De hagyjuk a félrebeszélést: mivel a tavalyi esztendőt filmek szempontjából meglehetősen közepesnek ítéltem, az utolsó pillanatokig azon voltam, hogy találjak pár gyöngyszemet, hogy a végső listára ismét 20 címet tudjak felbiggyeszteni. Ez a "kutatómunka" aztán kudarcba fulladt és mire észbe kaptam, már a február is elkezdődött.
Úgyhogy ez a toplista végül nem esett át komolyabb utómunkán, tényleg azok az alkotások szerepelnek rajta, melyek hazai bemutatója tavaly volt esedékes.
Ez alapján legyen annyi a tanulság, hogy néha nem érdemes túlgondolni a dolgokat.
És akkor magáról a friss listáról: szokás szerint hátulról kezdem a felsorolást, hogy szép fokozatosan jussunk el az igazán erős darabokhoz.
Nem mellékes az sem, hogy ez a cikk kizárólag az én személyes véleményemet tartalmazza, tehát ha valaki nem ért egyet a rangsorolással, esetleg hiányol valamit, azzal nincs semmi probléma, hozzászólás formájában nyugodtan lehet jelezni az észrevételeket/meglátásokat.
Bevezetésnek talán elég is ennyi és nézzük, melyek voltak az Én kedvenceim 2024-ből!
20. Agymanók 2.
Ahogy telnek az évek, úgy kerülök egyre messzebb az animációs alkotások világától. Még a legócskább élőszereplős produkciókra is hamarabb veszem rá magam, mint egy "rajzfilmre", ezért is okozott hatalmas meglepetést a Disney/Pixar legújabb munkája. Alapvetően már a folytatás jellege miatt sem fűztem nagy reményeket az Agymanók második epizódjához, erre fel egy kellően érett, de egyben nagyon szórakoztató mozi lett a végeredmény. A nagy becsben tartott előd minőségi szintjét ugyan nem sikerült megugraniuk az alkotóknak, viszont ügyesen szőtték tovább a történetet és sikerült elkerülniük azt, hogy munkájuk csak egy újabb felesleges utózönge legyen.
(Az Agymanók 2. megtalálható a Disney+ kínálatában!)
19. Eretnek
"Hugh Grant, mint horror/thriller antagonista? Ez működhet?"
A válasz meglepő módon az, hogy de még mennyire! A Hang nélkül első részének írópárosa hozta össze az A24 stúdió számára ezt a kellően nyomasztó, elgondolkodtató és egyben nagyon szórakoztató vallási őrületet, melyben két mormon hit-térítő rossz házba kopogtat. A játékidő előrehaladtával ugyan veszít valamelyest a lendületből a történet és helyenként a jól ismert hatásvadász sablonok is előkerülnek, de az erős színészi alakítások és a kreatív vizuális megoldások végig egyben tartják az Eretneket.
18. Gladiátor II.
Ridley Scott egy élő rendezőlegenda, akinek tehetségét és hozzáértését kár lenne vitatni. Az viszont tény, hogy az elmúlt pár évben nem minden munkája sikeredett jól, emiatt elég kockázatosnak tűnt az, hogy hosszú idő után egy igazi klasszikusához nyúlt vissza, amely alapvetően egy kerek, lezárt történettel rendelkezett.
A Gladiátor második epizódját sokan csalódásként élték meg, ami nem meglepő, legalábbis akkor, ha a nagy elődhöz mérjük a végeredményt. De ha kissé elvonatkoztatunk, esetleg a mai se íze - se bűze látványmozikhoz mérjük az összképet, egy igazán grandiózus kalandfilmhez lehet szerencsénk. Sajnos akadnak itt logikátlanságok és elkapkodott cselekményszálak (az utolsó fél óra egy merő kapkodás), viszont Scott profizmusa, az erős színészi játék és a dinamikus akciók abszolút élvezetessé teszik a legújabb gladiátor-csörtét.
17. A Caddo-tó
M. Night Shyamalan neve ma már közel sem garancia a minőségre, viszont a produceri felügyeletével készült Caddo-tó egy kellően izgalmas thriller lett, ami az egykoron zseninek kikiáltott rendező jól sikerült munkáinak minőségét idézi meg.
A történet úgy indul, mint egy sokadik krimi-thriller, hogy aztán szép fokozatosan csapjon át egy fordulatos, agyzsibbasztó őrületbe. Igaz, miután rájövünk a "rejtélyre", kissé kifullad a sztori, viszont a biztos kezű rendezés és a minőségi alakítások gondoskodnak róla, hogy a film érzelmi vonulata a nagy leleplezést követően is kitartson.
(A Caddo-tó megtalálható a MAX kínálatában!)
16. Kóbor árnyék
A rajtaütés (The Raid) filmek óta világossá vált, hogy az indonézek nem viccelnek, ha akcióról van szó. Timo Tjahanto (The Night Come for Us) legújabb munkája hozza azt a szintet, amit elvárhatunk ezektől a harcművészeti aprításoktól: literszámra ömlik a vér, hullanak a testrészek, miközben egyre látványosabb koreográfiák kíséretében pofozzák hülyére egymást a szereplők. A történet persze egyszerű, mint a bot, a karakterek is kellően sablonosak és bizony a játékidő is tovább lett nyújtva a kelleténél.
Ehhez képest a látvány és alapvetően a technikai oldal van annyira erős, hogy minden ordító negatívuma ellenére is a végeredmény egy igazi vérgőzös szórakozást biztosítson.
(A Kóbor árnyék megtalálható a Netflix kínálatában!)
15. Mosolyogj 2.
(A Caddo-tó megtalálható a MAX kínálatában!)
16. Kóbor árnyék
A rajtaütés (The Raid) filmek óta világossá vált, hogy az indonézek nem viccelnek, ha akcióról van szó. Timo Tjahanto (The Night Come for Us) legújabb munkája hozza azt a szintet, amit elvárhatunk ezektől a harcművészeti aprításoktól: literszámra ömlik a vér, hullanak a testrészek, miközben egyre látványosabb koreográfiák kíséretében pofozzák hülyére egymást a szereplők. A történet persze egyszerű, mint a bot, a karakterek is kellően sablonosak és bizony a játékidő is tovább lett nyújtva a kelleténél.
Ehhez képest a látvány és alapvetően a technikai oldal van annyira erős, hogy minden ordító negatívuma ellenére is a végeredmény egy igazi vérgőzös szórakozást biztosítson.
(A Kóbor árnyék megtalálható a Netflix kínálatában!)
15. Mosolyogj 2.
Imádom a horror műfaját, ehhez képest a mainstream vonulatával nagyon nem vagyok elégedett. Ez annak is köszönhető, hogy a nagy stúdiók mindenfajta igényesség nélkül, futószalagon ontják magukból a sablonosabbnál sablonosabb popcorn ijesztgetéseket. A Mosolyogj első része se nagyon nyűgözött le, leginkább csak azért lógott ki a gyenge átlagból, mert a készítői bevállalták az R-kategóriás besorolást.
A második epizód azonban meglepett! Nagy megfejtésekre itt sem kell számítani, hiszen Parker Finn író-rendező nem csinált mást, mint eladta az előzmény sztoriját más főszereplőkkel. Igen ám, de az új hősnő és az ő háttere már izgalmasabbá tette a végeredményt, de ezek mellett a nyomasztó hangulat és a rémálomba illő víziók megjelenítése is sokkal működőképesebb, mint az első epizód hasonló elemei.
A zsáner keményvonalas rajongói nem a Mosolyogj 2. miatt fognak pezsgőt bontani, de panaszra talán így sem lehet okuk, hiszen valahogy így kell kinéznie egy szórakoztató és egyben igényes produkciónak.
14. Joker: Kétszemélyes téboly
A Joker 2019 egyik legnagyobb meglepetéssikerének bizonyult, ami nem csak a pénztáraknál, de a komolyabb filmes díjátadókon is nagyokat kaszált. Ilyen diadalmenet után biztos biznisznek tűnt a folytatás, erre fel a Kétszemélyes téboly 2024 egyik legnagyobb pofára esése lett, ami egyaránt húzta ki gyufát a nézőknél és a szakmánál egyaránt.
Tény, hogy Arthur Fleck második kalandja elmarad az előzmény minőségétől, de azért túlzásnak érzem azt a gyűlölethullámot, ami beterítette Todd Phillips munkáját.
Igen, a sztori helyenként elveszíti fókuszt, logikátlanságok is előfordulnak itt-ott és sajnos a musical betétek se a legjobbak, viszont az összkép még így is egy kellően sötét és nyomasztó pszichológia thriller, ami stílusában azért követi az első rész nyomvonalát. Nincs feloldozás, nincs remény, csak Gotham városának őrjítő mocska, ami szép lassan mindenkit beterít.
A Kétszemélyes téboly nem egy tökéletes folytatás (nagyon nem), de színészeiben, ötleteiben és vizuális megoldásaiban van annyira erős, hogy ne írjuk le egyszerű bukásként.
(A Joker: Kétszemélyes téboly megtalálható a MAX kínálatában!)
13. A kegyelem fajtái
Yorgos Lanthimos nevét valószínűleg sosem fogom a kedvenc rendezőim közé sorolni, ennek ellenére nem zárkózóm el munkásságától. 2023-ban még meg is lepett a Szegény párákkal, ami nem volt egy egyszerű matiné, de korábbi filmjeihez képest egy könnyed délutáni limonádé hatását keltette számomra, amit jelen esetben kifejezetten pozitívnak találtam.
Ehhez képest A kegyelem fajtái már ismét a megszokott Lanthimos-stílusban fogant: rendkívül groteszk, több szinten értelmezhető történetek, abszurd figurák, éjfekete humor, komótosan haladó cselekmény. Mindezek ellenére (vagy pont ezek miatt) ez a produkció is elnyerte tetszésem. Egy rendkívül súlyos, mi több, megterhelő szerzői vízió van szó, melynek befogadásához kellő nyitottságra van szükség. A rendkívül igényes látványtervezés, a tehetségük legjavát nyújtó színészek és a kellően elgondolkodtató szkeccsek sokat tesznek ahhoz, hogy az összkép ne legyen túl "beteges", de ez a fajta bizarrság azért már a gyakorlottabb nézők terepe.
(A kegyelem fajtái megtalálható a Disney+ kínálatában!)
12. Vészjelzés
Zoe Kravitz rendezői debütálásával rögtön belenyúlt a darázsfészekbe, hiszen a Vészjelzésben a me-too közel sem súlytalan témáját próbálta meg beletuszkolni a szélesközönséget megcélzó, fordulatos thrillerek köntösébe.
A remekül adagolt fordulatok, a szép fokozatosan épülő feszültség, az ötletes vizualitás és a remek színészgárda egész sokáig egyben tartja ezt az ambiciózus bemutatkozást, hogy aztán a fináléban elég megkérdőjelezhető irányokba kanyarodjanak az események.
A kissé félresikerült befejezés ellenére a Vészjelzés mindenképp egy szórakoztató, mi több, igényes próbálkozás, de ebből bizony egy tapasztalt rendező többet is kihozhatott volna.
11. Longlegs - A rém
A tavalyi év egyik nagy sikere volt ez a független horror, melyben Nicolas Cage alakítja a szinte felismerhetetlenségig elmaszkírozott címszereplő Rémet.
Osgodd Perkins (Anthony Perkins fia) alkotása azonban jóval több egy tipikus sorozatgyilkosos-thrillernél, hiszen a sztori a játékidő előrehaladtával egyre vadabb irányokba kanyarodik, miközben a nézőre fokozatosan telepszik rá egyfajta éjsötét, nyugtalanító atmoszféra.
Kár, hogy ez a film is elég erőteljesen megbicsaklik a fináléra, ahol már-már túlságosan összekuszálódnak a szálak. Igen ám, de Maika Monroe és az öreg Nic Cage alakítása már önmagában emlékezetessé teszi a végeredményt, és akkor még meg sem említettem a szenzációs operatőri és képi megoldásokat.
A Longlegs egy kellően depresszív, gonosz kis alkotás, ami mellőzi az unalomig koptatott kliséket és a hirtelen jött sokk-effektek helyett az atmoszférájával próbál meg célt érni.
