Az HBO nagysikerű sorozata, a True Detective ( magyar keresztségben A törvény nevében) 2014 januárjában indult útjára és hamar belopta magát mind a közönség, mind a szakma szívébe. A Nic Pizzolatto által írt szezon egy éjsötét krimi-thriller volt, rendkívül izgalmas és fordulatos sztorival, zseniális színészi alakításokkal (Matthew McConaughey, Woody Harrelson), mindezt pedig szépen megkoronázta Cary Joji Fukunaga parádés rendezése (az összes epizódot ő dirigálta).
Az én szememben is meghatározó mérföldkő volt a sorozat, hiszen itt döbbentem rá arra, hogy a televíziós formátum is jócskán túlmutat a sablonos szappanoperák világán, majd ezt követően kaptam kedvet olyat méltán elismert alkotásokhoz, mint például a Trónok harca vagy a Maffiózók (csak hogy megmaradjak az HBO-s címeknél).
2015-ben aztán jött is a második évad, ami már nem az előző történetet szőtte tovább a megszokott karakterekkel, hanem egy teljesen új sztorit vázolt fel friss szereposztással. Rendezőként Fukunaga már nem tért vissza, azonban az írói feladatokat ismét Pizozolatto látta el, a főszereplők között pedig olyan nevekkel találkozhattunk, mint Colin Farrel, Rachel McAdams vagy Vince Vaughn.
Ennyi alapján azt gondolhatnánk, a folytatásnak sikerült felérnie az elődjéhez, de a helyzet az, hogy egy rendkívül megosztó szezon lett a végeredmény. Ez annak is köszönhető, hogy a már-már misztikumba hajló nyomozós alapokat elhagyva a cselekmény inkább a szikár noir-stílus felé kacsintgatott.
Ezen felül persze más okai is voltak a csalódott visszajelzéseknek (túlírt sztori, feleslegesen megcsavart szálak, stb.), de a helyén kezelve a dolgokat, azért ez sem volt egy rossz évad. Én legalábbis kellően szórakoztatónak találtam még annak ellenére is, hogy nálam se érte el az előzmény színvonalát.
A siker persze így sem maradt el, 2019-ben érkezett a 3. felvonás, ami tartva az antológiaformátumot, ismét új történettel/szereplőkkel rukkolt elő. Pizzolatto újfent íróként jegyezte az epizódokat, azonban Fukunaga megint távolmaradt a rendezősétől. A második etap negatív visszajelzéseit azonban nem hagyták figyelmen kívül az alkotók és megpróbáltak visszakanyarodni az alapokhoz: ismét egy sötét gyilkossági nyomozást kaptunk, két főszereplővel a középpontban ( Mahersala Ali és Stephen Dorff megformálásában).
Alapvetően a 3. évad esetében sem beszélhetünk arról, hogy rosszul sikerült volna a végeredmény, de amíg a második szezon bátran mert új irányokba kanyarodni, addig itt egy az egyben az első etap formulája lett újramelegítve és ez sajnos rá is nyomta magát az összképre.
Ezt követően pár év szünetre vonult a True Detective (ebbe persze a járványhelyzet is közrejátszhatott), de idén januárban Night Country alcímmel csak megérkezett a 4. fejezet, melynek rendezését és írását is egy személy vette át, Issa Lopez.
Lássuk, hogyan sikerült az eddig bemutatásra került első két epizód!
A Night Country cselekménye a fagyos Alaszkába kalauzol minket, azon belül is egy Ennis nevű kisvárosba. A település épp a hosszú, sötét és hideg decemberre készülődik, mikor beüt a baj: a közeli kutatóállomás dolgozói rejtélyes módon eltűnnek. Az ügyet a helyi rendőrfőnöknő (Jodie Foster) próbálja kibogozni, de ahogy egyre több nehézségbe ütközik, kénytelen összefogni egy járőrré lefokozott kolléganőjével, akit egy korábbi felderítetlen gyilkossághoz is érzékeny szálak fűznek. Lassan kiderül, a két ügy talán nem is áll olyan távol egymástól.
A sztoriról talán elég elárulni többet, sőt, többet nem is tudnék leleplezni belőle, hiszen az eddigi két rész alapján még bőven nem világos az, hova fog kifutni az évad.
De ezzel nincs is baj, sőt, egy krimi-thriller esetében kifejezetten üdítő, ha a néző nem tudja előre kiszámítani a cselekmény menetét.
Azonban a Night Country elsősorban a hangulatával fogott meg, hiszen engem kenyérre lehet kenni a jéghideg, sötét, havas helyszínekkel. A remek operatőri munkának köszönhetően pedig a bőr alá kúszó atmoszféra mellett gyönyörű képeket is kapunk erről a rideg, kopár tájról. Ezen felül az első két rész elég tudatosan utal John Carpenter 1982-es horrorklasszikusára, A dologra, emiatt újabb plusz pontokat tudtam felvésni az eddigi két epizód mellé.
A rendkívül földhözragadt és letisztult 2. és 3. szezon után a misztikum is újra visszatért a történetbe, sőt, eddig úgy tűnik, akár még természetfeletti jelenségek is meghúzódhatnak a rejtélyek hátterében. Ez talán első blikkre meglepőnek tűnhet, de az első évad fényében azért mégsem annyira váratlan, hiszen ott többször is a kozmikus horror irányába terelte az eseményeket Pizzolatto. Persze, az utolsó pillanatokban aztán mindig győztek a racionális magyarázatok, idővel kiderül, hogy a Night Country milyen módon fogja elvarrni ezeket a szálakat.
Ahogy fentebb már említettem, az eddigi két epizód fényképezés tekintetében kiváló, a rendkívül sötét, nyomasztó hangulat is kellőképpen érvényesül, sőt, kifejezetten brutális, már-már horrorba hajló jelentekből sem szenvedünk hiányt.
Mivel még a történet elején járunk, a szereplők háttere még kissé hiányos, de az már bőven kijelenthető, hogy a színészek munkáját nem érheti panasz. Jodie Foster a megszokott profizmusával kelti életre a magabiztos rendőrfőnököt, a társául szegődő járőrt pedig szintén ügyesen hozza Kali Reis, aki a küzdősportok világából érkezett a színészetbe.
Negatívumként egyedül azt tudnám felhozni, ami napjainkban több sorozatot/filmet is érint, ez pedig a női-férfi kapcsolatok prezentálását. Ezzel most lehet darázsfészekbe nyúlok, de gyorsan kerüljük is el a félreértéseket: nincs azzal baj, ha a főszereplők erős női karakterek. Viszont a Night Country eddig rendkívül erőteljesen lesarkítja a képet, mert az eddig felvázolt szereplők közül az összes férfi vagy egy alárendelt segítőként jelenik meg, vagy üresfejű, erőszakos agresszorként, miközben a központi női figurák egytől egyig markáns vezetőként vannak bemutatva.
A későbbiekben persze árnyalódhat a kép (erre már most is vannak jelek), de jelenleg több ponton is érződik az, mintha az alapból is működőképes sztoriba lett volna beletolva a ma már szinte mindennaposnak tekinthető feminista vonal.
Szerencsére, a kivitelezés van olyan erős, hogy az első két epizódban nagyjából elfedje ezt az értelmezést, reméljük a későbbiekben sem fogja kitekerni a narratívát ez a szemlélet.
Azt újra kihangsúlyoznám, hogy nincs baj azzal, ha kellően magabiztos is határozott nők kerülnek a középpontba (ez különösen friss koncepció a True Detective esetében, hiszen az eddigi évadok leginkább a férfi lélek sötét zugaiba kalauzoltak minket), viszont jó lenne, ha a végeredmény megmaradna egy izgalmas és fordulatos krimi-thrillernek és nem csúszna át egy erőltetett hegyibeszédbe.
Mindenesetre, a Night Country eddig bizakodásra ad okot. Az első két epizód biztos kézzel építi az atmoszférát és a történetet és ugyan helyenként vannak benne aránytalanságok, de az izgalmas rejtélyek és az egyre-egyre előtérbekerülő misztikum jelenleg működik.
Reméljük a folytatásban sem csökken a színvonal és egy olyan évadot kapunk, ami méltán viseli a True Detective címet.
Streamingstar: 7,5 star (az 1. és 2. epizód alapján)
(A Night Country 3. része január 29-n, hétfőn érkezik HBO Max-ra)
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése