A Warner Brothers és az HBO Max a héten jelentette be, hogy Harry Potter és számos kalandjának történetét tévés formátumban is újra forgatnák, ami nagyon rossz hír lehet a vitatott Legendás állatok előzményfilm számára. Bár a készülő sorozat cselekményéről egyelőre kevés részletet árultak el, a bejelentett hét évados futamidő úgy tűnik, egybeesik az alapsorozat hét könyvével, ami azt jelenti, hogy valószínűleg egy teljes körű rebootról lenne szó, amely sok kedvelt szerepet újra osztanak, és teljesen új megvilágításban mesélné el ezeket az ikonikus Hogwarts történeteket. Egy új reboot új folyamatosságot jelent, ami viszont azt jelenti, hogy a Legendás állatok előzménysorozatának napjai sajnos véget értek. Ez a támpont, illetve kijelentésünk azért érdekes és helytálló, mert az HBO Max-nak kénytelen volt visszanyúlniuk Harry Potter feldolgozások terén, valamint a Legendás állatok trilógiája a kasszáknál sem remekeltek úgy, ahogy azt a Warner Bros. szerette volna, mert a legutóbbi rész mindösszesen 408 millió dollárt termelt világszerte.
Az ötlet, ahogy a Harry Potter varázsvilágát különböző korszakokban és helyszíneken lássuk, zseniális ötletnek hangzik, hiszen annyi történelmi esemény és különböző hely van ebben az univerzumban, hogy varázslatos fordulatot kapjon. Az első Legendás állatok film úgy tűnt, hogy pont erre törekedett, de minél jobban kibővült ez a bizonyos történet, annál inkább úgy tűnt, hogy egyszerűen csak elveszíti a fonalat. Mi lehet ennek az oka. Nos, van egy pár, többek között, de nem kizárólag a rossz tervezés, a gyenge kritikák, az alacsony jegybevétel és az ellentmondásos figurák a kamera előtt és mögött. Mindezek az összetevők egy bájitalfőzőben egyesültek, hogy létrehozzanak egy olyan franchise-t, amely mostanra már kihalt.
Kár, hogy az előzménysorozat ilyen mélyre zuhant, személy szerint nekem nem volt annyira nagy bajom a spin-off sagával, hiszen a dolgok elég jól indultak a Legendás állatok első részével. A meglehetősen lassú folyású film lenyűgöző a történet szempontjából is, hiszen a rajongók olyan karaktereket ismerhetnek meg, akikről eddig csak hallottak, kreatív lények széles skáláját láthattuk, és először láthattuk a varázsvilág amerikai arcát. Ez utóbbi igen fontos lépésnek tartom, mert az eredeti többek között londoni helyszínekkel foglakozott. A főszereplők is remekül megférnek egymás mellett: a szerethetően neurotikus Newt (Eddie Redmayne), az ambiciózus ex-auror Tina (Katherine Waterston), a hatalmas gondolatolvasó Queenie (Alison Sudol) és a fergeteges mágia nélküli Jacob (Dan Fogler) mind több, mint szerethető főszereplők. A négy fős csapatot, ahogy Newt összes lényének megszerzéséért induló küldetésen elkalandoznak, végig nézni abszolút szórakoztató, szinte olyan érzés, mintha egy varázslatos élőszereplős Pokémon lenne, amely az 1920-as évek New Yorkjában játszódik.
Ugyanez nem mondható el a Credence-t (Ezra Miller) és Graves-t (Colin Farrell) követő mellékszálról, amely mintha egy teljesen más film része lenne, és talán ez volt az eredeti terv. Amikor a Legendás állatokat először bejelentették, még csak egy egyszeri kalandnak hatottak, de a film megjelenéséhez közelebb kerülve már azt is megerősítették, hogy az egész Legendás állatok-saga öt filmből fog állni. Ha megnézzük Newt történetét, eléggé összecsapottnak tűnik, hiába határozott eleje, közepe és vége van. A Credence-cselekmény inkább egy sötét, őrületes horrorisztikus történetre utalgat, ami teljesen ellentétes a fő cselekményszál, aminek ugye könnyedebb és szórakoztatóbb a tónusa. Emiatt Newt hirtelen bevonása a mellékszálba a harmadik felvonásban rendkívül megrázónak tűnik, és végső soron árt a sokkal érdekesebb fő cselekménynek, amely már önmagában is magával ragadó volt.