Egy letisztultabb forgatókönyv sokat lendített volna Perkins alkotásán, de az összkép így is egy kellemes (vagy inkább kellemetlen?) borzongás.
10. Abigail
Nagyjából ez volt a reakcióm arra, mikor hírt kaptam az Abigail-ről, melyben egy egyszerűnek ígérkező gyerekrablás csap át brutális darabolásba. Ez így leírva kissé morbidnak hangozhat, de senki ne ijedjen meg, ez egy komolytan őrület, ahol egy vámpír-balerina kaszabolja le az elrablóit.
Ettől a produkciótól sem kell sokat várni, de az őrült koncepció, a vicces szereplőgárda és a belsőségekben tobzódó gore-jelenetek egy kifejezetten szerethető, egyben igényes popcorn-matinévá varázsolják a végeredményt.
(Az Abigail megtalálható a SkyShowtime kínálatában!)
9. Az első Ómen
9. Az első Ómen
A felesleges feldolgozásoktól/előzményektől ments meg Uram, ámen!
Az 1976-os Ómen az egyik legnagyobb klasszikusa a horror műfajának, ami még mai szemmel is hátborzongató stílusban meséli el az Antikrisztus eljövetelének első lépéseit. A későbbiekben aztán sikerült ezt a címet is megtépázni a félresikerült folytatásokkal, a 2006-os remake-ről meg inkább ne is beszéljünk!
Ezek tudatában semmi jót nem vártam ettől az új előzménytől, ami a nosztalgia jegyében persze, hogy az eredeti alkotáshoz csatolta magát. Arkasha Stevenson azonban sikerrel vette a lehetetlennek tűnő akadályokat és egy meglepően igényes, mi több, ötletes történettel gazdagította a szériát. A mainstream vonalhoz mérten kellően brutális képsorok, az éjsötét sztori és a fantasztikus teljesítményt nyújtó főszereplő ( Nell Tiger Free) miatt már megérdemli a figyelmet a produkció, aminek csak tovább emeli a fényét a nyugtalanító zenei aláfestés és a fantasztikus technikai megvalósítás.
A kissé bő lére eresztett cselekmény és a helyenként előtérbe tolakodó nosztalgia-hajhászás persze nem tesz jót Az első Ómennek, de a végeredmény láttán nagyon így se lehet panasz.
(Az első Ómen megtalálható a Disney+ kínálatában!)
8. Twisters - Végzetes vihar
A '96-os Twistert manapság már szokás klasszikusként emlegetni, ezzel pedig nagyon nem is vitatkoznék, hiszen egy kiváló katasztrófafilmről van szó, melynek nagyszerűségét pont az egyszerűsége adja: szimpatikus karakterek szaladgálnak tornádók után, melyeket a kor legjobb vizuális effektjeivel sikerült megvalósítani.
Egy ilyen koncepció esetében sem láttam sok értelmét az "újra melegítésnek", de a Twisters egész ügyesen vette az akadályokat. A készítők itt sem bonyolították túl a sztorit, a karakterek egyszerűek, de szórakoztatóak, a látvány pedig hozza azt, amit ma elvárhatunk egy nagy költségvetésű blockbuster-től.
Az igazat megvallva, nincs itt semmi új vagy formabontó, de az egyszerűség receptje most is működött. Néha nem is kell több.
(A Twisters- Végzetes vihar megtalálható a MAX kínálatában!)
7. Szeplőtlen
Az első Ómen után egy újabb vallási témájú horror, ami szintén nem sikerült rosszul!
Az előbb említett produkcióval több hasonlóságot is mutat a Szeplőtlen (még a kézenfekvő alapkoncepción kívül is), de ebben az esetben kár lenne a "tyúk vagy a tojás" szituáción rágódni.
A két film azért stílusában jól elkülöníthető egymástól és bizony Sydney Sweeney apácás tortúrája se épp egy felhőtlen séta a parkban: éjsötét hangulat, helyenként kendőzetlen brutalitás, lassan építkező feszültség és egy kellően őrült fordulat a fináléban.
