The Last of Us Part 1 - teszt

A The Last of Us egy műfajmeghatározó élmény-produktum, amely a túlélési és akcióelemeket vegyítve mesél el egy karakterközpontú apokalipszis történetet, miközben a háttérben egy modern vírus megtizedelte az emberiséget.

Annak idején a bejelentés napjától kezdve mi is folyamatosan figyeltük a projektet, és azóta a The Last of Us a PlayStation3 egyik csúcskategóriás videojátékává vált. Aztán megannyi verziót is kapott, hiszen a Sony remasterelte, majd pedig ezt a zseniális élményt áthozta PS4/PS5-re, később pedig PC-re is. Tesztünk alanya a PC verzióról fog szólni, ami legalább olyan minőséget biztosított látvány terén, mintha PS4-en tolnánk azt. Ettől függetlenül meglepő, hogy a The Last of Us sokadik változatát kapjuk meg ugyanannyi konzolgenerációs/áron belül. A The Last of Us Part I. az első játék remasterét is jelentheti PC-n, amelyet "az alapoktól kezdve építettek fel", hogy vizuálisan és játékmenetileg is jobban igazodjon majd a szintén remek és díjakat besöpört folytatáshoz. Ráadásul még kapott egy élőszereplős sorozatot is, az HBO Max jóvoltából, Pedro Pascal főszereplésével, hogy még jobban eltudjunk lelkileg merülni ebbe a világba. De az egy másik sztori.

Kezdjük azzal, hogy a The Last of Us Part I még mindig ugyanaz a játék, mint az eredeti. Ugyanaz a cselekmény, ugyanazok a karakterek és ugyanaz a mechanika felépítés. Bár a Naughty Dog az alapoktól kezdve újjáépítette, mégsem egy Resident Evil 2-típusú remake-ről lenne szó. Ez azt is jelenti, hogy minden, ami az eredetiben kiváló volt, a magával ragadó karakterektől a szívszorító cselekményig, továbbra is magas színvonalú és érdekes marad. Ha még nem játszottunk a The Last of Us egyik korábbi változatával sem, akkor azt javasoljuk, hogy ne nézzetek utána semminek, mert a spoilereket ezen a ponton amúgy is lehetetlen elkerülni, és a The Last of Us egy olyan játék, amit a legjobb üres lappal kell eljátszani, ha lehet, főleg, hogy a történetben átkozottul erős.

Az első rész változásai nagyrészt finomabbak, letisztultabbak lettek. A Remastered változathoz hasonlóan a PC kiadáshoz is jár a Left Behind előzmény DLC-je, de a felszínen nagyon is ugyanaz a játék, mint amit PS3-on tapasztalhattunk. Az I. rész harcrendszere frissültek a legjobb irányba az eredetihez képest. Ha játszottatok az eredeti címmel, szinte ugyanazok az alapvető stratégiák és taktikák továbbra is érvényesek. A mesterséges intelligencia némileg frissült, és az ellenségek sokkal aktívabban oldalaznak és közelednek majd hozzánk, arra kényszerítve, hogy többet mozduljunk ki a fedezékből, mint azt az eredetiben nem tettük volna rendszeresen, ráadásul hirtelen oldal vagy hátul támadással meg is lephetnek minket. De ez nem igazán változtat a játékon, viszont némi feszültséget ad a harci összecsapásokhoz - nem egyszer lepődtem meg azon, hogy hirtelen valaki letarolt, és olyan érzetem támadt meg, mintha egy valós játékos tette volna azt, hiszen ezt még a csapnivaló PC irányítás is fokozta. Igen, sajnos a játék "gunplay" irányítása és ennek élmény faktora nem egy Fortnite vagy Call of Duty zsáner. Muszáj lesz a beállításokban finomhangolni az egér érzékenységét, ezt mindenképpen tartsátok észbe, mielőtt el kezdenétek a játékot. Tehát PC-s társaim, nagyon figyeljünk oda az oldalunk és hátunk mögénk osonó ellenfelekre, mert ilyenkor meglepően jó az AI, főleg ha mondjuk nem vesszük észre ezeket a helyzeteket, vagy pedig csak egyszerűen hanyagok leszünk, akkor biztos megszívjuk.