Mire eljutunk a feltűnően elkapkodott fináléig, már világos, hogy miért is létezik az oda nem illő Credence és Graves mellékszál. Az utolsó pillanatban kiderül, hogy Graves nem más, mint a körözött sötét varázsló, Grindelwald (Johnny Depp) álruhában, így ő lesz a nagy gonosz a többi 20. századi varázslós kalandban. A Grindelwald körüli filmek érdekesen hangzanak, de most, hogy Newt történetét úgy éreztük, hogy lezárult, és nincs igazi ok a folytatásra, a franchise nagy hibát követett el azzal, hogy a szereplők itt maradtak, amikor nincs semmi keresnivalójuk.
A Legendás állatok 1. rész tisztességes kritikai és pénzügyi sikert aratott, de a folytatásnak, a Legendás állatok: Grindelwald bűntetteinek nem ez lett volna a vége. Kérdezd meg bármelyik Harry Potter-rajongót, hogy mi a sorozat legrosszabb filmje, és nagy valószínűséggel a Legendás állatok-saga második része is bekerül a beszélgetésbe. Az általános konszenzus a vitatott film körül az, hogy egy felfújt zűrzavar, amely következetesen megtöri a folytonosságot és nem kielégítő irányba viszi a karaktereit. Az embernek olyan érzése van, mintha egy félkész terméket nézett volna meg, vagy pedig olyan, mintha egy 500 oldalas könyvnek elolvasnánk a prológusát, valamit kicsit haladnánk az elején, és hirtelen abbahagynánk azt. Érdekesen összecsapott részre sikerült ez a rész, viszont a hangulattal nem volt gond, ugye az minden Harry Potter feldolgozást meg tud menteni.
A filmet nagyon sok eleme a sorozat boksz zsákjává tette. Sokat kapott még a kritikusoktól is. Ha ez a film csak Dumbledore (Jude Law) és Grindelwald régóta tartó konfliktusáról szólna, az érdekes lenne, de ehelyett ez a két főszereplő háttérbe szorul a régi Legendás állatok csapatával szemben, akik megint csak teljesen oda nem illőnek érzik magukat, és sokkal másodhegedűs tagoknak érezhetjük mi is őket a szerepükben. Mivel rosszul fogadták a filmet, ez meg is látszott a jegybevételi adatokon, a film anyagilag nem teljesített túl jól, bár blocksbuster lett a film a maga kis 160 milliós bevételével. Mégis a Credence Dumbledore-nak áll, némileg érdekes és bukott ügy is, hiszen a folytatásban alig kapott szerepet. Akkor minek kellett ez a nagy felhajtás a Legendás állatok vége főcíme elé?
Ahelyett, hogy megmentették volna a franchise-t, a Legendás állatok: Dumbledore titkai (2022) végleg megölte azt, ugyanolyan kiábrándító volt, mint az előző film. Ahelyett, hogy ténylegesen foglalkozna az előző film kritikáival, a Dumbledore titkai csak megpróbálja véletlenszerűen visszavágni azokat a helyzeteket. A varázsvilágban választások vannakMire a film véget ér, gyakorlatilag minden, az előző filmben bevezetett ötletet visszarendezik gyorsan, Queenie oldalt váltott, Credence pedig Dumbledore unokaöccse a testvére helyett (amúgy meg miért hazudna erről Grindelwald egyáltalán?), és különböző cselekményszálak még mindig megválaszolatlan maradt a származási szarkeverésnek köszönhetően, viszont ez tényleg nem a film hibája, hanem a forgatókönyvíróké. Credence karakterével sokkal többet lehetett volna mit kezdeni, de ezt a készítők nagy elrontották.
Bár a gyenge kritikák minden bizonnyal szerepet játszanak, igazából mindegy, hogy mennyire rossz egy film, amíg a közönség érdeklődését felkeltik és jó sok pénzt keresnek vele. A Dumbledore titkai bevételi eredményei is mutatják, hogy a mozibemutató látogatottsága siralmas volt, és a franchise történetének eddigi legalacsonyabb bevételű filmje lett a 96 millió dolláros hazai bevételével. A szórakoztatóipar csak egy üzlet. Ha nincs pénz, akkor a stúdió úgy látja, hogy a közönséget már nem érdekli a sorozat, és ha a színfalak mögötti drámáról van szó, akkor sok mozilátogató egyszerűen nem érezte jól magát, hogy támogatja ezt a HP spin-offot.
Stábon belüli problémák...
A Legendás állatok spin-off saga színfalak mögötti problémái Johnny Depp folyamatos családon belüli erőszakkal kapcsolatos vitájával kezdődtek, amelyet volt élettársa, Amber Heard kezdeményezett bírósági tárgyalásra vinni. Miután Depp elvesztett egy hírügynökség elleni rágalmazási pert, a Warner Brothers úgy döntött, hogy Depp túl ellentmondásos lenne a sorozat főgonoszának szerepéhez, és Mads Mikkelsennel újra castingolták őt. Hopp, itt is egy hibapont a WB-nek, egyáltalán nem kellett volna a színészt lecserélniük. Egyébként Depp végül 2022-ben megnyerte a rágalmazási pert Amber Heard ellen, Depp újra castingolása ekkorra már végleges volt.
Egy megosztó főszereplő bevonása egy kasszasiker sorozatba elég problémás, de kettő? Ezra Miller, aki a Warner Brothersnél a Legendás állatok-filmekkel és a DC Comicsnál a készülő The Flash (2023) című filmmel is nagyot ment, hiszen számos jogi probléma tárgya lett, több állítólagos bántalmazás és testi sértés ügyében. Miller állítólagos viselkedése furcsa helyzetbe hozta a szóló szuperhősfilmjét, és bár ügyvédje "komplex mentális egészségügyi problémákra" hivatkozva bocsánatot kértek a tetteiért. A Warner Broros itt nem hogy elkerülte volna ezt a szartengert, de még jobban belement, hiszen megtartották végül Ezta Millert, de cserébe alig szerepelt 10 percnél tovább a Dumbledore titkaiban. ez egy újabb eset arra, hogy egy erősen civil-élet fronton vitatott színész negatívan befolyásolhatja egyes filmek népszerűségét.
Végül és minden bizonnyal a legkevésbé a szobában lévő J. K. Rowling szerepét kell megvitatnunk. A Harry Potter-sorozat megalkotója és mindhárom Legendás állatok sorozat forgatókönyvírója hatalmas viták középpontjába került, mivel többször vitába keveredett a transznemű-ellenes nézete kapcsán, de ez már tényleg az utolsó szög a Legendás állatok koporsójába.
A Hogwarts Legacy (2023) videojáték megjelenésével elérte a vitriol csúcspontját Rowling nézete, és nyilvánvaló, hogy sok rajongónak már nem tetszik, hogy olyasvalakit támogat, aki továbbra is arra használja a platformját, hogy nyílt transzfóbiát terjesszen.
Bár az új Harry Potter HBO Max sorozat még csak a fejlesztés elején tart, már megerősítették, hogy Rowling továbbra is kreatívan kapcsolódik majd hozzá, ami az első hibának bizonyulhat, hogy a Warner Bros. ugyanazt az utat követi a bukás felé, amit a Legendás állatok filmek követtek. Viszont az írói jogok mellett nem tudnak még ők sem elmenni, hiszen Rowlingot illeti az egész HP franchise írói joga
0 Hozzászólások:
Megjegyzés küldése