A Hellraiser-széria az idők során megjárta a poklok poklát. A különböző horrorsorozatok esetében nem szokatlan az, hogy egy jól sikerült, netán klasszikus első részt követően a későbbi folytatások lejjebb adják a lécet és szépen lassan földbe döngöljék a komplett franchise-t.
Clive Barker 1987-es remekműve, a magyar keresztségben Pokolkeltő (illetve Kísértház) címet kapó alkotása ezt az utat járta végig. A 3. epizódig még tartott egy bizonyos szintet a széria, de aztán jött a kreatív nézetletérések össztüzében elkészült 4. epizód (a Vérvonalak) ami sírba tette a sorozatot.
Legalábbis anyagi szempontból, hiszen a jogtulajdonos Dimension stúdió (élen a Weinstein-tesókkal) látott még potenciált a démoni kalandokban. A gyenge mozis bevételt követően realizálták azt, hogy máshogy kéne tovább görgetni a Barker által megalapozott sztorit és mivel a rajongók előszeretettel pörgették az epizódokat VHS-en (majd DVD-n), átköltöztették a szadomazo-szörnyetegek ámokfutását a videotékák alsópolcaira.
Ennek ellenére az 5. rész még simán nézhetőnek bizonyult ( ezt az a Scott Derrickson rendezte, aki később olyan nagy durranásokat hozott tető alá, mint az Ördögűzés Emily Rose üdvéért, a Sinister vagy a Fekete telefon), de aztán tényleg elszabadult a pokol: a 10. részig bezárólag hatalmas mélyrepülést produkáltak a folytatások, melyek az utolsó filmhez közeledve már röhejesen alacsony pénzből lettek összedobva.
Az idők során már a rajongók is egyre elégedetlenebbek voltak, hiszen az egykor igencsak magas színvonalat képviselő, látványos effektekben gazdag, helyenként filozófia magasságokba emelkedő kaszabolás hitvány bazári mulattsággá lett lezüllesztve, csak azért, hogy a Dimension fejesei az utolsó centeket is kilapátolják Barker agyszüleményéből.
A széria fő alakja, Doug Bradley (az ő megformálásában vált Pinhead figurája igazi legendává) a 8. részt követően dobbantott ebből a sehová sem tartó, amatőr szerencsétlenkedésből, de többször megemlítette, már a 6. felvonástól kezdve látta, hogy süllyed a minőség. Persze, volt az a pénz, amiért ő is bevállalta a gyengébb forgatókönyveket, de a 9. etap már neki is soknak bizonyult.
2022-ben azonban megcsillant a reménysugár a pokol legmélyebb bugyraiban: a SpyGlass stúdió a Hulu streamingszolgáltatóval közösen megszerezte a széria jogait és elkészítettek egy új Pokolkeltő darabot, ami egyfajta friss értelmezésként próbált megállni a lábán.
Pinhead története ugye a fentebb már említett Barker tollából eredeztethető, aki '87-ben a saját kisregényét adaptálta vászonra. A feldolgozás készítői azt ígérték, az ő történetük nem csak a korai részekkel, de az írott alappal is tisztelettel fog bánni.
Lássuk hát, milyen látványossággal kápráztattak el bennünket a Pokol démonjai '22-ben.
A történet főszereplője egy fiatal lány, Riley, akinek nincs épp felhőtlen élete: kőkemény drogfüggő. Testvére nem is nézi jó szemmel azt, ahogy Riley módszeresen tönkreteszi magát, ám mielőtt egy megható családi dráma kezdeni kibontakozni előttünk, megjelenik egy titokzatos kocka, melynek kinyitásával vérszomjas démonok szabadulnak világunkra. Az ördögi teremtények magukkal is ragadják a tesót, így Riley kétségbeesett nyomozásba kezd, hogy még időben rábukkanjon a bátyjára.
A legújabb Hellraiser mozi olyan szempontból rögtön előnyös pozícióból indult, hogy az utóbbi epizódok legnagyobb többsége nézhetetlenre sikeredett, így objektíven nem kellett a készítőknek magas elvárásokat megugraniuk.
A pocsék VHS-re, majd később DVD-re gyártott folytatások szintjét ezzel a lendülettel sikerült is lekörözniük, de a klasszikusnak mondható első felvonásokat már nem sikerült utolérni.
Azonban még így is dicséretet érdemel David Bruckner (rendező), Ben Collins és Luke Piotrowski (forgatókönyvírók) munkája. Próbálták a lehetőségekhez mérten minél jobban átadni azt a Hellraiser-esszenciát, melyek miatt annyira működött Barker agymenése. A fájdalom gyönyöreit hirdető démonok megjelenése kellően brutálisra és fenyegetőre sikeredett, az atmoszféra megfelelően sötét és lehangoló, miközben a történet háttere (a túlvilági szerzetek és a hozzájuk köthető kocka szála) is egész frappánsan került kifejtésre.