A legjelentősebb újítás a játékban a fantasztikus mennyiségű hozzáférési, "modolási" lehetőség, amivel úgy alakíthatjuk a játék környezetét és mechanikáját, ahogyan csak szeretnénk. Rengeteg funkció áll rendelkezésre az ikonok, logók, interakciós jelzések letisztulásában, többek között a nagy kontrasztú módok, a HUD-ok megváltoztatásának lehetősége, a játékban mindent lefedő feliratok és még sok más. Megdöbbentően nagy figyelmet fordítottak azokra a játékosokra, akik hallássérültek, látás- vagy mozgássérültek, vagy akiknek szükségük van egy kis apróságra, hogy a játék játszható legyen. Egy kis idő után tippek jellennek meg a képernyőn, hogy mit csináljunk az adott tárggyal.

Számos egyéb beállítás is elérhető a PC portnál. Ha például gondot okoz a célzás, bekapcsolhatjuk az automatikus célzás funkciót, amely a legközelebbi ellenségre rögzít a irányjelző kurzort, vagy az egérmutató irányjelzőjét. Ha nem akarunk automatikus célzást, bekapcsolhatjuk a lassított mozgást célzás közben, hogy könnyebben tudjunk lövöldözni. Ha nem élvezzük a játék rejtvényeit, vagy nem tudjuk befejezni őket, mert némelyik hangjelzésekre támaszkodik, egy gombnyomással engedélyezhetjük a kihagyásukat. (Ez akkor is jó, ha csak a történet miatt játszunk) Ha nem szeretjük a lopakodást, engedélyezhetjük a lehetőséget, hogy guggolás közben láthatatlanná váljunk, akár korlátozott időre, akár olyan hosszú időre, amilyenre csak szeretnénk. Manuálisan is beállíthatunk egy csomó speciális opciót, mint például a végtelen lélegzetvétel, az ellenség kevesebbet járőrözik, vagy nem szabadul ki a markolásokból, és így tovább.

Ezek az újdonságok talán nem számítanak a régi rajongóknak, de szerintem ezek jelentik a legjobb kiegészítést a játékhoz. Azzal, hogy a játékosok testre szabhatják a játék egyes elemeit, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a játék bárki számára elérhetővé váljon anélkül, hogy a játékmenetet teljesen élvezhetetlenné válna, vagy pedig az Easy módba kényszerítenék. Persze, a játék könnyebb, ha bekapcsoljuk a lassított mozgást, mintha nem lenne, de ez csak egy eleme a játéknak, ami egyszerűbb, mint az eredeti. Tudom, hogy a végtelen lélegzetvétel nem hangzik soknak, de pár gamer, aki a víz alatti szakaszok okozta stressz miatt nem tudta befejezni a játékot, és ez a beállítás pont nekik készült. A PC kiadásnak köszönhetően bekapcsolható szinten minden technikai dolog, az FPS-mérőtöl egészen át a GPU órajel mutatóig.

A The Last of Us mindig is jól nézett ki, de az első rész tényleg szintet lép. Szinte mindent feljavítottak. A karakteranimációk feltűnően jobbak, különösen az arcanimációk, a környezet pedig élesebb és élettel telibb. Ez sokkal közelebb hozza a játékot a The Last of Us Part II-hez, és megmutatja, hogy néhány konzolgeneráció mekkora különbséget jelenthet még egy játék esetében is. Emellett pár konfiguráción egész szépen fut Magas beállítások alatt, ami hatalmas bónusz.

Viszont nem mehetünk el a PC megjelenés, 0-day állapotok alól. A játék nagyon rosszul teljesít egyes PC konfigokon, hiszen nem elég, hogy a játékot nem tudjuk elkezdeni mindaddig, amíg a Shader modellek be nem töltődtek, ráadásul vannak olyan játékosok, akiknek a játék folyamatosan fagy. A teszt állapotban én Magas beállítások alatt tudtam csak játszani, hogy azért legyen meg az 50-60 fps közötti érték. A játék képes beszaggatni még közepes beállításoknál is, szóval nem csodálom, hogy DAY-1-kor a Naughty Dog kiadott egy optimalizáló patchet, amely reméljük sokaknak segít majd. És kérlek titeket, ne szaladjatok ezért a steam review részhez, és adjatok Joel kalandjainak negatív értékelést emiatt, hiszen a fejlesztők figyelik a visszajelzéseket, és erre való a hivatalos fórum, vagy a steam fórum.

Most hogy részleteztük az újdonságokat, röviden vágjunk bele, mi is a TLOU sztorija. A The Last of Usban az emberiség megbukott egy járvány kitörés miatt. A Cordyceps nevezetű vírusgomba befészkelte magát az emberi agyba, és úgy szaporodik, hogy a fertőzéstől számított két napon belül megőrjíti az embereket. Nincs ellenszer vagy vakcina, így az emberiség arra kényszerült, hogy szigorúan ellenőrzött katonai karanténzónákat, illetve különböző politikai felfogású (kommunizmus, fasizmus értékek felfedezhetők a játékban) frakciócsoportokat hozott létre. A sztori szerint 20 évvel a világjárvány kitörése után járunk, Joel egy csempészt alakít egy katonai karanténzónában, a néhai Boston kerülettömbjei között. Azzal bízzák meg, hogy egy Ellie nevezetű kislányt szállítson le a kormányellenes lázadócsoportjához, a Tűzbogarakhoz.

A The Last of Us talán korunk egyik legjobb komor és egyben lehangoló játéka is egyben, mivel eleve egy rendkívül részletesen megalkotott posztapokaliptikus környezettel és történettel rendelkezik, amiben a halál, a nemi erőszak, a betegség és a kínzás mind részei ennek a zseniális és szomorú narratívának. A fertőzöttek csak háttéri szerepet kapnak a sztori során, a TLOU-ban ugyanis a dráma és a konfliktusmegoldás a legnagyobb hangsúly. Éppen ezért a legpozitív pont az egész videojátékban, az, hogy a legtöbb témát meglepően éretten tudják kezelni. Van néhány olyan pillanat, amit kicsit indokolatlannak érzünk, de a legnevetségesebb pillanat talán a játék legerősebb részének közepe tájékán következik be. A The Last of Us nem egy szórakoztató Uncharted-stílusú tombolás, nem egy Left 4 Dead vagy World War Z klón. Ha sokan tényleg ezért vennék meg a játékot, nagyon gyorsan felejtsék el, mert nem akcióorientált játékmechanikát képvisel a TLOU. A játék műfajilag sokkal közelebb jár egy túlélő-kaland sétaszimulátorhoz, mint mondjuk egy akció-horrorjátékhoz. Nem azt mondom, hogy nincs benne horror, vagy zombitámadás, csak éppen a dráma került a központi részbe ennél a játéknál. Horror elemek, félelmetes fertőzöttek ugyanúgy a háttrében lesznek majd, csak a fejlesztők meghúztak egy bizonyos értelmi vonalat, ami után Joel kalandjai nem állhat pusztán zombis akciókból. 

A The Last of Us egy erősen lopakodó-orientált, lövöldözős játék. Az ellenségek sokszor túlerőben vannak, így nem mehetünk bele egy lövöldözésbe úgy, hogy instant győzelemre számítsunk. Ezért lett a játék húzócímkéje: a lopakodás. Az emberi ellenségek elsősorban látómezővel rendelkeznek, de ez egyben a hátrányuk is, ugyanis ez az az elem, ami meghatározza a taktikai lopakodásunk tervét. Itt dől el minden. Ha meg tudjuk szakítani a látóterüket, akkor tovább fognak mozogni arrafelé, ahol mi voltunk, így oldalba vehetjük őket, és lopakodó támadással megölhetjük őket. Egy kisebb bosszúság, hogy az ellenségek többször figyelmen kívül hagyják társainkat, még Ellie-t is, és csak Joellel törődnek. Ez egy picit ílluzió romboló lehet a szigorú játéksok számára, de egyébként nem kell ezzel a furcsa buggal foglalkoznunk. Van néhány olyan pillanat is, amikor a mesterséges intelligencia mintha megrekedne, de olyan helyzetben is voltam, amikor azt lehetett gondolni, hogy mintha ember irányította volna xy ellenséget.

A legnagyobb előny a Listen mód. A fókuszálással Joel pontosan meg tudja határozni, honnan jönnek a környezetében lévő zajok. Ez kiemeli a falakon keresztül érkező ellenségeket,  akár hasonlóan mint a Arkham Asylum Detective módjában. Hátránya, hogy ez csak olyan ellenségekre működik, akik kizárólagosan csak zajt csapnak. A csendes vagy mozdulatlan fertőzötteket vagy a kiképzett katonákat sokkal nehezebb észre venni, illetve bemérni. Egy másik hátránya, hogy halgatózás közben nagyon lassan lehet mozogni, és nehéz meghallani a finomabb környezeti zajokat. Ha figyelmen kívül hagyjuk a Listen módot, a játékban vannak kontextuális nyomok és tippek, amelyekkel még mindig lehet taktikázni.

A fertőzötteknek három típusa van: clickers, runners és minibossok. A klikkelőket teljesen ellepték a gombák, így nem látnak, de a hallásuk meglehetősen tiszta, mert egy gombostűt is hallanak, ha épp leejtik. A harapásuk azonnali halálos, tehát ha megragadnak, halottak leszünk. A lopakodó gyilkosságokra is immunisak, és sokkal több sebzést képesek elviselni. Az egyetlen védekezés ellenük egy bicska, amivel lopakodva megölhetjük őket, vagy tönkretehetjük hallóérzékük központi szervét. A futók úgy néznek ki, mint az átlagos emberek, néhány kisebb kinövéssel, ők vadul és gyorsan ránk támadhatnak. A minibossok olyan klikkerek, akik felpuffadt hájas zombivá váltak. Sok lőszert igényelnek, távolról is támadhatnak a gombaspóráik segítségével. Néhányszor, amikor ezekkel a lényekkel kell megküzdeni, az szinte olyan mintha bossfightolnánk.A játék előrehaladtával a fertőzöttek egyre kevésbé lesznek ijesztők. Amint jobban fel vagyunk fegyverkezve, kevesebb gondunk lesz. A zsákmányolás, loot minősége kulcsfontosságú része a The Last of Us-ban. Még a normál nehézségi módban sem tudunk annyi lőszert magunkkal vinni, ha netán pazarolni szeretnénk a lövéseket azáltal, hogy pontatlanok lennénk. Alapértelmezés szerint egy kispisztolyt (pisztoly) és egy hosszú pisztolyt (sörétes puska vagy puska) vihetünk magaddal, így ki kell találni, hogyan használjuk fel a többi erőforrást, például az alkoholt, a kötszert, a pengét, a robbanóanyagot, a rongyot és a cukrot. 

Mindegyik kraftolható (barkácsolható), azaz kombinálható különböző tárgyakká, például egészségügyi készletekké, gyógyszerekké vagy bicskákká, de általában mindegyik tervrajzhoz két nyersanyagra lesz szükségünk. Egy közelharci fegyvert és egy dobófegyvert is hordhatunk magunknál, a hátizsákban. A közelharci fegyverek a nehéz botoktól a fejszékig terjednek, és korlátozott számú használat után eltörnek. Az üveg és a tégla eldobható csali gyanánt vagy közelharci fegyverként is használható, de egyszerre csak egyet hordhatunk magunknál.  A fegyvereket és a karaktert is korlátozott módon fejleszthetjük. Ha tablettákat találunk, növelhetjük Joel egészségét, javíthatjuk a tárgyak készítésének sebességét, növelhetjük a Listen mód sugarát, vagy csökkenthetjük a fegyverek kilengését, rúgását, hogy csak néhányat említsünk. Minden fejlesztéshez bizonyos mennyiségű pirulára van szükség, és nem valószínű, hogy egyetlen egy  végigjátszási játékmenettel ki tudjuk őket maxolni. A fegyvereinket alkatrészekkel és szerszámokkal is tudjuk majd fejleszteni.

Ha még sosem tapasztaltátok meg a The Last of Us Part I kiváló történet vezetését, mindenképpen meg kell vennetek, valahogy. Minden könyvtárban ott a helye, főleg most már Steamen. A pályák és a beállítások elég tágasak ahhoz, hogy felfedezzük őket, de nem elég nagyok ahhoz, hogy elszálljunk. Szinte mindent tökéletesítettek - leszámítva a kellemetlen első napi pc indulást. A karakterek animációi feltűnően jobbak, különösen az arcanimációk a jelenetek alatt és közben, a környezet pedig élesebb és élethűbb lett, mint valaha is lehetett volna.

Ez azt eredményezi, hogy a The Last of Us Part I egyszerre a játék legjobb változata, és egyben rendkívül nehéz is ajánlani, hacsak nem a borsos árát vesszük figyelembe. A The Last of Us elég jól öregedett ahhoz, hogy a PC verzióval játszva nem veszíthetünk sok kockázatot, ellenben ha lenne árcsökkenés vagy kiárusítás, akkor az I. rész sokkal vonzóbbá válhat akár mindenki számára, mert egy lenyűgöző videojáték csodálatos továbbfejlesztésének lehetünk tanúi. A Naughty Dognak köszönhetően a The Last of Us már nem csak a Sony könyvtárának egyik legjobb játéka lett. Köszönjük szépen!

Streamingstar: 9 star