Michael Mohan alkotását leginkább az helyezi az Ómen előzmény elé, hogy sokkal letisztultabb a cselekmény, nincs túlnyújtva a játékidő és itt bizony nem is kellett a nosztalgia kényelmes takaróját ráhúzni a végeredményre.
Valahogy így kell kinéznie egy hátborzongató, zsigeri, de egyben szórakoztató horrornak!
6. Anora
7. Szeplőtlen
Az első Ómen után egy újabb vallási témájú horror, ami szintén nem sikerült rosszul!
Az előbb említett produkcióval több hasonlóságot is mutat a Szeplőtlen (még a kézenfekvő alapkoncepción kívül is), de ebben az esetben kár lenne a "tyúk vagy a tojás" szituáción rágódni.
A két film azért stílusában jól elkülöníthető egymástól és bizony Sydney Sweeney apácás tortúrája se épp egy felhőtlen séta a parkban: éjsötét hangulat, helyenként kendőzetlen brutalitás, lassan építkező feszültség és egy kellően őrült fordulat a fináléban.
Michael Mohan alkotását leginkább az helyezi az Ómen előzmény elé, hogy sokkal letisztultabb a cselekmény, nincs túlnyújtva a játékidő és itt bizony nem is kellett a nosztalgia kényelmes takaróját ráhúzni a végeredményre.
Valahogy így kell kinéznie egy hátborzongató, zsigeri, de egyben szórakoztató horrornak!
6. Anora
Sean Baker legújabb filmjét nehéz műfaji keretek közé zárni. A történet első felben azt láthatjuk, ahogy egy fiatal escort-lány összemelegedik egy kőgazdag orosz ficsúrral, ez a hirtelen jött románc pedig egy meggondolatlan frigyben csúcsosodik ki. Ennyi alapján az Anora egy tipikus mézes-mázas giccsparádé hatását keltheti, ehhez képest Baker az összes cukormázat lehántja a sztoriról és a karaktereiről, hogy aztán a későbbiekben a realitás talajára passzírozza a végeredményt. Ez már egy földhözragadt dráma is lehetne, viszont a cselekmény második fele már azt a benyomást kelti, mintha egy abszurd szituációs komédia pörögne a szemünk előtt. Ki érti ezt? Hát Sean Baker!
Az Anora méltán szerepelt/szerepel a legrangosabb fesztiválokon és díjátadókon, hiszen egy rendkívül egyedi, csupaszív, mégis, húsba maró alkotás, fantasztikus alakításokkal és kellően visszafogott, egyben remek vizuális megoldásokkal.
5. Rebel Ridge
Megmondom őszintén, manapság elég óvatosan szoktam a Netflix kínálatából filmet választani, hiszen a streaming szolgáltató az elmúlt pár évben látványosan prezentálta azt, mit is jelent a "minőség felett a mennyiség" üzletpolitikájuk. A Rebel Ridge számára azonban megszavaztam a bizalmat, hiszen az a Jeremy Saulnier foglalta el a rendezői széket, aki leginkább szikár, kompromisszummentes thrillerekben utazik. A végeredmény nem is okozott csalódást, mert egy letisztult, földhözragadt ponyva-krimit kaptam, kellően igényes kivitelezésben.
Ez a film sem rengeti meg a műfajt, viszont a betonkemény főszereplő, a remek mellékkarakterek, a végig feszült atmoszféra és a viszonylag realisztikus akciók végig izgalmassá teszik a cselekményt. Helyenként ugyan kissé zavarosan van tálalva a gazfickók sötét biznisze, de ezt és a kissé elnyújtott finálét leszámítva Saulnier ismét hozta a formáját és egy igazán emlékezetes és szórakoztató alkotást tett az asztalra.
(A Rebel Ridge megtalálható a Netflix kínálatában!)
4. Alien :Romulus
Az Anora méltán szerepelt/szerepel a legrangosabb fesztiválokon és díjátadókon, hiszen egy rendkívül egyedi, csupaszív, mégis, húsba maró alkotás, fantasztikus alakításokkal és kellően visszafogott, egyben remek vizuális megoldásokkal.
5. Rebel Ridge
Megmondom őszintén, manapság elég óvatosan szoktam a Netflix kínálatából filmet választani, hiszen a streaming szolgáltató az elmúlt pár évben látványosan prezentálta azt, mit is jelent a "minőség felett a mennyiség" üzletpolitikájuk. A Rebel Ridge számára azonban megszavaztam a bizalmat, hiszen az a Jeremy Saulnier foglalta el a rendezői széket, aki leginkább szikár, kompromisszummentes thrillerekben utazik. A végeredmény nem is okozott csalódást, mert egy letisztult, földhözragadt ponyva-krimit kaptam, kellően igényes kivitelezésben.
Ez a film sem rengeti meg a műfajt, viszont a betonkemény főszereplő, a remek mellékkarakterek, a végig feszült atmoszféra és a viszonylag realisztikus akciók végig izgalmassá teszik a cselekményt. Helyenként ugyan kissé zavarosan van tálalva a gazfickók sötét biznisze, de ezt és a kissé elnyújtott finálét leszámítva Saulnier ismét hozta a formáját és egy igazán emlékezetes és szórakoztató alkotást tett az asztalra.
(A Rebel Ridge megtalálható a Netflix kínálatában!)
4. Alien :Romulus
Ridley Scott hiába próbálta bátran bővíteni az Alien univerzumot, törekvéseit nem övezte nagy siker, legalábbis a rajongók részéről. De hiába a sok elégedetlenkedés, a nyálkás idegenek mégis csak a pop kultúra ikonikus szörnyetegei, így nem lehetett sokáig mellőzni őket.
A széria feltámasztására a Fox/Disney azt a Fede Alvarezt bízta meg, aki gyakorlott a horror műfajában (Evil Dead 2013, Vaksötét), így okkal bizakodhattunk abban, hogy a Romulus visszatereli a franchise-t a helyes útra. A végeredmény azonban ismét megosztotta a közönséget, ami nem véletlen: a film egyszerre próbál visszakanyarodni a klasszikus epizódok egyszerűségéhez, miközben a Prometheus/Covenant vonalat is meg-megbirizgálja, hogy ezt az egészet aztán szépen betakarja a nosztalgia kényelmes takarójával.
Még szerencse, hogy Alvarez van annyira tehetséges rendező, hogy átsegítse a cselekményt a bukkanókon: jól használja az idegeneket, kellő mennyiségben adagolja az erőszakot és szépen építi a főbb karakterek jellemeit.
A Romulus nem emelte mennybe a sorozatot, de ennek ellenére egy látványos, feszes és izgalmas új fejezet lett, ami a későbbiekben biztos táptalaj lehet az esetleges folytatások számára.
(Az Alien: Romulus megtalálható a Disney+ kínálatában!)
3. Furiosa : Történet a Mad Maxből
A 2024-es év egyik legszomorúbb anyagi bukása George Miller Mad Max-melléksztorija, még annak ellenére is, hogy a Furiosa közel sem éri el azt a szintet, mint A harag útja.
Merész ötletek, kiváló karakterek, ötletes akciók és a szériára jellemző eszement látványvilág jellemzi ezt az előzményt, ami kisebb lángon ég, mint a korábbi epizódok ( a 3. részt most hagyjuk), cserébe viszont egy egész kompetens történettel szolgál, ami jóval több teret ad a figuráknak annál, hogy eljussanak A-pontból B-be.
Millert nem érdekli a biztonsági játék, ahogy korábban, úgy most is kísérletezik azzal, hogy milyen irányokba fordíthatja el a franchise-t és pont ez okozhatta a Furiosa bukását: kényelmes utalások és bejáratott sablonok helyett gőzerővel hajtott ezúttal is az őrület sztrádáján. A Furiosa emiatt egy igazi szerzői látványparádé, egy benzingőzös ámokfutás, ami jól bizonyítja, bőven lenne még nafta ebben a posztapokaliptikus világban.
(A Furiosa: Történet a Mad Maxből megtalálható a MAX kínálatában!)
2. Polgárháború
3. Furiosa : Történet a Mad Maxből
A 2024-es év egyik legszomorúbb anyagi bukása George Miller Mad Max-melléksztorija, még annak ellenére is, hogy a Furiosa közel sem éri el azt a szintet, mint A harag útja.
Merész ötletek, kiváló karakterek, ötletes akciók és a szériára jellemző eszement látványvilág jellemzi ezt az előzményt, ami kisebb lángon ég, mint a korábbi epizódok ( a 3. részt most hagyjuk), cserébe viszont egy egész kompetens történettel szolgál, ami jóval több teret ad a figuráknak annál, hogy eljussanak A-pontból B-be.
Millert nem érdekli a biztonsági játék, ahogy korábban, úgy most is kísérletezik azzal, hogy milyen irányokba fordíthatja el a franchise-t és pont ez okozhatta a Furiosa bukását: kényelmes utalások és bejáratott sablonok helyett gőzerővel hajtott ezúttal is az őrület sztrádáján. A Furiosa emiatt egy igazi szerzői látványparádé, egy benzingőzös ámokfutás, ami jól bizonyítja, bőven lenne még nafta ebben a posztapokaliptikus világban.
(A Furiosa: Történet a Mad Maxből megtalálható a MAX kínálatában!)
2. Polgárháború
Alex Garland az A24 stúdió berkein belül hozta össze legújabb háborús akciófilmjét, ami egy olyan jövőképet fest elénk, ahol az USA darabjaira hullik és a különböző államok egymás ellen fordulnak, köszönhetően az épp hatalmon álló elnök megkérdőjelezhető döntéseinek. Nem nehéz aktuálpolitikai áthallásokat felfedezni a koncepcióban, viszont a Polgárháború nagyon gyorsan félredobja a lehetőségét annak, hogy részletesen kibontsa, mi-miért is történt ebben a fiktív valóságban.
Garland célja az, hogy a főszerepbe helyezett újságírók/riporterek szemszögén bemutassa a vérontás céltalanságát és azt a földi poklot, amit ezzel az ember saját magára szabadít rá.
Közel sem eredeti témák ezek, azonban a film remek színészeivel, földhözragadt akciójelenetivel és feszült atmoszférájával még a sokszor elregélt toposzokat is képes igényesen újra festeni.
Bizonyos karaktermotivációk és ívek ugyan hagyhatnak maguk után hiányérzetet, de a Polgárháború végül eléri a célját: zsigeri módon ábrázolja az erőszak céltalanságát.
1. A szer
Mi más lehetne 2024 legjobbja, ha nem egy gyomorforgató test-horror?
Ennyivel azonban kár lenne elintézni Coralie Fargeat rendezőnő munkásságát, hiszen többről van itt szó, mint egy sokadik Cronenberg- utózöngéről. A szer a féktelen brutalitás segítségével állít görbetükröt az álomgyár működése elé, miközben ugyanezzel a szatirikus, de mégis empatikus hozzáállással viszonyul az öregedés, a túlzott szépségideák és a múltba révedés problémáival. Sőt, ezen felül még számtalan gondolat rejlik a látszólag roppant egyszerű történet mögött, melyben egy kiöregedett fitnesz-modell próbál sajátos módszerekkel a csúcson maradni.
Demi Moore élete talán legjobb alakítását nyújtja a főszerepben, de Margaret Qualley-t sem szabad elfelejteni, hiszen ő is remekel Moore-fiatal alteregójaként. A két színésznő lelküket-testüket lecsupaszítva merül alá ebbe az őrülten szórakoztató, gusztustalan ámokfutásba, ami egyaránt vonultat fel izgalmas témákat, frappáns praktikus effekteket, videoklipes megoldásokat és morbid módon vicces képsorokat.
Ezzel a Szerrel csak óvatosan, nem való mindenkinek, de ha valaki rákap az ízére, nehéz vele leállni!
Ez lett volna a 2024-es évösszegző toplistám! Ahogy fentebb már említettem, nem gondolom különösebben erős esztendőnek a tavalyit, ennek ellenére csak sikerült ismét felsorolnom 20, számomra kedves alkotást. Igaz, a kis ismertetőkből kivehető, egyik produkciót sem tartom hibátlannak, de ezek közül bátran tudnám ajánlani mindegyiket a kellően nyitott Olvasók számára.
Most már ideje lassan a 2025-s premierek felé fordulni!
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése