük olyanokat is akik hasonló személyiségzavarban szenvednek, mint Manfred... akarom mondani John. Ezek karakterek nagyon vicces szituációkat és abszurd helyzeteket hoznak maguk után, viszont a kérdés ott van, hogy tudunk más valóságával együtt rezonálni, az értékeivel, megérteni azokat vagy szimplán megmondjuk az álláspontunkat (még akkor is ha teljesen szembe áll az illető gondolataival). Ezen túl pedig ott a másik (és szerintem érdekesebb) kérdés, hogy túl tudunk-e látni a saját valóságunkon. Hasonló lehet az előző gondolathoz és lehetne mondani, hogy ez ugyan az, csak fordítva, pedig nem. Az elsőnél, te egy meglévő érték/morális rendszer/világnézet szerint eldöntöd ki az, vagy mi az, amit befogadsz a saját teredbe és hogy ezeket a személyeket, helyzeteket miként kezeled. A másik oldal röviden, hogy kitudsz-e lépni a komfortzónádból. Mert a kényelem nagy úr tud lenni. Amikor már nem kell gondolkodni, a múlt ott marad, amivel nem kell törődni, le van zárva minden ajtó ami ártana nekem, és magam vagyok egy kényelmes kanapén, és közben már vakon csak pozitív falakat állítok fel magam köré.

Második esély

A történet innentől kezdve masszív SPOILERES tartalom. Így, ha még nem láttad a filmet és nem szeretnéd magadnak elrontani a film élményét, akkor menj tovább az Összefoglalóra.

A történet utolsó szakaszában Flemming is megérkezik a telekre, ahol kapásból verekedésbe keveredik Margarethe-el, aki alul maradt a viadalban. Flemming elkapja a testvérpárt, és le is vágja Manfred egyik ujját. Ezek után Manfred elvezeti Flemming-et a pénzhez, legalábbis ezt gondoljuk addig, amíg Manfred szokásához híven kiugrik egy autóból és Flemming pedig felborul. De, ami ezután jön, az az igazi lényeg. Ugyanis Manfred Anker-nek nem a pénz helyét mutatja meg, hanem egy bőröndöt, ami az apjuké (Lars Ranthe) volt. Ebben a pillanatban Anker visszaemlékezik gyerekkorára, amiből kiderül, hogy az apja egy alkoholista, erőszakos szülő volt. Aki bármikor talált alkalmat, hogy megverje a gyerekeit, elsősorban Manfred miatt. Mivel Manfred általánosiskolásként gyakran vikingnek öltözött, ezt az apjuk hülyeségnek tartotta, így vagy csak Ankeren, vagy mindkét gyereken verte le.

Na és történt egyszer, hogy részegen a megingott az öreg, Manfred lelöki őt és iszonyatosan megsérül, de nem hal meg. Anker addig a pontig akar segíteni apjának, amíg nem fenyíti meg újra a testvérét, és így hoz egy döntést. A döntést, hogy megöli az apját. Ekkor Manfred egy tv-t néz, ahol John Lennon halálát jelentik be, így a fiú összekapcsolta a traumát John Lennonnal. Innen az új személye, az új világlátása. Ez Ankerre is igaz, mert ő annyira elnyomta ezt magában, hogy nem is emlékezett rá.

Másnap Hadman (Kardo Razzazi) bocsánatot kér Ankertől, aki elfogadja azt. És itt a lényeg, mindenki követ el hibát, mindenki hozz olyan döntést, ami által csak menekül, elfelejtené, új életet akarna kezdeni miatta. Menekülni könnyű, megbocsátani az, ami nehéz, mint másoknak és leginkább saját magunknak. Mert elmehetünk más országokba hátrahagyva mindent, de azt a sok terhet ugyanúgy magunkkal visszük, akárhová megyünk. Nem lenne könnyebb letenni és valamilyen módon adni magunknak egy második esélyt? Ha már másoknak megadjuk.

Összegfoglaló

A Last Viking egy iszonyatosan szórakoztató fekete humorral, abszurditással és mélységgel rendelkező film. Ami egyszerre éri el, hogy nevess egy jót és közben elgondolkozz azon, milyen az énképed és hogyan viszonyulsz másokhoz, hogyan szeretnéd, hogy téged lássanak és hogyan szeretnéd, hogy mások lássanak téged. Ezen felül biztos vagyok egy Beatles vagy ABBA számot fogtok dúdolni, amint kijöttök a vetítőteremből.