A film nagy erőssége még a feszültségépítés, hiszen a rendkívül beteg alapsztori ellenére a cselekmény nem csap rögtön a húrok közé, szép lassan építi fel a szituációkat és a karaktereket és csak ezeket követően kapjuk meg a várva várt darabolásokat.
Igen, a széria egyik legfontosabb alappillérét adják a brutális halálnemek, melyek a későbbi epizódokkal egyre gyatrább megvalósításban tárultak a szemünk elé, így a rajongók már tűkön ülve várhatták azt, milyen módon fognak újra akcióba lendülni a cenobiták. A készítők azonban a féktelen trancsírozás helyett először komótosan építkeztek és csak ezt követően szabadították el a poklot.
Ez mindenképp jó döntésnek bizonyult, hiszen könnyen unalmassá is válhatott volna egy másfél órás gore-parádé, de ebben a formában jól eloszlik a történet és a testhorror közötti arány.
A probléma az, hogy önmagában hiába mutat fel pozitívumokat az új film, a kezdeti epizódok színvonalához mégse sikerült felérni, ez leginkább a főszereplőknek köszönhető.
A kőkemény függőségekkel küzdő Riley még ideális hősnő lehetett volna, hiszen a Hellraiser mitológiája jó táptalajt ad ahhoz, hogy a pokol gyötrelmei fizikai formájuk mellett lelkileg is utolérjenek egy szereplőt. Odessa A'zion alakításával nincs is baj, meggyőzően hozza ezt a lecsúszott szerepet, viszont rendkívül felszínesre sikeredett maga a karakter. Riley külsőségekben megfelelő lenne egy Pokolkeltő-kaland protagonistájának, de a felszín alá tekintve csak egy sablonfigurát találunk, akivel nem igazán lehet mit kezdeni. És ez a mellékszereplőkről is elmondható.
Hol van már Kirsty, Frank bácsi, Larry vagy épp Julia (a '87-es film főszereplői)? Ők sem voltak a végletekig kidolgozva, de két dimenziós papírmasé alakoknál azért jóval árnyaltabbnak bizonyultak.
De mi a helyzet az új külsőt kapó cenobitákkal? Ilyen téren már jobb a helyzet. Ugyan nem sikerült a klasszikus démonok megjelenését felülmúlni, ezt leszámítva viszont kellően visszataszító kinézetet kaptak a modern szörnyetegek is. Doug Bradley-t követően pedig ismét kaptunk egy emlékezetes Pinhead-et Jamie Clayton megformálásában.
Egy esetleges folytatás esetén még azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy Clayton-ból is olyan körülrajongott ikon legyen, mint Bradley-ből, remek munkát végzett a szerepben még úgy is, hogy abszolút mellékszereplőként van prezentálva.
A film története is egész korrektnek nevezhető, ezen a téren is az a legfőbb probléma, hogy a felszín alatt nincsenek igazán érdemleges gondolatok. '87-ben Barkernek azért sikerült elég beteges módon ábrázolnia a gyönyörök ész nélküli halmozását és az ezzel járó veszélyeket (mindezt megfejelve nem kevés erotikával), az új verzió azonban leragad egy korrekt, misztikus darabolás szintjén. Itt csak felszínesen kerülnek terítékre olyan témák, mint a függőség, az árulás vagy már fentebb említett élvhajhászás.
A Hellraiser ízét viszont pont az adná meg, hogy alapvető emberi bűnöket nagyít fel és helyez végtelenül abszurd, gyomorforgató és egyben félelmetes megvilágításba. Ezt sajnos elszalasztották a készítők.
Zenei téren viszont sikerült megfelelni az elvárásoknak. Ben Lovett aláfestése remekül megidézi Christopher Young klasszikus tételeit, ezzel is sokat hozzáadva a kilátástalan, sötét, túlvilági hangulathoz.
Mindent összevetve, a '22-es Pokolkeltő egy teljesen korrekt remake (reboot?-ki tudja már ezt követni) lett, ami kisujjból leradírozza a gagyi folytatásokat (a 6.-tól a 10. epizódig). Barker alapvetését azonban nem sikerült letaszítania a trónról és önálló darabként ugyan helytáll Pinhead modern átirata, a klasszikussal összevetve már kijönnek hiányosságai.
Ennek ellenére ez még egy abszolút jól sikerült feldolgozásnak mondható ( remek trükkök, hangulatos zene, hatásos atmoszféra, értő rendezés), ami simán megérdemelne minimum még egy epizódot.
Ha már kinyílt az a bizonyos kocka, kár lenne parlagon hagyni ezeket a kedves cenobitákat.
(A film megtalálható a SkyShowtime kínálatában!)
Streamingstar: 7 star
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése