Kenneth Branagh rendező és színész 2017-ben nagy sikert aratott a Gyilkosság az Orient Expresszen című, Agatha Christie regényének feldolgozásával: a rendező a kamera mögött és előtte is irányította a filmet, hiszen a főszerepet, Hercule Poirot-t is legnagyobb kedvvel és ihlettel alakíthatta. A jó kritikák és a több mint 352 millió dolláros jegybevétel után a 20th Century Fox egy újabb titokzatos Christie-történetet adott Branagh-nak. Több mint négy évvel és többszöri késéssel a Halál a Níluson végre a mozikba került, valamint a Disney plusz streaming szolgáltatónál már megtekinthető. Ez a 1930-as években játszódó elegáns thriller kicsit lassan veszi az irányt, de Branagh és a meglehetősen tehetséges színészgárdája így is képes egy újabb gyilkossági rejtélyt nyújtani számunkra. A filmet eredetileg 2019 decemberére tervezték volna levetíteni a mozikban, ám a főszereplő, Armie Hammer elleni több szexuális zaklatási vádak, majd pedig a világjárvány miatt többször is el kellett halasztaniuk a premiert. Így végre a sokadik megjelenési időpontban meglehetett nézni filmet, melyben a gyönyörű Gal Gadot játssza az áldozat szerepét. Szerencsére a film hozta a krimi filmekre jellemző izgalmakat, a szereplőgárda nagyon jó alakításokat nyújt, élén Branagh-val.
A film egy fekete-fehér színtónusú háborús flashbackkel kezdődik, amely több perspektívát kínál Poirot eredeti háttértörténetéhez, annak ellenére, hogy soha nem kapcsolódik igazán a fő cselekményhez, ezen jelenetek során megismerhetjük a híres bajuszának a történetét, többek között megtudtuk azt is, hogy nemcsak kiváló nyomolvasó volt a nagy háború idején, hanem igazi hazafi is. Ezután ugrunk pár évet az idővonalon, és egy fenomenálisan kidolgozott londoni táncjelenetet láthatunk Jacqueline de Bellefort (Emma Mackey) és Simon Doyle (Hammer) szereplésével. A nyomozót elbűvöli Salome Otterborne (Sophie Okonedo) fülledt és stílusos éneke, de észreveszi, hogy egy másik gyönyörű nő ellopja a reflektorfényt. A lenyűgöző örökösnő, Linnet Ridgeway (Gal Gadot) éppen gratulál legjobb barátnőjének, Jacqueline de Bellefortnak (Emma Mackey) a jóképű Simon Doyle (Armie Hammer) általi eljegyzése miatt. Évekkel később Jacqueline és Simon szakítottak, Linnet és Simon pedig friss házaspárok lettek. Néhány héttel később Poirot egy meghívás keretében elutazik egy jól megérdemelt vakációra, hogy meglátogassa az egyiptomi piramisokat. Meglepetésére összefut Bouc-kal (Tom Bateman) és édesanyjával, Euphemiával (Annette Bening). Éppen Linnet Ridgeway esküvőjét ünneplik Simon Doyle-lal. Poirot-t meglepi ez a fordulat, hiszen a londoni kiruccanásra még a mai napig is emlékszik. Ami még ennél is érdekesebb, hogy a dühös és elárult Jacqueline de Bellefort paranoiás módjára követte az ifjú párt Angliából egészen Egyiptomig. A fiatal féltékeny lány szinte minden alkalommal szembeszáll velük és fenyegeti őket, ezért az aggódó Linnet megkéri Poirot-t, hogy kísérje el a nílusi luxushajóútra, amely Abu Simbelig tart. A férfi élesen megfigyeli, hogy a párt kétszínű és rosszindulatú talpnyalók veszik körül, amik kiváló gyanúsított-adaléknak fognak minősülni a szinte remeken és részletesen felépített karakterábrázolások alatt.
A Halál a Níluson című filmben a híres belga detektív pajzánkodó gyilkosok után nyomoz Egyiptomban. A Christie 1937-es regényéből készült film a Gyilkosság az Orient expresszen eseményeit követi , és pár szereplő / karakter is visszatér. A film pazar látványvilággal és Branagh éles rendezésével rendelkezik, aki továbbra is kiválóan teljesít a kamera előtt és a mögött. A gyilkost szerintem elég nehéz kiszimatolni, de a film sosem veszíti el a feszültséget a ropogós tempó és a szilárd karakterfejlődés miatt.
A Halál a Níluson filmet két dolog táplálja: a szerelem (Sötét verem) és a pénz. A történet középpontjában egy olyan fiatal nő áll, akinek több pénze van, mint amennyit valaha is felfogna belőle. Ehhez párosulnak a mellékszereplők, akik szívesen elvennék az asszony vagyonát. Úgy tűnik, a pénznél csak a szerelem gondolata és az arra való kétségbeesett igényük kergeti az őrület határ szélére az embereket. Minden szereplő, Poirot-t is beleértve, hosszasan vizsgálja a szerelemhez való viszonyát. A detektív ez ügyben nagyon visszafogott, hiszen csak a munkájának él. több ideig lemondott a szerelemről, egy bizonyos múltbeli esemény miatt, még amikor ö is fiatal bolond lehetett.
A film első órája módszeres tempóban halad, időt szán arra, hogy felépítse a szereplők közötti féltékenységet és a konfliktust, miközben egész jól megismerjük a mellékkaraktereknek a jellemvonásait. Az első óra egyes részei lebillincselőek, más részei kevésbé, de azokból szerencsénkre mondva kevés van. Ahogy szereplőink felszállnak a Karnak hajó fedélzetre, majd pedig Jacqueline megérkezik, hogy egykori barátját, illetve egykori szerelmét egy párként lássa, a film egyre érdekesebbé és furcsává válik. Körülbelül a film felénél megtörténik a gyilkosság, és Poirot-t végre akcióba lendülhet a zseniális képességeivel. A történet második fele kínálja a várva várt gyilkossági rejtély megoldását, de az odáig vezető nyomozás és a konklúzió lehetett volna sokkal jobb is, de így is remekül kezelte a helyzeteket Branagh úr.
Kenneth Branagh kiválóan ért ahhoz, hogy filmjeiben a rejtély és a gyilkossági esemény legyen a show sztárja, ugyanis a fickó itt tarol, minden babért learat, ami köszönhető a fiktív karakterének ügyességének és zsenialitásának is. Egy igazán jó krimi rejtélyhez minden szereplőnek különböző dolgokat kell éreztetnie velük kapcsolatban az útjuk során. El kell hitetniük velünk, hogy mindegyikük teljesen ártatlan, ugyanakkor egy-egy ponton meg is kell győzködnünk magunkat arról, hogy biztosan ők lehetnek a gyilkosok. De közben meg nem, ugye? Ha bármelyik irányba túl messzire megyünk, az vagy megjósolja a nagy leleplezést, vagy csalódást okoz. Ez az egész szereplőgárda megfelel a feladatnak. A holttestek száma lényegesen több, mint a Gyilkosság az Orient expresszen című filmben. Poirot zavaros vizeken navigál, hogy az igazságot megtalálja. A nagyszámú mellékszereplő a saját céljaikat követve egész jól trükköznek. Sok minden történik, de az elsődleges cselekményszál nem is olyan erőltetett, mint gondolnánk. A nézőknek fel kell venniük a nyomozó társ szerepét, meg kell oldaniuk ezt a gyilkossági ügyet. Agatha Christie mindig kenyérmorzsákat rak a gonosztevőkhöz, amire a történet előrehaladtával Hercule mindig rá szokott jönni.
Ahogy felfedezzük az összes szereplőt a hajón, a nézők elkezdik a találgatásokat, miközben azon tűnődnek, hogy vajon ki a gyilkos, és Poirot-val együtt rakják össze a dolgokat. Végül is ez a móka ezekben a filmekben, nem igaz? A gyilkossági rejtélyt a szereplők előtt próbáljuk megfejteni, amit Poirot jól megírt fanyar humora fokoz, a karakterek és motívumok találgatásra késztetnek bennünket. Branagh rendezőként is fejlődött, fenomenális operatőri munkával és egy izgalmas, kiszámíthatatlan végkifejlettel, revelációkkal és egyedi beállításokkal.
Diverzitás érdekében és a mai trendeknek megfelelően a rendező sokszínű szereplőgárdát vont be, amiknek kasztingolása meglehetősen pazarra sikerült. Nem csak nagy neveket tudtak behozni, hanem nagyon tehetséges színészeket. Vegyük a Fekete párduc filmek Shuriját, Letitia Wright ebben a filmben brillírozik szerepében, nincs beskatulyázás színészi tehetsége kapcsán, pedig szegény mit kapott a mozirajongóktól a Marveles szerep miatt. Branagh ugyanolyan élvezetes, mint mindig, amikor a furcsa Hercule Poirot-t alakítja, és ezúttal sokkal több feladatot adott magának. De Poirot az egyetlen személy, akit nyugodtan vehetünk akár készpénznek. Ez a szereplőgárda kiválóan életre kelti a karaktereket, akik éppoly titokzatosak és potenciálisan aljasok, mint amilyen szerethetők és rokonszenvesek. Emma Mackey az elhagyott szerető, Jacqueline szerepében ő a show-sztárja. Nagy tehetség kell ahhoz, hogy belecsússzon egy olyan nagy szerepbe, mint anno elődje tette azt. Mackey-ben ez a tehetség pikk-pakk megvan és ráadásul írtózatosan szép és csinos. Annette Benning és Sophie Okonedo szintén kiemelkedő alakítást nyújtanak egy olyan szereposztásban, amelynek egyáltalán nincs gyenge pontja.
Még fontos megjegyeznünk azt, hogy a Halál a Níluson kibővíti Poirot múltját és magányérzetét. Azért temetkezik a munkájába, mert nem igazán van más neki, és ezért olyan hatásos és drámai a Bouc-kal való barátsága. A film áldoz még arra, hogy Bateman karakterének történetét Poirot-val való barátságát bővíti ki. Kettőjük életfelfogása merőben eltérő, Bouc-ban megvan az a lelkes lendület és dinamika, ami Poirot-ban egykoron is megvolt, mielőtt annyi minden elromlott az életében. és még mielőtt elveszítette volna barátját és segítőjét. Branagh Herculja érzelmileg remekelt, abban a jelenetben, amikor kimutatta hatalmas gyászát iránta. Ebből a szempontból a film egy szép következő lépés a detektív útján.
A Halál a Níluson a legapróbb részletekig hihetetlennek tűnik. Kenneth Branagh, megbízható díszlettervezője, Jim Clay (Children of Men, Artemis Fowl) és operatőre, Haris Zambarloukos (Thor, Hamupipőke) művészi csúcsformában vannak. Mindkét férfi több filmben is dolgozott már Branaghnak, és valószínűleg Oscar-jelölést fognak gyűjteni a legújabb, Belfastban játszott alakításáért. A hideg, ködös Londont a perzselő sivatag és a vibráló folyó végzetes fejleményei állítják szembe egymással. A Halál a Níluson minden egyes képkockája elmerít a csalás és árulás pazar világában. Haris Zambarloukos operatőri munkája nagyszerű, és van egy különleges felvétel, amely az S.S. Karnakot ábrázolja az éjszakai vízen, amint fényei visszatükröződnek a Níluson, miközben alapból vizuálisan gyönyörű. Az együttes szereplőgárda a legtöbbet hozta ki a karaktereiből, mindegyikük nyújt valamit, ami megkülönbözteti őket a másiktól, de Bateman mint Bouc, Sophie Okonedo mint Salome Otterbourne, és annak unokahúga, valamint Mackey mint Jacqueline kiemelkednek a többi szereplő közül, akik kicsit több réteget adnak a karakterüknek anélkül, hogy túljátszanák a szerepüket. Branagh alakítása az, ami végül is összetartja az egész produkciót, és a rendezői feladatai sem szorultak háttérbe csak azért, mert ő a főszereplő. Maga a film a játékideje alatt is élvezetes, még akkor is, ha az ember nem biztos, hogy túl sok mindenre fog emlékezni a rövid időn belüli történésekből.
Ámbár a film tempója kissé lassú az elején (de nagyon kellett a karakterek kibontakozására), majd később felgyorsul, bár nagyra értékelhető, hogy Branagh nem ugrik fejest bele azonnal a gyilkossági rejtélybe, hanem időt szán a színpadra állításra, hogy amikor az a bizonyos csattanó-részek megtörténnek, tovább fokozza a feszültséget. Mindent egybevetve, a Halál a Níluson tökéletesen használható a műfaján belül, és sok mindent lehet benne szeretni. A közönség számára a film összességében lebilincselő élményt nyújt, és a film kellő egyensúlyt nyújt anélkül, hogy az unalmas lenne. Bár lehet, hogy nem állja ki az idő próbáját, a film mindenképpen szórakoztató, könnyű néznivaló, ami elég jól működik bármikor, ha ismét neki esnénk évek múlva is. A Halál a Níluson már az elejétől fogva magával ragadott. Nagyon jól működő krimi egy hajóba bezárva, kiváló alakításokkal és remek produkciós értékekkel.
Streamingstar: 8 star
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése